Több mint tízezren ünnepelték együtt a Futás Napját Hír

futanet.hu
2008/10/06
Tizenkétezer-kilencszázan választották vasárnapi programként a Futás Napját, azaz a 23. Plus Budapest Nemzetközi Maraton és Futófesztivált. Az október 5-én, a budapesti Hősök terén és Városligetben megrendezett eseményen a futást szeretők tíz futószám közül választhatták ki a számukra ideálist.
Hirdetés

Elsőként a 3,5 kilométeres Maratonka két futama startolt el a Műcsarnok mellől, ők a Városliget utcáin teljesítették a távot, majd közvetlen utánuk a gyaloglók mezőnye indult. Ezután sorakoztak fel az egyéni maratonisták, illetve a háromfős Maraton Staféta , és az ötfős Ekiden Váltó első tagjai a startvonalnál, hogy Feiner Péter , a Spar Magyarország ügyvezető igazgatója által elsütött pisztoly dörrenésére nekivágjanak a 42,195 kilométer hosszú maratoni táv nak.

 

A mezőny a Hősök terén keresztül az Andrássy úton teljesítette a táv első szakaszát, majd a Pesti Alsó Rakpart érintésével keresztülfutottak a Margitsziget en. A táv 12, 195-dik kilométerénél csatlakoztak a maratoni mezőnyhöz azok a futók, akik a klasszikus távnál valamivel rövidebb, 30 kilométeres futásra vállalkoztak. A felduzzadt mezőny ezután a Duna-parton teljesítette a további táv nagy részét, majd a városligeti cél felé vették az irányt.

A Hősök terén eközben a maratonisták után a 7,4 kilométeres Minimaraton mezőnye is elrajtolt, majd célba is érkezett az Olof Palme sétány ra.

 

A maratonon a férfiaknál nagy csata alakult ki az élen Rezessy Gergely, Bogos Tamás , és az etióp Erkolo Ashenafi között, folyamatosan változott az élen álló személye. Végül Rezessy került ki győztesen az elsőségért folytatott harcból, 2:24:18 órás idővel tudott nyerni, mindössze 3 másodperccel verve Ashenafit, és 6-tal Bogost. Rezessy ezzel megszerezte az országos bajnoki címet is a férfiaknál, Bogos és az összetettben negyedikként befutó Biri Ferenc előtt.

 

A hölgyeknél triplázott az országos csúcstartó: Földingné Nagy Judit sorozatban harmadszor diadalmaskodott a maratoni távon, besöpörve az országos bajnoki címet is 2:45:30-as időeredménnyel.  A második helyen Bátai Réka ért célba, övé lett az OB ezüstérme. Harmadik nőként Pettkó-Szandtner Judit futott be, de az OB harmadik helyezése Kis Zitát illeti. A handbike-os kategóriában Katona Ottó lett az első. A 30 kilométeres betétszámban Ilisz Pál és Móczó Zsanett voltak a leggyorsabbak, a Maraton Stafétában az UTE férficsapata , és a Chinoin női csapata nyert, míg az Ekiden Váltóban a Somogyi Zsiván yok és a Csiga Csajok zártak az élen.

 

A győztesek után még mintegy három órán keresztül hömpölyögtek a célba a maratonisták boldogan és elégedetten, ki mosolyogva, ki örömkönnyeket hullatva.

Ezúttal a 30 kilométeres mezőnyben indult a Plus Budapest Maraton és Futófesztivál legidősebb résztvevője, a 81 éves Ötvös Ferenc. A 80 év feletti maratoni csúcstartó tatai Feri bácsi még mindig remek egészségnek örvend, és a rövidebb távot is sikerrel teljesítette.

A kiskunhalasi Tabajdi József a maratoni távot futotta le, így elmondhatja magáról, hogy részese volt mind az eddigi huszonhárom Budapesten rendezett maratoni versenynek.

Sztarenszky Tiborné Marika a hölgyek rangidőseként futotta le a maratont, nem csak egyéniben, hanem egy három generációs családi váltó első tagjaként.

 

A 23. Plus Budapest Nemzetközi Maraton és Futóf esztivál a külföldiek körében is igen népszerűnek bizonyult, hiszen mintegy ötven országból több mint kétezer induló érkezett, hogy a magyar fővárosban is sportoljon.

