Eltéveszthetetlen nyomvonalak - Duna Maraton Hír

XII. Duna Maraton
Immár tizenkettedik alkalommal gyűlt össze a mountain bike mezőny Visegrádon, a Duna partján, hogy rajthoz álljon és teljesítse a Duna Maratont. Közel 1500 induló: kicsik, nagyok, nők és férfiak, fiatalok és idősek, mindenki a saját céljainak és edzettségének megfelelő távon, 30, 68 vagy 92 km-en indulhatott. Az egészen kicsik pedig a versenyközponton belül mérhették össze tudásukat egymással. Az időjárás kicsit hűvös, szeles és felhős volt, de így az erdőben szinte tökéletes kerékpáros idő fogadott minden résztvevőt. A megelőző napok időjárása szerencsére nem hagyott sok nyomot, így a terep is ideális volt a versenyzéshez. A Duna Maratonon Buruczki Szilárd és Dósa Eszter lett a maraton bajnoka.

Rövidtávon
A rövidtáv mezőnye a hosszú- és középtáv rajtja után néhány perccel 10h után indult. A táv első szakasza aszfalton, 9 km-en keresztül hegymenetben Paprétre vezetett fel, majd a tetőre érve egy bal kanyarral be is vettük magunkat az erdőbe. Innentől fogva egészen a cél előtti néhány 100m-es szakaszig csak terepen haladtunk. A táv ugyan rövid volt (a meghirdetett 35 helyett csak 26 km) és ebből kb. 16 km csak a terep, ennek ellenére a pálya elég izgalmasan volt kitűzve, változatos, kanyargó ösvényes, köves-sáros felfelék és lefelék váltották egymást. Ahogy az erdőbe értünk, egyből elfelejtettem a kellemetlen szeles és hűvös időjáráson való tépelődést és elkezdtem élvezni a bringázást! A Salamon toronytól lefelé végig szalagozott lejtőzés következett, szinte minden kanyarban állt egy rendező. Az alsó meredek szakaszokon nézők gyűltek össze, hogy lássák a versenyzők érkezését és szurkolással buzdítsák őket, ez nekem is nagyon jól esett. Az utolsó aszfaltos szakaszt hajrázva tettem meg, azért 26 km után még maradt annyi erő, hogy kicsit többet tegyek bele a maradék távba. Összefoglalva: elégedett vagyok, szuper volt!

Triatlonistaként MTB-nyeregben
Számomra életem második monti maratonját jelentette a verseny, ismét középtávon. Így már „tapasztalt öreg rókaként” álltam be a tömegbe a rajthoz. A versenyt elég magas intenzitással kezdtem, majd kissé alábbhagyott a lelkesedésem – nem szeretem a rögtön max. tempót. Miután magamhoz tértem, beálltam egy saját tempóra és elkezdtem élvezni a tekerést. Nem volt ez másképp, amint terepre értünk.

Hatalmas fejlődés Szilvás óta: nem miattam szálltak le mögöttem, hanem én szálltam le tolni mások miatt! Egy rövid váltó-beállításos pauzát követően egyre több mindenki mellett haladtam el. A lejtőket kifejezetten élveztem, jó volt a szűk ösvényeken száguldozni lefelé. A frissítésre is sikerült odafigyelnem, így erőm teljében voltam. Jól mutatta ezt a 30 km-nél elszakadó lánc, mely magával törte le a váltót a papuccsal együtt. Ráadásul egy enyhe emelkedőn, miközben épp frissítettem. Nincs szerencsém a láncokkal. Innen velocipéd versenyt mentem: nyergen ülve lábbal hajtottam magam, vagy gurultam, míg össze nem szedett egy ismerős autós. Így ért véget a Duna Maratonom.

A szervezés
A szervezőbizottság kitett magáért, talán kicsit túlzásba is estek. A rajthelyhez felállás döcögősre sikeredett, de ne legyünk rosszmájúak, hiszen a versenyzők érdekeit és a sportszerűséget igyekeztek szem előtt tartani, amikor a távoknak megfelelően, 15-ös csoportokban próbáltak beengedni mindenkit. Sajnos ez halva született ötlet volt, melynek eredménye az lett, hogy 2 perccel a rajt előtt még nem minden középtávos állt be a rajthoz. A pályát kiválóan jelölték - már, ami a középtávot illeti. Eltévedni szinte lehetetlen volt. A pálya útvonalának megválasztása is jól sikerült, hiszen járhatatlan részek nem voltak, noha a versenyt megelőzően esett egy pár napot az eső. A frissítőállomások mennyisége és minősége is jó volt. A rendezvény végén az eredményhirdetés kissé elhúzódott, így többen nem várták meg a ceremóniát és hazamentek az addigra kifejezetten hideg, szeles, esős időben. Egy dolgot lehet javasolni a szervezőknek: hajrá továbbra is, jövőre is megyünk!