A hosszú tél után az igazi tavaszt hozó április 9. napján rajtol el az egyetemi és főiskolai körökben már elismert váltófutóverseny a Bosch Szarvasűzők. Bonifác a verseny kabala szarvasa és az őt üldöző lelkes tömeg immár 21. alkalommal vágnak neki az Egert és Miskolcot összekötő 72 km-es távnak.
A Bükki Nemzeti Park legszebb tájait is átszelő útvonal 12 szakaszra oszlik, melyet nyolc ereje teljében lévő férfiú és négy mindenre elszánt hölgy tud teljesíteni. A szakaszok eltérő nehézségűek és hosszúságúak, így mindenki megtalálhatja a számára legmegfelelőbbet. Az előző évekhez hasonlóan az érdeklődés hatalmas, így idén is 90 hallgatói és 12 szponzori illetve véndiák csapat versenyzői rajtolhatnak Egerben a Dobó térről, hogy eldöntsék ki is a Bükk-fennsík legfürgébb csapata.
Az egész napos futást követően a versenyzők a Miskolci Egyetem Sportpályájára érkeznek, viszont a rendezvénynek itt még közel sincs vége, az elfáradt futókat tésztapartival és az eredményhirdetés után egy fergeteges záró bulival jutalmazzák a szervezők. Az évek múlásával a rendezvény lassan kinőtte önmagát és egy helyi megmozdulásból egy országosan elismert futóversennyé vált, mely mára az Ultrabalaton partner rendezvénye. Ennek megfelelően a színvonal is folyamatosan emelkedik, így a tavalyi évben bevezetésre került a korszerű chipes időmérési rendszer is, hogy könnyítse a futók időeredményeinek összesítését.
A Bosch Szarvasűzők kiötlői és lebonyolítói a Miskolci Egyetem Diáksportköre megpróbál mindent megtenni annak érdekében, hogy a közel 1500 főt megmozgató rendezvényen a résztvevők jól érezzék magukat, színes élményekkel gazdagodjanak, és minden évben visszatérjenek.
Részletek: Klikk ide!