Menü

2017.06.06.     Hozzászólás 0

Szilvásvárad Maraton ötödször

Nem tudom miért, de Szilvás a kedvenc maratonom.


Régebben zsinórban négyszer indultam, és mindig tartogatott valami meglepetést. Kétszer fránya rossz időt, egyszer a jó középtávos időért harcoltam, egyszer meg hosszún szivattam magam. Mindegyiknek megvolt a maga romantikája, a maga története, a maga Ördögoldala, és a maga szenvedése. Mint egy igazi szerelem, néha felhős, de nem múlik.

Megint kell a fájás

Szóval ez volt régen. Kimaradt három év, majd jött az elhatározás, megint kell a fájás. Decemberben elkezdtem készülni, januárban kijelentettem, hogy igazából semmit nem várok ettől a versenytől, csak azt, hogy meglássam, meddig sikerült feledzeni magamat. Ahogy közeledett a dátum, amit aljas módon az esemény weboldalára is kiraknak, egyre nagyobb nyomást helyeztem magamra. A szép emlékek miatt nem akartam csalódni, se magamban, se a nosztalgiában, amivel vártam a nagy napot.

A verseny megelőző napokon kirándulgattunk a környéken. Az egy hónappal ezelőtti vihar igencsak nagy károkat okozott a területen. A katonasíroknál a fél hegyoldal ki volt dőlve. Azokhoz az állapotokhoz képest a pálya nyomvonala szerintem tökéletesen járható volt. Az a jó ebben a versenyben, hogy ide le lehet hozni a családot, és több napot is el lehet tölteni a környéken, mert annyi a látnivaló, és nem unatkoznak amíg “apu” bringázik. Ott van a fátyol vízesés, a Szalajka völgy, vagy egy faluval arrébb Bélkő, a látnivalóknak se szeri, se száma...

 

Szilvásvárad Maraton ötödször

 

A vasárnap reggel hamar elérkezett, mentem is kicsit melegíteni, és beállni a rajthoz. Tényleg nagyon sokan vannak, sajnos túl sokan is. Nem tolakodtam az elejébe, tudván, hogy felesleges, ellenben a messziről is kiránduló kinézetű emberekkel. Itt talán lehetne egy kis önmérsékletre buzdítani az embereket, lévén aki tudja, hogy úgysem a dobogóért megy, azoknak nem itt fog eldőlni a verseny.

 

Fel, le, fel, le, fel, le...

A már ezredszerre elhangzó Fire után meg is indultunk felfelé. Fel le, fel le, fel, fel, le, fel és ismét le. Röviden ennyi a verseny. Hosszabban mit is lehetne írni anélkül, hogy ne legyen unalmas?

Az eleje a helyezésekért meccsel, a közepe azért, hogy a saját tempójában végig tudjon menni, és ne jöjjön a kalapácsos ember, a vége meg a teljesítés miatt. Mindegyik nagy szó a maga nemében, mert ehhez azért már kell állóképesség. Nem tudom melyik a nehezebb, hat órát kirándulni, a végtelennek tűnő emelkedőkön, vagy 3 órát versenyezni, hogy közben alig látunk valamit a tájból.

Habár a felkészülésem nem volt ideális több betegség miatt, a tisztes középmezőnyben haladtam a cél felé. A taktika az volt, hogy a nagyon meredeket, mint az ördögoldal nem tekerem ki, hogy ne savasodjak el, a többit pedig érzésre. Annyira sikerült az érzést összehozni, hogy a feléig teljesen jól éreztem magam, se fáradtság, se semmi, csak a pulzusom volt magas. A kétharmadánál meg jött a betoncipő, az utolsó itatóponton még jól betankoltam, aztán már csak abban reménykedtem, hogy mielőbb vége legyen.

 

Szilvásvárad Maraton ötödször

 

Mikor beértem a célba, a melegtől és az éhségtől nem nagyon bírtam megszólalni. Kellett egy üdítő, hogy rendbe rakjon. Átgondoltam, mi történt az elmúlt négy órában, mit csináltam jól és rosszul, és megint, mennyi mindent kaptam ettől a tekeréstől. Valami olyasmit, ami egy évre feltölt.

A hangulat most is remek, minden beérkezőt név szerint köszöntenek. Egyből lehet bringát mosni is, ennyi mosót még az életben nem láttam. Gyorsan betoltunk még egy lángost, aztán indultunk haza.



Hogy röviden összefoglaljam, szilvás mindig is egy erős és jó rendezvény volt.

Ötödik teljesítés után sem tudom elmondani, mi az, ami annyira megfog benne, mégis érzem, hogy ott kell lennem, és jövőre jobbat akarok menni.

354 nap van a következőig. Van idő készülni...