Irány Vértestolna, ha tolnál egy rövid túrát Túra

Az Irány Vértestolna, ha tolnál egy rövid túrát Túra hossza 9 Km. Az útvonal szintemelkedése 299 m, szintideje 5 Óra, nehézsége Közepes. Az útvonal Magyarország területén található.
Hirdetés

Történhet az is, hogy egy másik túrát befejezve érkezel Vértestolnára és valamerre folytatnád, de akár busszal is feljöhetsz ide a Gerecse déli központjába Tatabányáról és visszagyalogolsz, remek félnapos program lesz. Vértestolna egy nagyon szép fekvésű hegyek közé ékelődött település, már érkezéskor elragad a kicsit alpesi, kicsit kellemesen vidékies hangulat. Ha belefér az időbe, érdemes megnézni a tájházat és a Római katolikus templomot.

 

Vértestolna - Tatabánya túra

1. A településen felfelé sétálva érkezünk meg arra a sarokra, ahol a piros jelzésre rá tudunk csatlakozni. A helyi sportegyesület focipályájához érünk, illetve vele szemben található egy igen érdekes építmény, nevezetesen egy western kocsmának álcázott lakóház. Funkcionalitását nem sikerült kiderítenem.

2.  A focipályát kerülve kanyarodunk az erdő felé, majd az elágazásban jobbra bevesszük magunkat az erdőbe. A jelzés egy széles földúton indul délnyugati irányba. Az útjelző tábla jó segítség lehet, hogy ne Vértesszőlős felé haladjunk.

Vértestolnai focipálya Forrás: Nyáry Tamás
Vértestolnai focipálya
Kép forrása: Nyáry Tamás
Galériáért katt a képre!

3. Kezdetben szintben folytatjuk a gyaloglást, aztán lassan és egyenletesen emelkedni kezdünk a Kappan-Bükk oldalában. Egy rövidebb, de meredekebb emelkedő után felérünk a Kovács-hegy és a Hajagos nyergébe, ahol keresztezzük a sárga jelzést. Van itt egy turistapihenő is és elszórtan több víznyelő barlang lezárt bejáratát is megtekinthetjük.

A Kappan-Bükk oldalában Forrás: Nyáry Tamás
A Kappan-Bükk oldalában
Kép forrása: Nyáry Tamás
Galériáért katt a képre!

4. A nyeregből a Vaskapu-völgyben ereszkedünk le, itt újabb barlang, a Vértes László víznyelő aknája tűnik fel. Ezen a szakaszon jókora sziklák kísérik utunkat mindkét oldalon, nem hiába lett a neve Vaskapu. A völgy végén balra kanyarodva folytatódik a piros jelzés, itt eldönthetjük, hogy végigmegyünk rajta Tatabányáig, illetve ha belefér egy kis emelkedő még az erőnlétünkbe, akkor érdemes felmászni a Hosszú-hegyen található Ranzinger-kilátóba

Ennek leírása a Rövid túra a Turulhoz és a Szelim-barlanghoz című túrában található meg. Ha ezt választjuk, akkor egyenesen menjünk tovább a piros kereszt jelzésen, majd a piros háromszögön másszunk fel a hegytetőre.

Vaskapu-völgy Forrás: Nyáry Tamás
Vaskapu-völgy
Kép forrása: Nyáry Tamás
Galériáért katt a képre!

5. Tovább haladva a piros jelzésen a Nagyrétre érkezünk, ami egy nagyon szép ligetes erdőterület. Itt a sétányon jobbra fordulva már belekerülünk abba a nyiladékba, amely egyenesen a Turul emlékmű melletti parkolóba vezet. 

A szobornál ismét tehetünk egy rövid kitérőt az imént emlegetett rövid túra leírás szerint a Szelim-barlanghoz, esetleg piknikezhetünk is egyet a számtalan tűzrakóhely és turista asztal egyikén.

Kilátás a Turul-emlékműtől Forrás: Nyáry Tamás
Kilátás a Turul-emlékműtől
Kép forrása: Nyáry Tamás
Galériáért katt a képre!

6. A túra utolsó szakaszán leereszkedünk a hosszú gránitlépcsőkön Tatabányára, és keresztül sétálva a házak között, megérkezünk a vasútállomásra.

 

Forrás: Nyáry Tamás, azaz az Ügyeletes Nagy Fehér Jelvényes Túravezető Pajtás.... szükségszerű rövidítésben csak egyszerűen Nagyfehér az Equinox Trekking Club nagyvezíre. Kedvence minden, amire fel lehet mászni. Domb, hegy, ferrata, csak a végén legyen kilátás. További túrái: www.trekk.hu

Hirdetés