A Lowa Ranger kiváló ...
Ár: 55 900 Ft
HÍREK
Grillgőte nincs, éremeső annál inkább
Horvátország útjai mentén sűrűn találkozni egy táblával, amin valamiféle állat nyársra van felhúzva, mellette "odojak" és "janjetina" felirat (aki tud horvátul, az már tudja miről beszélek). Az egész versenyhétvége alatt az izgatott, vajon mi lehet ez a különleges eledel, amit a kép alapján gondoltunk már menyétnek, mókusnak, sőt gőtének is. De fontosabb dolgunk volt, hisz Európa-Kupára jöttünk.

A verseny egyben horvát válogatóverseny is volt, ezért a helyi csapatok 110%-kal készültek a hétvégére. Felkötöttük hát a gatyát és a mentőmellényt.
Szlalom
Időnk híján a pénteki edzésnapra nem tudtunk kimenni, ezért az éles futam előtt csak a partról tudtuk megbeszélni a pályát. A hajószaggató sziklákkal tűzdelt pálya egy vízesésekkel bőven megáldott kanyonban halad, ezért amellett, hogy nehezen belátható, a vízesések tolóerejével is számolni kellett. Az első körben meglehetősen jó idővel és két - valljuk be: felesleges - érintőhibával (5-5 mp) végeztünk. A második körben bár sokkal jobbat akartunk, nem tudtunk javítani, így végül az első kör idejével a 3. helyen végeztünk.

Sprint
A szlalom körök alatt eléggé kiismertük a pályát annyira, hogy legjobb idővel, a dobogó legfelső fokára álljunk.
Head2Head
Kemény volt. Sokat számított, hogy a futamokat minél gyorsabban, a másik továbbjutóhoz képest jobb idővel végezzük, ezért akkor sem lazíthattunk, amikor már biztosan miénk volt a futam. Az egymás utáni körök ráadásul egyre gyorsabban követték egymást, a céltól ezért mind" gyorsabban kellett a starthelyhez szaladni az emelkedős úton.
A végső futamig mindig a jobb idővel indultunk, ám a döntőben a rosszabb pályán álltunk célhoz. Olyan erősen rajtoltunk, hogy még így is a horvát csapat mellett tudtunk haladni, ám a jobb ívről már nem bírtuk letaszítani őket. A másfél perc alatt végig a hajójukat hátulról böködve bíztunk benne, hogy hibáznak és elhúzhatunk mellettük. Nem tették, második helyen végeztünk.
A bemelegítést kissé nehezítette, hogy a rajt feletti szakasz mentén a helyi koncertre érkező kempingezők ontották ránk a - nem csak a tábortűzből eredő - füstöt. Egymás hangját is nehezen hallottuk a partról "spagetti, pizza, itália" szavakat skandáló "szurkolóktól - egy nap után észrevették a hátunkon a "Hungary" feliratot és leesett nekik, hogy nem olaszok vagyunk.

Down River
Meg kell nyernünk! - ráírtuk a fejünk előtt lebegő képzeletbeli táblára. Ennek fényében rajtoltunk és érződött is minden húzásunkban. Talán a táblától nem láttunk, vagy egyszerűen csak eltoltuk, ám a lényeg, hogy kétszer egymás után nagyon csúnyán fennakadtunk a folyót keresztbe szelő letöréseken, amivel vesztettünk annyi időt, hogy 3 másodperccel lemaradva csak az ezüstérmet kaparintsuk meg. Így az összetett dobogó második fokára állhattunk.

Szlalom: 3.
Sprint: 1.
H2H: 2.
Down River: 2.
Összetett: 2.
A csapat: Fodor Szabolcs, Simon Ádám, Csabai Edvin, Kormanik Soma, Kovács Zoltán, Markovics András, Takács Viktor
Az új csapatösszeállítással bravúros eredményt értünk el, de érezhető, hogy ennél még sokkal többre is képesek leszünk a következő versenyeken.
A grillgőtéhez visszatérve... Az odojak és a janjetina se nem gőte, se nem mókus, egyszerűen csak sültdisznót és sültbárányt jelent. Helyi gasztronómiai különlegességként maradt a cevapcici.

Köszönjük szponzorainknak, hogy hozzájárultak a sikeres szerepléshez!
Főtáv, Játéksziget, Merkapt, Mozgásvilág.hu, Provice és Dr. Máráczi Zsolt & Társai Ügyvédi Iroda.
Olvass többet a témáról: slunj, horvátország, rafting
Hozzászólás írásához csak add meg a becenevedet és írd be az ellenőrzőkódot!
Add ki magadból a gondolataidat bátran, de a stílusodért nem vállalunk felelősséget!
Nati - 2010-04-27 12:29:31
Szurkolunk Nektek!!
2012. május 19 - 1036. Budapest Fényes Adolf 19-21
Alpinbike teszttekerés: kiskör2012. május 19 - Tiszaújváros
Triatlon klubcsapat OB, Tiszaújváros 20122012. május 20 - Börzsöny
Vártúra a Börzsönyben2012. május 20 - Mátrafüred, Vadas Jenő Erdészeti és Vadgazdálkodási szakképző iskola
Keleti Blokk - Dual Slalom2012. május 17 - Geotrek
Endura kerékpáros ruházat2012. május 17 - Budapest
Cube kerékpár, és Kellys kerékpár akció2012. május 18 - GEOTREK világjárók boltja
Bakancs akció2012. május 18 - Budapest
Non-stop Continental Tömlőautomata
Hegyi körülmények, via ...
Ár: 79 990 Ft
Egy legendás, klasszikus ...
Ár: 19 990 Ft
Hátsó csomagtartóra ...
Ár: 25 500 Ft

"A", "B" és "C" besorolású via ferráták megmászása - 1 napos túrák
A Mont Blanc vagy olaszul Monte Bianco (jelentése mindkét nyelven: fehér hegy) az Alpok, Nyugat-Európa és egyben az Európai Unió ...
Az osztrák gyümölcsös területek gyöngyszemei a völgyekben megbúvó falvak, mint pl. Stanz, Allerheiligen és Mürzhofen. A ...
A Gerlachfalvi-csúcs 2655 méteres magasságával a Magas-Tátra legmagasabb orma.

24 órás verseny,aerobic,agy,akció,aktív utazás,aláöltözet,armstrong,asics,atlétika,atomic,ausztria,author,balaton,balaton bike fest,barlang,basil,bécs-budapest,bérlet,beszámoló,bianchi,bicikli,bicikli bolt,biciklibolt,biciklitúra,bikepositive,billabong,bmx,bolt,bringaexpo,bringapark,bts,budapest,bükk,búvárkodás,capriolo,cateye,catlike,cipő,commencal,commencal bolt,critical mass,cube,cube bolt,curves,dirt,downhill,duatlon,duna maraton,edzés,edzésnapló










