Menü

2013.04.30.     Hozzászólás 0

Teszteltük a legjobbakat

FIGYELEM: Arcpirító tartalom!!!


Kifogtuk az első tavaszi (már-már nyári) áprilisi napot a szilvásváradi TesztBázis túrához. Csak éppen annyi hófolt "zavarta" a tesztútvonalainkat, ami arra elég, hogy itthon elgizdázzunk vele, milyen extrém körülmények között tekertük a Specialized csúcsgépeit. 

Már most az elején elmondom, hogy arcpirítóan irigylésre méltó napról fogok beszámolni,, aminek az a veszélye is megvan, hogy a cikket duzzogva olvasod végig: "persze, az újságíróknak ilyet is lehet, bezzeg nekem...". Na és akkor azonnal el is árulom, hogy mindazt, amit mi átéltünk, Te is és bárki átélheti, ha ellátogat Szilvásváradra, a Specialized TesztBázisra.

 

Test The Best

Miről is van szó? Arról, hogy akár bringavásárláson töröd a fejed, akár nem, csak nyerhetsz. A Szalajka-völgy elején lévő Kerékpárkölcsönzőben egy rakás jól felszerelt Specialized kerékpár várja a kerékpározni vágyókat, amiket akár egy órára, vagy több napra is ki lehet bérelni. Az über ajánlat, a TesztBázis program viszont olyan ínyencség, amitől rögtön elindul a nyálelválasztás. Te, mint a tesztelő, csak rámutatsz azokra a Specialized kerékpárokra, amelyeket össze akarsz hasonlítani egymással, a szerelők felpakolják a buszra és Veled együtt felrepítenek a Bükk-fensík egyik legjobb tesztköréhez (7km-es változatos, sziklás, földes, murvás hullámvasút). A hirtelenjében felépített TesztBázison testreszabják Neked a kerékpárokat, gondoskodnak, hogy ne éhezzél, ne szomjazzál és végigvezetnek a tesztkörön, amin mindegyik kiválasztott bringát kipróbálhatod. Nem mondom, hogy sokkal könnyebb lesz a választás, miután kipróbáltad az összes bringát, de azt azért bizonyosan el fogod tudni dönteni, hogy a teszt zárásaként melyik géppel van kedved lezúzni (mert ugye nem kocsival akarsz lefelé is menni) az egykori DH-pálya nyomvonalán, vagy a Szilvásvárad maraton utolsó szakaszán.

 

Specialized teszt

Galériához klikk a képre! (Fotó: Paraferee)

 

És akkor a hab a tortán - ami a legszebb az egészben - hogy akár egy órára béreltél, akár a TesztBázis programot vetted igénybe, a móka végén kapsz egy vouchert a bérleti díjnak megfelelő értékben, amit Specialized kerékpár vásárlásakor beválthatsz. Mindegy honnan nézed: a tesztelés volt ingyen, vagy a bringát kapod olcsóbban... A Specialized TesztBázis programmal csak jól járhatsz!

 

Össztelós tesztbringák, amiket nyúztunk

Stumpjumper FSR Comp Carbon 29
A karbonvázas Specialized Stumpjumper 29"-es össztelós kerékpárral (nevezzük inkább tanknak) tekerni olyan érzés, mint amikor egy számítógépes játékban beütöd a godmode (sebezhetetlenség) cheat kódot és átmehetsz mindenen, nem esik bántódásod. A széles (720mm) kormány szinte körbevesz, átölel, a 29"-es kerekek átmennek akár egy kisebb autón is keresztben és a 140-es rugóútnak köszönhetően mindezt úgy, hogy Neked a nyeregben ez fel sem tűnik. A háromfokozatban állítható FOX Float CTD Evolution villával és rugóstaggal terepviszonyoknak és/vagy élvezeti faktornak megfelelően variálhatod a "sztámpi" rugózását. Ráadásul nem kell a sok kattintásnyi opció között elveszni, mert itt csak három állás van: Climb – mászás, Trail – vegyes mód, és Descent – zúzás lefele.

„Descent” módban egy szirén hangján csábít olyan köves és sziklás terepre, amilyenre egyébként még gyalog sem merészkednél, míg a másik végletben a lehető legtöbb energiát tudsz pedálozáskor az előre haladásba átadni.

Ja, amúgy a hátsó rugóstag személyre szabása (Autosag) sem piskóta. Felpumpálod maxra (telópumpa nem árt hozzá), ráülsz a gépre, megnyomod a pöcköt és hopp, kiengedte a felesleget és súlyodnak megfelelő az állapota (hölgyeknek megnyugtatásul közlöm, hogy nem teszi közhírré a kapott eredményt).

Alacsonyabb és/vagy gyengébb fizikummal megáldott "rájderek" számára a 29"-es óriáskerék + széles kormány + robosztus váz kombó kevésbé kezesbárány, nem az a "pöccre-reagál" érzés, de attól nekik sem kell félniük, hogy fennakadnak valahol.

