- Futás
- Hegymászás
- Kerékpár
- Túra
- Sí
Távok
1,5 km Oxi-Mókus futam
2,5 km Gyermek
5,0 km Nyílt Női, Ffi
10,0 km Nyílt Női, Ffi
Kategóriák
Férfiak és Nők, Fiú és Leány: Az életkori kategóriába besorolás alapja a születési év!
Minden versenyző indulhat a saját kategóriájának a versenyén és/vagy a Nyílt 5 km és Nyílt 10 km távokon is. Az a versenyző, aki több versenyszámban is indul, az összesítésben minden versenyszámban értékelve lesz, de a csapatversenybe csak a legjobb eredményének pontjai számíthatók be. Egy versenyidényben mindenki csak egy csapatnak lehet tagja, másik csapatba történő átiratkozásra nincs lehetőség!
Csapatverseny
A tavalyi 2 forduló óta eltelt idő miatt a csapat összeállításában a 8 főből minimum 6 főnek meg kell egyezni a benevezett csapat eredeti csapattagjaival, tehát 2 fő cseréjét tudomásul vesszük. Mivel a pontozás versenyenként történt így a pontot a csapat kapja (kapta) és nem az egyén, ugyanúgy mint a fociban. (Meglehet, hogy valaki most átnevez másik csapatba és az első két versenyen szerzett pontjai a végén az új csapata ellen segíti győzelemre a régi csapatát!). A versenyben új nevezést is elfogadhatunk, de az új csapat sajnos 2 verseny hátránnyal indul, hiszen akkor nem szerzett pontot, mert még nem volt meg a csapat, hiába futottak akkor a csapat tagjai. (Így kizárjuk, hogy az eredmények ismeretében valakik összematekozzanak egy győztes csapatot!)
Regisztráció
Az Oxigén Kupa versenysorozatra, fordulóira évente egyszer regisztrálni kell, és ha valaki már regisztrálva van a sorozatban, akkor versenyenként nem szükséges nevezni/regisztrálni, az érvényes lesz egy évadon belül az aktuális versenysorozat minden hátralévő futamára. A regisztrációs díj verseny időszakonként 1000 Ft!
A regisztrációt minden évben meg kell ismételni!
A rajtszámok kiváltása szintén 1000 Ft, de az előző években kiadott rajtszámokat nem kell újra kiváltani, a futók használhatják azt, s ha vigyáznak rá, akkor az Oxigén Kupa összes jövőbeli versenyére is érvényes lesz.
Új rajtszám kiváltása 1000 Ft befizetésével akkor szükséges, ha a régi elveszett, vagy tönkrement.
A versenysorozaton futamonkénti nevezési díj nincs! Kivéve az október 9-i, a Nagyerdő napja emlékversenyt, ahol min. 1 db kocsányos tölgy makkot kell a rajthoz állóknak a Nyírerdő Zrt. által egy erre a célra rendszeresített zacskóban elhelyezni!
A tavalyi két fordulót a 2020-2022-es sorozat első két futamaként értékeljük, így azoknak, akik tavaly a két forduló közül valamelyiken indultak, nem kell újra regisztrálni!
Nevezés/regisztráció a helyszínen: Legkésőbb fél órával a futam rajtja előtt.
A helyszínen regisztrálni kizárólag személyesen, 12 év alatti gyermek esetében csak nagykorú hozzátartozó jelenlétében lehet.
Fordulónkét, futamonként az első három női (leány) és férfi (fiú) versenyző állhat az erdei dobogóra, ahol érmet kap. Az 5 km és 10 km-es távokon is korosztálytól függetlenül csak az abszolút első 3-3 helyezett kap érmet!
Mindenekelőtt a sporttársak gratulációja. A versenysorozat végén az elért pontszámok alapján kategóriánként az első 3 helyezett érmet kap. Aki a márciusi díjátadón pólót szeretne kapni, annak egy szezonra 1000 Ft regisztrációs díjat kell fizetni, és meg kell jelölni az igényelt póló méretét. Aki legalább felén célba ért a megrendezett fordulóknak, emblémázott fehér pólót kap, aki pedig a megrendezett összes versenyen indult, emblémázott technikai pólót kap. Az emléklapokat rajtszám alapján a sportstopper.hu oldalról lehet letölteni azoknak, akik a megrendezett fordulók legalább felén célba értek. A szervezők különdíjat adnak az általuk meghatározott kategóriák versenyzőinek.
Eredményhirdetés: 2022. március 18. péntek du.