Narconon túra 2006 - I. Hír

Mozgásvilág
Mozgásvilág
2007/04/25
2 006 áprilisában egy maréknyi emberből álló társaság kerékpárra pattant és figyelemfelkeltés céljából körbetekerte az országot. A bringásokat végig kísérték a Narconon Magyarország Alapítvány szakértői és az út során több mint 20 drogmegelőző előadást tartottak, több mint 700 gyermek számára, mivel az országos felmérések alapján kijelenthető, hogy az iskolás korú gyermekek képezik a legveszélyeztetettebb korosztályt, ha drogról van szó. A cikk további részében elolvashatják a tavalyi Narconon túra beszámolójának első részét, napi bontásban, rengeteg fotóval, galériával.
Hirdetés


2004.04.02. Budapest – Győr; Napi távolság:  144 km

Hősök tere, 8.30. Hozzátartozók, barátok, és munkatársak vesznek körül bennünket. Néhány perc múlva újabb „vendégek” érkeznek, egy “szemrevaló” rendőrpár. (Járműveinkkel éppen egy megállni tilos tábla alatt állunk.) A vegyes páros csinos, hölgy tagja, kedvesen érdeklődik további terveinkről. ősi, de hasznos eszköz a kommunikáció, hiszen gyorsan kiderül, hogy az eddig zordnak tűnő rendőrök másik tagja, nagy kerékpáros, aki szintén körbekerékpározta már az országot. Az áradás miatt már most változtatnunk kell az eredeti útvonalterven, mivel a 10-es út több szakaszon le van zárva. A módosított útvonal Zsámbék-Tata-Tatabánya-Győr. A rendőrök inkább az 1-es utat javasolják, de arra figyelmeztetnek, hogy az egyszámjegyű utakon tilos kerékpárral közlekedni...  Óriási feltűnést kelt, amikor pödrött bajszú Pap Zsolt velocipédjén (1,4 m átmérőjű első kerekével meghajtott kerékpár), egy kétkerekű és egy háromkerekű fekvőkerékpár kíséretében begördül a térre. A fekvő bringák szirénái utat nyitnak a tömegben. 9.30-kor kiderül, hogy a kísérő kocsihoz rossz forgalmit hoztunk, azonban ez a kis malőr nem boríthatja fel a programot. A térről egy megkülönböztető jelzéseit használó rendőrautó kiséretében vonulunk ki, és Andrássy út - Deák tér - Múzeum körút, Szabadság-híd - Gellért tér - Bocskai út - Budaőrsi út útvonalon felkeveredünk az 1-es főútra. Néhány lelkes kerékpáros velünk tart még egy darabon, majd visszafordulnak, mint a sirályok, amikor az óceánjáró kifut a nyílt vizekre. A Budaőrsnél kezdődő emelekedők egy kissé szétszabdalják a csapatot, de lelkesedésünk töretlen marad. Néhány benzinkútnál pihenőt tartunk, pumpálunk a kerekekbe, és pótoljuk az elmaradt reggelit. Bicskén 1,5 órás kényszerpihenő vár ránk, ahol ennyi idő szükséges ahhoz, hogy hat fő részére kihozzanak egy-egy tányér levest és a számlát. Komáromnál újabb résztvevők (Surányi Péter és Krajcsovics Gábor) csatlakoznak. A csapat bővülése okozta izgalmak következtében, Hornyák András elvéti a pedálról való lábelvételt, és biciklistől beleborul az árokba. A tervezett 114 km-rel szemben, már az első napon 30 km-rel többet teszünk meg, részben a terv hibája, részben az útvonal módosulása miatt. 20 km-re a napi céltól kilazul a kormányom, a szerszámok pedig a kísérő kocsiban vannak. Visszajönnek értem, és szégyen-szemre utánfutón szállítanak be, kerékpárommal a célba. Az első nap végén mindenért kárpótol bennünket igényes szálláshelyünk és a forró fürdő.