A SRAM S-1250 két tányér (bőven elég, nem hiányoltuk a harmadik tányért) - tizes sor kombót a SRAM X7 első- és Shimano XT hátsó váltók kezelik és ezt az egész rendszert a kézre álló Shimano SLX váltókarokkal vezérelhetjük.

Nem tudom eléggé átjött-e az eddigiekből, de szuper egy jószág a Stumpjumer.

  

Camber FSR Comp 29
Arra a kérdésre, hogy a három kipróbált Specialized fully közül melyiket válasszuk, egyszerű a válasz: mindegyiket. Na persze, hogy ez nem jutott eszembe... de mi van akkor, ha mondjuk nem fér el a garázsban az aranyozott Bentley, meg a gyémántbőrüléses Lamborghini mellett ezért csak egyet tudok bevállalni. Ja, és persze szeretném átélni a "mindenen átmegyek" játékot és időnként egy-egy monti maratonra is elmennék azért, miután bringatúráztam a haverokkal, vagy a családdal. A válasz akkor ezek alapján: Hát a Specialized Cambert.

110-es rugóút, a Stumpjumperhez képest könnyebb váz, összességében merevebb érzésű és fürgébben irányítható paripa. Ugyan a sziklás terepre hívogató szirének hangja halkabban hallatszik a Camberen, ha Stumpjumperen ülő haverodat vagy kénytelen követni, nem esik bántódásod… maximum lassabb leszel kicsit.

A RockShox Reab RL 29" villának és Custom Monarch RL hátsó rugóstagnak köszönhetően a keményebb terepeken továbbra is mint kés a vajban tudsz áthatolni, annyi különbséggel, hogy a talaj egyenetlenségeit jobban megérzed, mint a Stumpjumperen. A rugózást - ha úri kedved úgy kívánja - ki is iktathatod, így enyhe terepen robbanékony leszel, mint a... robbanószer. A SRAM X7-es váltókarok használatát szokni kellett, mert nem az általunk megszokott "hüvelykujjal nyomom, mutatóval húzom", hanem csak a "hüvelykujjal nyomom le is fel is" stílusban működött.

Ha egy három-az-egyben össztelóst 29"-est szeretnék, akkor a Cambert választanám.

 

Epic FSR Comp Carbon 29
A három össztelós 29"-es Specialized közül minden bizonnyal az Epic a csapatvezér. Ha menő májer vagy és nem mindegy, hogy két másodperccel előbb, vagy később érsz át a célvonalon, akkor ildomos lenne egy Epicen vigyorogva pózolnod a rajtvonalnál. 100-as rugóúttal megáldott teleszkópjai (RockShox Reba RL 29 villa, FOX/Specialized remote Mini-Brain rugóstag) ugyan nem tudják mennyi 1+1, de Brain technológiájuknak köszönhetően meg tudják különböztetni az alulról- illetve a felülről érkező ütéseket. Ennek az lesz az eredménye, hogy - jó esetben - az alul lévő szikláktól érkező ütéseket szépen kisimítja, addig a megfáradt rájder nyeregbe huppanását nem veszi figyelembe, így nem lesz úrrá rajtad az a belesüppedős, lomha érzés, nem változik meg a testhelyzeted és minden porcikáddal továbbra is a jó ívekre és a helyes technikára tudsz összpontosítani.

Az Epic-en eggyé válsz a tereppel és a bringával és ebből az összharmóniából ügyes emberek ügyes dolgokat tudnak kihozni (A Brain technológiát a Stumpjumperre is kérheted ám).

  

TesztBázis a hegyen

 

Merevfarú montikat is teszteltünk

Stumpjumper HT Comp Carbon 29 és Carve Expert 29
Fáradtak is voltunk és kényelmesek az összteleszkópos tesztkörök után, de még várt ránk pár merevfarú alu és karbon 29"-es is. A fránya hátsó rész valahogy sehogy sem akarta csillapítani a talaj egyenetlenségeit és ezt kezdetben még zokon is vettük, aztán szépen lassan csak azt vettük észre, hogy fantasztikus tehetségünknek köszönhetően ügyesen és peckesen vesszük a döngölt terep íveit.

A komplett kerékpár nagyon egyben van, masszív, merev érzetet biztosítva tulajdonosának. Aki ódzkodik egy összetelós modelltől, és elég technikai tudással rendelkezik, ennek köszönhetően igen sok mindent kihozhat belőlük.

A SRAM 2x10-es hajtásmechanizmusa mindegyik tesztbringán dübörgött, a váltók gyorsan és precízen tették a dolgukat és a szélsőséges nagy tányér - nagy fogaskerék (és fordítva) kombók sem hozták zavarba a rendszert.

 

Nekünk nagyon nehéz lenne a döntés, talán Neked sikerül! Hajrá!

Olvass többet a témáról: specialized

Szólj hozzá!

Hozzászólás írásához csak add meg a becenevedet és találd el a kék sisakot!
Add ki magadból a gondolataidat bátran, de a stílusodért nem vállalunk felelősséget!
Az E-mail címed nem jelenik meg a hozzászolások között.