Azok számára, akik nem vettek részt a futószámokban, a Plus biztosított remek programot, hiszen az 56-osok terén Plus Élményliget, kiállítók, bemutatók és koncertek várták az érdeklődőket – így a Futás Napján mindenki jól érezhette magát.

 

Eredmények - 23. Plus Budapest Nemzetközi Maraton

Férfiak 1.Rezessy Gergely (Vasas Humansoft) 2:24:18 2.Erkolo Ashenafi (etióp) 2:24:21 3.Bogos Tamás (Misi SC) 2:24:24 4.Biri Ferenc (Gyulai SE) 2:25:07 5.Kustos Szabolcs (Vasas Humansoft) 2:26:41 6.őri István (Hunyadi DSE) 2:26:47

Nők 1.Földingné Nagy Judit (Győri Dózsa SE) 2:45:30 2.Bátai Réka (PFK) 2:56:07 3.Pettkó-Szandtner Judit (UniCredit Futókör) 3:02:03 4.Nagy Gyöngyike (román) 3:03:14 5.Kis Zita (TFSE) 3:03:49 6.Sally Gilbert (brit) 3:05:03

Handbike 1.Katona Ottó 2:31:04 2.Serényi Tibor 2:34:21 3.Báder Richárd (Achilles) 2:29:21

 

Magyar Köztársaság 2008. évi Maraton Bajnoksága

1.Rezessy Gergely (Vasas Humansoft) 2:24:18 a bajnok edzője: Jenkei András 2.Bogos Tamás (Misi SC) 2:24:24 3.Biri Ferenc (Gyulai SE) 2:25:07 4.Kustos Szabolcs (Vasas Humansoft) 2:26:41 5.őri István (Hunyadi DSE) 2:26:47 6.Juhász András (Misi SC) 2:28:36

Nők 1.Földingné Nagy Judit (Győri Dózsa SE) 2:45:30 2.Bátai Réka (PFK) 2:56:07 3.Kis Zita (TFSE) 3:03:49 4.Varga Éva (Békéscsabai AC) 3:05:22 5.Szabóné Csendes Ildikó (Békéscsabai AC) 3:13:58 6.Torma Anett (Bp. Honvéd SE) 3:15:28

 

Magyar Köztársaság 2008. évi Maraton Felnőtt Csapatbajnoksága

Férfiak 1.Vasas Humansoft (Rezessy Gergely, Kustos Szabolcs, Zatykó Miklós)  7:20:21 2.Misi SC (Bogos Tamás, Juhász András, Hegyaljai Attila) 7:30:09 3.Békéscsabai AC (Persely Norbert, Kálló Csaba, Oláh Tamás) 7:41:53

Nők 1.Békéscsabai AC (Varga Éva, Szabóné Csendes Ildikó, Bartha Edit) 9:54:09 2.Margitszigeti AC (Berkes Katalin, Fehértóiné Valéria, Farkas Pálma Adél) 10:31:13 3.Margitszigeti AC II (Almássy Mariann, Nagy Nikolett, Horváth Katalin) 11:13:42

 

30 km

Férfiak 1.Ilisz Pál 1:47:46 2.Kovács András (Megalódusz SE Tata) 1:53:22 3.Antal András 1:54:50

Nők 1.Móczó Zsanett (AC Szekszárd) 2:20:50 2.Nemere Dóra (BHSE) 2:21:32 3.Horváthné Fertály Zita (Bp. Honvéd SE) 2:22:33

 

Maraton Staféta

Férfi 1.UTE 2:18:51 2.Vasas-Humansoft 2:26:41 3.Boy’s From Hell 2:35:30

Nők 1.Chinoin 3:03:45 2.Villám Lányok 3:12:58 3.APEH 3:19:26

 

Ekiden Váltó

Férfiak 1.Somogyi Zsiványok 2:25:54 2.Sheka-Cheka 2:35:44 3.TTT-HSE 2:37:08

Nők 1.Csiga Csajok 3:16:53 2.DEAC-os Csajok 3:37:54 3.Filemon 3:33:11
Hirdetés