Fenyvesek nyomában Hír

Kedves Erdészet! Mint természetbarát és a www.mozgasvilag.hu oldal egyik alapítója szeretnék néhány kérdésre választ kapni. Buda Fenyőgyöngye körzete különösen közel áll a szívünkhöz, főleg azért mert kis korunk óta futunk az ottani erdőkben, és nagyon megszerettük az ott lévő fenyőerdők által nyújtott hangulatot. Éppen ezért fájdalmas nézni, hogy az utóbbi időben igen erőteljesen megindult a fák kivágása, és szinte kizárólag a fenyőké. Természetesen valamilyen szinten tudjuk, hogy ez a gazdálkodás része, de ugyanakkor néhány jel aggaszt minket, mint pl. az, hogy a néhány éve ugyanígy kivágott erdőrész, mostanság egyáltalán nem hasonlít egy tudatosan megtervezett újratelepítéshez, és aggódunk, hogy a környék nevét is adó fák szépen lassan eltűnnek a vidékről. Kérem, hogy válaszoljanak a következő kérdésekre, hogy megnyugtassanak minket, hogy ezek a dolgok egy pontosan megtervezett szakmai munka részei: - A képeken is vázolt fakivágások az erdő megóvásáért történtek-e? - Miért csak fenyőfákat vágnak ki? - Miért nem látványos a ritkított területeken a fatelepítés? Válaszukat előre is köszönöm. Üdvözlettel:Kakuk András A válasz: Tisztelt Kakuk András! Köszönjük megkeresését, és hogy aggódó szemmel figyeli környezetének erdeit! Azzal kapcsolatban azonnal meg tudjuk nyugtatni, hogy a Fenyőgyöngye térségében végzett fakitermelések szigorúan tervezett munkák. Vagyis az erdő nem tűnik el, hanem a kitermelt idős fenyőerdő helyén őshonos fafajokból álló új erdőt nevelünk. Minderre az 1900-as évek elején telepített feketefenyő erdők pusztulása miatt van szükség. A feketefenyő idegenhonos növény Hazánkban, ezért a természetvédelmi törvény értelmében természetvédelmi területen (és a kérdéses terület ilyen) nem lehet újra ültetni, sőt állományait fokozatosan őshonos fafajokból álló erdőre kell cserélni. Minderről részletesebben abban a csatolt anyagban olvashat, amely tavalyi évben a II. és III. kerületi helyi lapokban megjelent. A fatelepítés azért nem látványos, mert az esetek nagy többségében természetes felújításra törekszünk. A kiritkult idős fenyvesek alatt gyakorlatilag mindenütt megtalálhatóak az őshonos lombos fafajok fiatal egyedei: kőrisek, juharok, esetenként cser és molyhos tölgy is. A fenyők kivágása után ezek a fák fényhez és növőtérhez jutnak, és gondos ápolással belőlük neveli az Erdészet az új erdőt. Tény, hogy a természetes úton született újulat sokkal „bozótosabb” képet mutat, mint a mesterségesen, sorokba ültetett fenyves. Természetvédelmi szempontból azonban sokkal előnyösebb, élővilága gazdagabb, és egészségi szempontból is stabilabb/állékonyabb erdő születik belőle. Reméljük, sikerült válaszolnunk kérdéseire! Amennyiben levelünk és a csatolt anyag áttanulmányozása után is maradtak kérdései, kérjük, tegye fel őket! Üdvözlettel: Lomniczi Gergely kommunikációs vezető Fenyvesek nyomában A Hármashatár-hegyen vagy a Budai-hegység más részein kirándulók tavaly óta egyre több helyen tapasztalhatják, hogy a vidék jellegzetessé vált fenyveseiben barnul az örökzöld lomb, száradnak a korábban életerős fák. Mi az oka pusztulásuknak, és egyáltalán mi a története a Budai-hegység fenyveseinek? A középkori Budát még vadállományáról híres, rengeteg erdő vette körül. Ennek emléke a II. kerületben a Görgényi út térségének Vadaskert elnevezése, ahol mai napig fellelhetők Mátyás király vadaskertjének falmaradványai. Az eredetileg honos erdőtársulás fő fafajai a különböző tölgyek voltak (kocsánytalan, molyhos és csertölgy), de mellettük számos egyéb lombos fafaj is megtalálta életfeltételeit (kőris, juhar, gyertyán, vadcseresznye, barkócaberkenye stb.). A város terjeszkedésével azonban egyre csökkent az erdő területe. A XVIII. század elejére a Hármashatár-hegy oldaláról eltűntek a fák, a letarolt domboldalakat szőlők és gyümölcsösök foglalták el. Az 1800-as évek filoxéra-járványa azonban pusztulásra ítélte az ültetvényeket. A felhagyott területeken akadálytalanul zúdult alá az esővíz, elmosva a maradék növényzetet és a termőtalajt. A sokhelyütt felszínre került csupasz sziklán nem volt többé keresnivalója az eredetileg őshonos fafajoknak, a város tönkretette az egykori