Az úszás rövid története

Mozgásvilág.hu;http://www.mozgasvilag.hu/
Mozgásvilág.hu;http://www.mozgasvilag.hu/
2005/02/21
Az úszás minden bizonnyal egyidős az emberiséggel. A legrégibb egyiptomi történelmi emléken, egy 5000 éves képen két úszó alak látható. Az ókori görögöknél az úszás a műveltség fokmérője volt, de érdekes módon nem szerepelt az olimpiai játékokon. A rómaiaknál a fürdőzés, az úszás kultúrája rendkívül magas fokú volt. A középkorban a fürdés, ily módon az úszás is erkölcstelen, parázna dolog lévén tiltott tevékenységnek számított. A napóleoni háborúktól fogva az úszás a katonák kötelező kiképzésévé vált, a cél az lett, hogy a katonák ruhástól, fegyverrel a kezükben, csendben (mellúszással) tudjanak úszni.
Hirdetés

A versenyúszás

kialakulásának kezdetén a XIX. század végén egyeduralkodó úszásnem volt a mellúszás. Az első versenyeken szinte valamennyi versenyző mellen vagy ahhoz hasonlóan úszott. Az egyre gyorsabb úszás érdekében később más úszótempókat is alkalmaztak a versenyzők. Rájöttek arra, hogy a karok víz felett történő előrevitele gyorsabb úszást eredményez, ez az úszótempó volt a mai gyorsúszás őse. Kialakult az oldalúszás vagy más néven matrózúszás, melyet a kiemelt fej elfordítása, az egyik kar víz alatti előrevitele és a lábak tempónként történő nagy kiterjedésű ollózó mozgása jellemzett. 1868-ban a Kutya-sziget bennszülötteitől eltanult úszásmódot hozta Európába egy angol kalandor, bizonyos John Trudgeon. ő már hasonfekve úszott és mindkét karját a víz felett lendítette előre, amivel a karmunka lényegesen hatásosabb lett. A mai gyorsúszáshoz képest ez a technika még mindig kezdetleges volt, mert a mellúszó lábtempót alkalmazta és a meredek vízfekvése hátráltatta a gyorsabb előrehaladást. 1875-ben Matthew Webb 21 óra 45 perc alatt átúszta a La Manche-csatornát Dover és Calais között (33 km), és ez az úszás robbanásszerű népszerűsödéséhez vezetett.

Az úszásmódok közül később az ún. magyar stílus volt a leggyorsabb. A magyarok elhagyták a haladásban zavaró békatempót, erőteljes karmunkával úsztak, lábaikat csak egyensúlyozásra használták. Az első újkori olimpia (1896, Athén) kétszeres olimpiai bajnoka (100 és 1200 m-en) Hajós Alfréd is így úszott és Halmay Zoltán ezzel az úszásnemmel 1904-ben St. Louis-ban két aranyérmet is nyert 50, illetve 100m gyorsúszásban.

A gyorsúszás fejlődésében meghatározó szerepet játszott a kallozó (krallozó) lábmunka elterjedése. Ezt a lábtempót először az ausztrál C. Healy alkalmazta: a magyar stílusnak megfelelő kartempóhoz kapcsolta a krall tempót. Az ausztrál Arthur Cavill ötlötte ki a hátúszást, de ő még tulajdonképpen hanyatt fekvő mellúszást végzett, azaz karjai egyszerre nyúltak hátra, lábai pedig békatempóval mozogtak. A hátúszást 1912-ben az amerikai Harry Hebner fejlesztette tovább, váltott kar- és taposó lábmunkával nyert olimpiát 100 m-en.

A legfiatalabb úszásnem a pillangó. Karmunkáját először az amerikai H. Myers alkalmazta 1933-ban és ekkor még mellúszó lábmunkát használt hozzá. A delfin lábmunkával először J. Sieg próbálkozott 1935-ben, de az akkori mellúszó szabályok szerint ez szabálytalannak minősült.
1952-ig a pillangóúszás nem volt különálló úszásnem, így a pillangózók (mell lábbal és pillangó karral úszók) a mellúszás versenyszámaiban indultak. A Nemzetközi Úszó Szövetség (FINA) 1953. január 1-től ismerte el negyedik hivatalos úszásnemként a pillangót.

Három francia lap, a Matin, a L'Auto és a Velo szervezésében már 1889-től rendeztek nem hivatalos Európa-bajnokságokat, 1903-tól pedig világbajnokságokat. A legjelentősebb úszóverseny azonban az olimpia volt. Már az első, 1896-os játékok műsorától kezdve az úszás minden olimpián szerepelt. Athénban még csak négy gyorsúszó számban mérték össze erejüket a versenyzők, 1900-tól a program hátúszással, 1904-ben mellúszással bővült, s 1956-ban csatlakozott a pillangó is.

1906-ban alakult meg a Nemzetközi Úszó Szövetség (FINA), a magyar Donáth Leó kezdeményezésére pedig 1927-ben az Európai Úszó Szövetség (LEN). 1926-ban Budapesten rendezték meg az első Úszó EB-t, 1973-ban pedig az első VB-t a kolumbiai Caliban.

Szerk: Szánthó Ágnes, testnevelő tanár és úszó edző