2006.04.03. Győr – Ják; Napi távolság: 135 km

 


7:15-kor indulunk Győrből, komfortos motelünkből, ahol még szaunázhattunk is. A kora délelőtti belvárosi dugóban autók és kamionok között szlalomozgatunk, hogy ne veszitsünk túl sok időt.  . Szépen süt a nap, de erőteljes Észak-Nyugati szél fúj, pedig nem is kivántunk egymásnak “jó szelet” induláskor. Ez az erőpróba a szembe-széllel nagyjából a fele utunkig tart, mert Fertőszentmiklóstól irányt váltunk. A csapat egy része, akárcsak tegnap, ma is előrébb jár. Utólag kiderül, hogy a helyenként viharos erejű szél miatt nem jöttek el Fertőszentmiklósig, hanem már Csornánál útirányt változtattak. A csapat még nincs összeszokva, itt-ott mindig lemarad valaki. Más-más útvonalon bár, de végül mindenki megérkezik a jáki közösségi házhoz, amely a csodálatos templom közvetlen szomszédságában ad nekünk szállást. Vacsora közben a plébános atya történelemből ad áttekintést. Két cserépkályhában ropog a tűz, és mi úgy dörgölőzünk oda, mint macska a kemencéhez. A hidegvizes zuhanyzót csak a bátrabbak használják, a szerencsésebbek, a közeli iskola öltözőjének meleg vizes zuhanyzóinak örülhetnek, néhányan azonban, a korai zárás miatt, erről is lemaradnak. Lefekvés előtt körbe járjuk a megvilágított templomot, s bár sötét az éjszaka, néhány fotó jól sikerül. A tervezett 122,5 km-rel szemben, 135 km-t teljesítettünk. Végre előkerülhetnek a hálózsákok, és a mennyezeten cikázó vörös fénycsóvák tánca ringat álomba bennünket.  


2006.04.04. Ják – Letenye; Napi távolság 117 km

 


A cserépkályhák már rég kihűltek, a gyorsabb ébredezést pedig Pap Zsolt “zenélő kencéje” is segíti. Indulás előtt a templom előtt, készül még néhány csoportkép, a hely szelleme áthat bennünket. Hamarosan, egymástól távolodó kis csoportok haladnak a napi úti cél, Letenye felé. Ma is dombokon és völgyeken kell áthaladnunk, de most az időjárás kegyes hozzánk. Mi Adorján Jánossal tekerünk, rövid pihenőket beiktatva. Lentiben, a Dallas étteremben nagyszerű krumplilevest és hortobágyi húsos palacsintát ebédelünk. Az íze mellett az ára is nagyszerű! A céltól kb. 40 km-re találkozunk Hornyák Andrással, aki a puszta közepén defektet szerel. Egy darabig együtt tekerünk tovább, azonban a javított hátsó gumi nem elég kemény, ami lassítja Andrást. Pap Zsolt, Barabás Robi és Surányi Péter óriási előnyüket kihasználva megállnak Magyarszombatfán, a fazekasok falván, dödöllét enni és ping-pongozni. Amikor begördülünk Letenyére, és megtaláljuk a fogadót, ahol megszállunk éjszakára, még szépen süt a nap. A felszereléseinket Menet-Trend-es kocsi szállítja, és a sofőr gondoskodik a napi szállásfoglalásokról is. Budapest és Szeged között Márton Péter, a Narconon Magyarország Alapítvány előadója vezeti a kocsit, aki emellett napi két előadást is megtart az útba eső települések iskoláiban a drogokról és azok hatásairól. A letenyei panzió több, mint megfelel az igényeinknek, ízléses, új épület, kényelmes és tiszta szobákkal, már csak egy jó vacsora hiányzik, de sajnos szakácsuk még nincs, így kénytelenek vagyunk a “belvárosban” vacsorázni. Lefekvés előtt mosunk, kerékpárt javítunk, és felkészülünk a korai indulásra.


2006.04.05. Letenye-Sellye; Napi távolság: 145 km 

 