vadon termőhelyét. A XIX-XX. század fordulóján a budapesti polgárok számára egyre fontosabbá vált a városi erdők által kínált kikapcsolódási, kirándulási lehetőség. A városi vezetés a parkerdők tudatos fejlesztésébe, az erdőterület növelésébe kezdett. Az erdőterületet egyrészt vásárlással gyarapították (így került fővárosi tulajdonba például a ma is igen kedvelt Normafa), másrészt nekiláttak a kopár területek – elsősorban a Hármashatár-hegy – fásításának. Az erózió következtében elszegényedett talajon az eredetileg őshonos tölgyerdők megtelepítésére nem volt esély, ezért a szárazságot és a mostoha viszonyokat jobban elviselő feketefenyővel ültették be a sziklás hegyoldalakat. A munka nehézségét jól érzékelteti, hogy a csemeték gyökeréhez szamárháton hordták fel a földet. Az erdősítések nem csak a természetet szolgálták, hanem munkalehetőséget is jelentettek sokak számára, ami a gazdasági világválság időszakában igen fontos szempont volt. A Budapest környékén több száz hektáron telepített feketefenyő (Pinus nigra) nem őshonos fafaj ezen a vidéken, eredeti hazája a Kárpát-medencétől délre található. Ezért alkalmas kiválóan a kopár, csapadékban szegény területek, gyorsan felmelegedő talajok beerdősítésére. Idegenhonossága miatt nem felel meg azonban a mai természetvédelmi elvárásoknak, hiszen a fenyőerdőkben kialakuló flóra és fauna sok elemében eltér a honos tölgyesek gazdag élővilágától. Ezért a feketefenyő szerepe a kopárok fásításában csak átmeneti: az ember által tönkretett termőhelyen előkészíti a lombos fafajok visszatérését. Ennek legfontosabb eleme, hogy gyökereivel megköti a maradék talajt, így megakadályozza a további eróziót; másrészt a lehulló tűlevelekből a hosszú évtizedek alatt termőtalaj képződik. A XX. század elején ültetett fenyvesek napjainkra elérték biológiai életkoruk felső határát. A legyengült, öreg fákat az elmúlt évek aszályos időszaka nagyon megviselte, az egyes egyedek legyengültek. Ezek után joggal lehetett tartani attól a gombafertőzéstől, ami a tavalyi évben végül el is érte a II. kerületi fenyveseket is. A csak tudományos névvel szereplő kórokozók (a Cenengium ferruginusum és a Sphaeropsis sapinea gombafajok) a tűlevelek, hajtáscsúcsok, súlyos esetben az egész fa elszáradását okozzák. Védekezni a károsítás ellen csak közvetve lehet. Legfontosabb a termőhelynek megfelelő fafaj ültetése, az erdők általános "jó kondíciójának" biztosítása. Ha egy területen mégis elindul a pusztulási folyamat, nincs más lehetőség, mint a beteg fák minél hamarabb történő kivágása. Ez több szempontból is szükséges. Egyrészt meg kell akadályozni a gombafertőzés átterjedését a még egészséges állományokra, másrészt meg kell előzni azt a balesetveszélyt, amit a kiszáradt, kidőléssel fenyegető fák jelentenek a kirándulók százezrei által látogatott parkerdőkben. A munkák gyors elvégzése mellett szól az is, hogy a lábon álló, elhalt faanyag minősége nagyon gyorsan romlik, azt különböző szú és cincérfajok károsítják, amelyek elszaporodva szintén komoly veszélyt jelentenek az egész erdőállományra nézve. A faanyag eladásából származó bevételre pedig nagy szüksége van az Erdészetnek, hiszen ebből tudja fedezni az új erdők nevelésének és a parkerdők fenntartásának költségeit. Sajnos a kivágott beteg fák faanyaga már nagyon gyenge minőségű, legfeljebb raklap gyártására lehet felhasználni, így az eladásból származó bevételek igen alacsonyak. A II. kerületben a Hármashatár-hegyen és a Hárs-hegyen találkozhatunk feketefenyő kitermelésekkel. A télen és kora tavasszal végzett favágás után tavasszal és nyár elején a faanyag elszállítása és a vágásterület rendezése zajlik. Helyre kell állítani a megrongálódott erdei utakat, felaprítani és elteríteni a földre került ágakat és gallyakat. A munka azonban mindennek végeztével sem áll meg az erdőkben. Hosszú évek ápolási, nevelési munkája kell még ahhoz, hogy a feketefenyvesek helyén ismét őshonos, lombos erdők álljanak. Az utódok azonban mindig hálával kell, hogy gondoljanak a kopár domboldalakat évszázadig védő fenyvesekre, amelyek betöltötték szerepüket, és újra teremtették a régmúlt idők embere által kiirtott lombos erdők élőhelyét.
- Mozgásvilág -