Egész évben nyitva Eplény és Mátraszentistván Hír

Egész évben nyitva Eplény és Mátraszentistván Hír

Lipiczky Ágnes
Lipiczky Ágnes
2017/11/21
Új liftekkel, megújult pályákkal fogadja Eplény és Mátraszentistván a sízőket.
Hirdetés

A kormány tavaly decemberben jelentette be, hogy 150-150 millió forintos állami támogatást nyújt az eplényi és mátraszentistváni sípályák fejlesztéséhez.

A két helyszínen olyan beruházásokat hajtanak végre, amelyeknek köszönhetően

egész évben nyitva tartanak a síközpontok, úgynevezett négy évszakos kihasználásra nyílik lehetőség.

A már korábban is négy évszakos elemekkel működő Eplényi Síaréna 80-100 ezer, míg a Mátraszentistváni Sípark 45-50 ezer látogatót vonzott évente. Ezek a számok a fejlesztéseknek és a szezonon kívüli használhatóságnak köszönhetően jelentősen megnőhetnek.

Eplény

Nagy léptekkel halad az Eplényi Síaréna a hazai piacon: a 150 millió forintos állami támogatásnak és jelentős önrésznek köszönhetően közel 600 millió forintos beruházás jön létre a Bakonyban. A Síaréna Kft. 2017-ben úgynevezett négy évszakos fejlesztési programot valósít meg, amelynek célja a kapacitás növelése, valamint az egész éves működés biztosítása.

A bővítéseknek köszönhetően az évi 80-100 ezres látogatói szám jelentősen megnövelhető, az új fejlesztésekkel a központ ezúttal a kezdő síelőket és a családokat helyezte fókuszpontba. A program keretében ugyanis

megépül Magyarország legnagyobb kezdő sípályája, amelyet egy új, kétüléses felvonó szolgál majd ki.

Az előkészítések már év eleje óta folynak, az átalakítással kapcsolatos munkálatok pedig júniusban kezdődtek el.

 

„Új szakaszt nyitunk meg az A7-es pályán, ötszáz méterrel meghosszabbítottuk és ötven méterre kiszélesítettük a jelenlegi terepet, ennek köszönhetően egy 1 kilométer hosszú kezdő- és családbarát pálya várja a látogatóinkat – mondta László Márk, a Síaréna Kft. marketing igazgatója, aki hozzátette: a hó gyártó kapacitás megnövelése érdekében öt új hóágyút vásároltak, s hamarosan sor kerülhet a teljes szivattyúcserére is". Fontos lépés, hogy a Síaréna gépparkja két új Prinoth gyártmányú ratrakkal is gazdagodott, a meglévő ratrakoknak és az új piacvezető eszközöknek köszönhetően tökéletesen előkészített pályákkal tudják fogadni a sízőket.

László Márk a közeljövő terveiről is beszélt, a kétüléses felvonó aljában új bejáratot és egy új oktatóközpontot szeretnének létrehozni. Az új pálya aljához közel egy 1 hektáros parkolót is kialakítanak, amely további közel ezer parkolóhelyet biztosít a vendégek számára.

„Az új pályaközpontban a pénztárak mellett sí kölcsönzőt, hangulatos vendéglátó egységet hoznánk létre, s itt létesülne az új oktatóközpontunk is. A tanpályáinkon 30 síoktató áll majd a kezdők rendelkezésére” – mondta László Márk, aki a négy évszakos fejlesztésekről is beszélt. A Síarénában lévő négyüléses felvonó 2012 óta libegőként és hegyi kerékpárt szállító eszközként is működik. A most üzembe álló új kétüléses lift jövő évtől már a nyári koncepcióba is illeszkedik, része lesz az idén augusztusban elindult attrakciónak, amely a Kaland Hegy nevet kapta.

 

„A nyári fejlesztéseinkkel is a családosok felé fordultunk. A meglévő downhill, cross country és családi túrapályáink mellett most a gyalogos marketingünket erősítjük.

