aki keres, talál
Hirdetés
Nyáry Tamás

Mégis kő kövön marad, hiszen a Zemplén e csodás szegletében andezit szikla formációk tömkelegét látogathatod meg! Na, de hol is? Csak be kell lépni a Kőkapun, amely Pálházától délnyugatra, Kishutától 5 kilométerre a Kemence-patak völgyében található. Autóval megközelíthető, mert itt található a Kőkapu Vadászkastély hotel. Ha nincs autód, akkor március közepétől november végéig Pálházáról az erdei kisvasúttal is ide tudsz utazni.

#túrázás
Nyáry Tamás

Azoknak a kéktúrásoknak, akik már bejárták a Zemplént, most nem fogok újdonságot mutatni, de hiszem, hogy sokan nem jártunk még Magyarország eme északnyugati szegletében. Egy látványosan felújított várat fogunk meglátogatni, és a Zempléni-hegység legmagasabb hegyét is meghódítjuk, amely a magyar-szlovák határon található.

#túrázás
Nyáry Tamás

Ha a történelem és a geológia is olyan témakörök, amelyek bemozgatják a fantáziádat, és a vulkáni kalderák felfedezése is a kedvenc tevékenységeid közé tartoznak, akkor ezt a túrát neked találták ki. A Nyugat-Zemplén egyik látványos vulkáni maradványát tekinthetjük meg a Gergely-hegy körbejárásával, és közben Regéci vár igen gazdag történelmi múltjával is megismerkedhetünk.

#túrázás
Nyáry Tamás

Nem, nem a hullámvasúthoz, bár valóban felmerül a kérdés, hogy van-e ilyen a Zempléni kalandparkban - megsúgom, ilyen még pont nincs - én most a környékbeli hegyek lankáira gondolok, ahol föl-le lehet túrázgatni, mint egy hullámvasúton, természetesen gyalog. Ha pedig kedved tartja, előtte, vagy utána kipróbálhatod a lifteket, a csúszópályát, a kalandparkot, a bob pályákat és a függőhidat is. A város felett 3 délceg hegy áll, a Várhegy, a Szár-hegy és a Magas-hegy, ezek között pedig igen kellemesen lehet túrázni.

#tanösvény
#túrázás
Hirdetés