Korai ébresztő, a helyi általános iskolában a gyerkőcök kipróbálhatják a velocipédet, Sok fotó készül. Péter megtartja a gyerekeknek az előadást. Ismét hidegben indulunk el Nagykanizsa felé, bízva abban, hogy ott majd meg tudunk reggelizni. Találnom kell egy kerékpárszervizt is, mert tegnap elveszett egy csavar a kerékpáros cipőmből, és nagyot zakóztam, amikor nem tudtam levenni a lábamat a pedálról. Kanizsán megtaláljuk a piacot, és jól bereggelizünk májas hurkából és főtt dagadóból. Remek időzítés! Mire befejezzük kiadós reggelinket, eláll az eső is. Minden egy helyen, ez igen! Irány a szerviz! Megismerem: ez ugyanaz a kerékpár bolt és szerviz, ahol nyolc évvel ezelőtt első kerékcsapágyat cseréltettem egy ugyanilyen ország körüli túrámon. Sajnos most nem tudnak segíteni. Kapok egy tippet: “van itt egy jó csavarbolt a közelben, ott biztosan kapható ilyen csavar...” A tipp bejön. Estefelé egyre hidegebb van, fúj a szél. Már alig várjuk Jánossal, hogy befussunk a szálláshelyünkre, Sellyén. Jánossal együtt tekerünk, mert jól tudunk alkalmazkodni egymás tempójához. Telefonon tartjuk a kapcsolatot a többiekkel. Mire megérkezünk, besötétedik, és rákezd az eső is. Megpillantjuk a kastély épületet, ami jelenleg kollégiumként üzemel. Bezsúfolódunk, és biztos, ami biztos bevisszük a bicikliket is a szobába. Még egy gombostűt se lehet leejteni, olyan sűrűn vagyunk. A zuhanyzóban olyan forró a víz, hogy lepörköli a bőrt az emberről, és nem lehet langyosabbra állítani, óvatosan kell aláállni. Fürdés után megvacsorázunk egy füstös kis kocsmában, aztán szépen elcsendesedik a csapat. Csak egy valaki mocorog egész éjjelén. Hajnalra csurom vizes vagyok, köhögök, fáj a torkom és a fejem, tucatnyi használt papír zsebkendő hever körülöttem a földön. Mi lesz így velem?


2006.04.06. Sellye-Baja 123 km 


Ismét esik, és olyanok vagyunk, mint az őszi legyek. Ha Márton Péter nem noszogatna minket, mert időre oda kell érnie egy előadásra, akkor talán fel sem kelünk. A hálózsákom csupa víz, köhögök, fáj a fejem, és folyamatosan fújom az orromat. A kocsi menetkész és el is indul, de mi, még csak most szedjük magunkra a vízhatlan öltözéket. Induláskor elkövettem egy nagy hibát, ugyanis nem vettem kerékpáros kamáslit, helyette egy egyszerű túra kamáslit hoztam (kamásli: a lábszárat és a lábfejet védő vízhatlan kiegészítő). Mivel ez nem véd az alulról felverődő víz ellen, hamarosan csurom vizes a cipőm. Nagyon hideg van, látszik a leheletünk. Az eső teljesen eláztatja a kormányvédő bevonatot, a kesztyűket és a cipőket. Nincs túl jó kedvünk, de tovább kell tekerni. Hamarosan teljesen mindegy, hogy van-e rajtunk vízhatlan felszerelés, vagy sem, mert ami véd az eső ellen, abba belefülled az ember. Amikor a szél belénk kap, vacogunk, mert csurom vizes testünk még jobban áthül.Villánynál el is tévedünk Jánossal, és hegyen völgyön át tekerünk visszafelé egész Siklósig. Keserves csalódást érzünk, amikor erre rájövünk, de a fogunkat összeszoritva dacolunk az esővel és a széllel, hogy behozzuk a lemaradásunkat.Utolérjük Hornyák Andrást, ő is kivan. Egy forró radiátor az “életünket mentheti most meg.” Meglátunk egy vendéglőt, ahová azonnal betérünk. A legvizesebb felső ruházatunkat végig teregetjük a radiátorokon. Az étterem tulajdonosai nagyon kedvesek és türelmesek velünk, pedig egy nagyon elegáns helyre csöppentünk. A szomszédos asztalnál éppen borkóstolás folyik. A vendégek együtt érzően nézegetnek bennünket. Nem teljesen értik, mit csinálunk ilyen időben kerékpáron a szabadban, de ebben a szituációban nincs rá lehetőség, hogy ezt megbeszéljük. Fejenként több liter, forró teát fogyasztunk el, és csak aztán rendelünk ebédet. Természetesen mindannyian forró levessel kezdünk, aztán jöhet egy kis malacsült. A sok folyadékkal már annyira elteltünk, hogy a malacsült alig csúszik utána. Mint minden jónak, ennek a Kánaánnak is elérkezik a vége, mennünk kell. Az eső szemerkél. A ruházatunk még meg se száradt, máris újra átnedvesedik. Telefonon értesülünk arról, hogy a csapat eleje Baja felé tart. Mi nem akarunk Bajáig elmenni, Mohácsnál átkelünk, és ott megszállunk, az mára bőven elég. János felesége hív, hogy Mohácsnál meglepi a férjét. János már messziről méricskéli az ismerős alakot, de csak közelebb érve bizonyosodik meg róla, hogy tényleg a feleségét látja, óriási az öröm. Sajnos öt percünk sincs a kishajó indulásáig, mennünk kell. János néhány pillanatig vívódik, hogy hazamenjen-e a párjával, de aztán úgy dönt, hogy tovább jön. Eddig abban a hitben voltunk, hogy holnaptól nem lehet átkelni a Dunán ezen a ponton az áradás miatt, de a kishajó személyzete felvilágosít, hogy ez nem igaz.  A túlparton nincs semmi, be kell mennünk Bajára, ha tetszik, ha nem. Összeszedjük az utolsó erőnket, és elvonszoljuk magunkat a módosult célig, hiszen mára eredetileg Mohács volt betervezve. Baján kényelemesen pihenhetünk, kimoshatjuk a sáros, vizes holmikat, a forró fürdő pedig mindent megér. János a lábát fájlalja, én pedig egyre lázasabbnak érzem magam. Eddigi életem legnehezebb napja ér most véget, nem gondolok a holnapra.