A hegytetőn a kilátónál mezítlábas ösvényt alakítottunk ki, míg a központban ingyenes játékokkal, ugráló várral, trambulinnal, mászófallal várjuk a gyerekeket.

A fejlesztés része egy gyerek játszópark is, amely nem szokványos játszótér, hanem kuriózumnak számító játékrendszer. Ennek építése jövő márciusban kezdődhet el” – tette hozzá a szakember.

 

Téli fejlesztés Eplényben

- 1 km hosszú, 50 méter széles kezdő és családbarát pálya kialakítása az A7-es pályából.

- Magyarország leghosszabb ülőszékes felvonója közel 1 km hosszan az A7-es pályán

- A síkölcsönző kapacitásának növelése 30 százalékkal, több mint 700 pár felszerelés áll a látogatók rendelkezésére.

- A tanulópályák hosszúságának megnövelése

- Új oktatóképzés, több mint 30 fős oktatócsapat áll rendelkezésre a tanulópályákon

- Új ratrakok és hóágyúk beszerzése

 

Nyári fejlesztés Eplényben

Kaland Hegy: Az új arculat magában foglalja a libegőt, a kilátót, a kerékpáros pályákat, a tanösvényeket, az épülő játszóteret, a már elkészült mezítlábas ösvényt, valamint a kalandpályákat.

Mátraszentistván

Hamarosan, egész pontosan december közepén üzembe állhat Magyarország legmodernebb síliftje Mátraszentistvánon. A kormány 150 millió forintos támogatásának, valamint 610 millió forintos önrésznek köszönhetően a nyár folyamán megkezdődhettek azok a fejlesztések, amelynek eredményeként négy évszakossá válik a Mátraszentistváni Sípark is.

A létesítményben vadonatúj négyüléses lift épül, amely

Magyarország legmodernebb és legnagyobb kapacitású síliftje lesz,

s amelyet a világ egyik legnevesebb gyártója, az ausztriai központú Doppelmayr gyár szállít a Síparknak. Az új felvonó erre a sípályára tervezett, hat oszlopból – ezeket október végén, helikopter segítségével tették be a helyükre – és két állomásépületből áll, átadása december közepére várható.

 

„A liftnek gyakorlatilag egy hónap múlva üzemképesnek kell lenni, az engedélyeztetése már folyamatban van – mondta Erbeszkorn Tamás, a Sípark sajtóreferense, aki elmondta: a mátraszentistváni Sípark bővítésének része két, összesen 5500 köbméter kapacitású víztározó kialakítása is, amelynek köszönhetően már három tóból tudnak vizet szivattyúzni a hóágyúzáshoz. A fejlesztés részeként a szivattyúkat is kicseréltette, és új hóágyúkat is vásárolt a Sípark.

A nyári fejlesztések tekintetében is jó szolgálatot tesz majd az új felvonó, amelyre kerékpárokat és terep babakocsit is fel lehet tenni, s libegőként használható majd a sílift.

„Nem csak a kerékpárosok találnak új lehetőségeket nálunk. Az egyik víztározó mellett napozóágyakkal, függőágyakkal szép pihenőövezetet alakítunk ki, amelynek része lesz egy gyerekjátszótér, egy mezítlábas és vizes ösvény és számos erdei attrakció is. A téli hófánk-pályánkat pedig nyáron, műanyag felületen is használni lehet majd” – tette hozzá a szakember.

 

Négyszemélyes „Panoráma” ülőszékes felvonó adatai

- 2200 fő/óra kapacitás, 500 méter hossz, 150 m szintkülönbség

- Gyorsítószalag: kényelmes, könnyebb beszállás, nagyobb kapacitás

- Gyermek kiesés elleni védelemmel ellátva

- Kerékpár és terep babakocsi szállíthatóság

- SKIDATA Chipkártyás beléptető rendszer

 

Még több infó

Az eplényi és mátrasznetistváni sípályákról bőveb infót, síbérletárakat, hójelentést és a várható havazást az alábbi oldalakon találod (mentsd el könyvjelzőid közé is):

Hirdetés