2006.04.07. Baja – Szeged; Napi távolság: 110 km

Túravezetőnek van most nagy baja! Az energiaszintem 0, az ágyam csatakos, ráz a hideg, alig bírok hangot kicsikarni a torkomon. János tesz-vesz, én pedig letaglózottan pislogok rá a paplan alól, és csak az lebeg a szemem előtt, hogy ágyban kéne töltenem a napot... Jelzem Jánosnak, hogy nekem annyi. Gyorsan keresnem kell egy orvost...  A holmik, amiket este kimostunk, nem száradtak meg a hidegben, így nyirkosan kapkodjuk azokat magunkra. A legközelebbi orvost a bajai kórházban találom. Az ügyeletes doktornő gyors segítségben és kedves bánásmódban részesít! Rengeteg vitamint hoztam magammal az útra, ezért most növelem a vitamin adagomat, főleg C vitaminból, és mellette beszedem az antibiotikumot, amit a doktornő felírt. Kb. 11-re, annyival jobban érzem magam, hogy el tudok indulni. A többiek még Barabás Robiéknál vannak (Robi, az egyik résztvevőnk, bajai), csak Hornyák András kelt útra korábban. Adorján János nem siet, türelmesen megvár engem, és együtt indulunk el. Az első utunk egy kerékpárszervizbe vezet, ahol beállíttatom a váltómat. Jóleső meglepetés: túrázóktól nem fogadnak el ellenszolgáltatást javításért! Lassan dél felé közeleg az idő, és még csak most hagyjuk el Baját. Irány Szeged! Ma minden kiderül: ha Szegedig kibírom valahogy, akkor folytatom, ha nem, akkor kocsival bevitetem magam Szegedre, és onnét vonattal hazamegyek. Süt a nap, de nagyon hideg a levegő. Bácsbokodon liter számra fogyasztunk forró teát, és egy kicsit pihenünk. Jánosnak egyre jobban fáj a lába. Bácsalmáson egy közért előtt „ebédelünk” egy padon. Annyira hideg van, hogy be kell szereznem magamnak egy túrakabátot és egy kendőt.  A következő néhány óra sokkal kellemesebben telik.  Nem haladunk együtt a csapat többi tagjával. ők megállnak és megszemlélik a Mátyás templom kicsinyített mását Kelebián a „Báró majorban”. Én, nyolc éve egy éjszakát töltöttem el a majorban, sátorban, amikor egyedül tettem meg ezt a túrát. Kelebia és Ásotthalom között csodálatos a táj! Ásotthalomnál megállunk egy remek pizzára. A kis „pléh-kocsma” fűtetlen, és az izzadtságtól átázott ruháink nem száradnak. János alig bír járni, annyira be van gyulladva a bal lába. Nem tud továbbjönni, oda kell rendelnie a kísérőkocsit, hogy beszállítsa a szálláshelyre.  Innen még 36 km. Megállás nélkül tekerem végig, és 20 órakor – János után kb. ½ órával – meg is érkezem. A közérzetem sokat javult, és már nem gondolok hazamenetelre. A csapat többi tagja jól van. A szálláshelyünk egy kollégium. Két résztvevő, Márton Péter, Narcononos kísérőnk és Lucz Roland, kerékpáros résztvevő, búcsúzik, ők eddig jöttek.

 


 

Hirdetés