- Futás
- Hegymászás
- Kerékpár
- Túra
- Sí
Már sok éves múltra tekint vissza a Szilvásvárad Maraton. Pontosan tizenkettőre. Éppen ezért elég sok átélt történet kering baráti körökben róla, melyek – a május végi időpontok ellenére is – 90%-ban biztosra vehetően a sárról, esőről, és hidegről szólnak. Így hát senki nem lepődik meg a május végi késő őszi körülményeken, hacsak nem zéró utána olvasással érkezik.
A tavalyi év „rendszerhibáját” követően (meleg és száraz idő volt), idén újra a megszokott 6-8 fokos hideg, és szakadó eső tette igen csak próbára az indulókat… A sokat emlegetett 2009-es "majdnem havazott" élmény ugyan elmaradt, de legalább idén kaptunk egy kis jeget is a nyakunkba.
Voltak vészjósló előjelek, de a jó hangulatú előprogramokon, szombaton ezekkel senki nem foglalkozott. Egész nap ingyenes tesztköröket róttunk a felső kategóriás Specialized kerékpárok nyergeiben, akár végig próbálgatva a délután végére az egész kihozott palettát. Az élményt pedig a szintén ingyenesen kipróbálható GoPro kamerákkal akár rögzíthettük is.
Emellett reggel elstartolt a hagyományos Szilvásvárad – Aggtelek kerékpáros teljesítménytúra, amit a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság igazgatója indított el a képzeletbeli kockás zászlóval. Idén is igen nagy számban álltak rajthoz lelkes túrázók.
Persze nem csak a nagyokról szóltak a programok. Május utolsó hétvégéje lévén a gyermekeknek is kedveztek a szervezők. A versenyközpont területe körül kialakított pályán a legkisebbektől a serdülőkig álltak rajthoz, lányok s fiúk vegyesen. Felemelő és jó érzés volt látni a kicsiket, ahogy a napközbeni záporokkal feláztatott lovaspályán tapossák a pedált maximális lelkesedéssel, és versenydrukkal. Ráadásul majd hogy nem többségében csajszik tekertek. Nagyszerű példát mutattak a salgótarjániak, népes, egyen mezes gyermek csapatukkal.
(Fotó: Paraferee)
Szerencsére a legnagyobb zuhé megvárta a gyerkőcök összes futamát, majd - a nap folyamán harmadjára is - leszakadt az ég. Ekkor már nagyon sokan csóváltuk a fejünk a pocsolyákból hatalmas tavakká alakuló csapadék láttán. Ha eddig bárkinek is volt apró rózsaszín bizodalma a sárdagasztás nélküli versenyről, az is lemondott róla. De talán holnap nem fog esni, és akkor megússzuk nagy baj nélkül…
A reggel aztán csípősen hideg és nyirkos, de rövid időre napsütés is mutatkozik. A vacillálókat meg is győzi, így sokan gyülekezünk a rajtnál. Idén először a három táv külön-külön indítást kapott, ami apró megnyugvást jelent a „sietősebben” haladók számára. Mivel számomra teljesen mindegy, hogy 120. vagy épp 160. leszek, nyugodtan ácsorgok a mezőny közepe fele.
Ádám végre benyomja a fáááájört, és pedálba taposunk. Épp ideje, mert a hegyek fölött egyre randább felhők gyűlnek. Ráhangolódós tempóban pörgetem felfele az aszfalton. Sok évnyi maratonozással a hátam mögött már rég kikapcsoltam az agyam azon funkcióját, mely ilyenkor rohanásra késztetne.
Elgurulunk Bánkút alatt. A terep egész elfogadható. Sár az van, de a szemüvegem még tiszta, és a fogaim sem csikorognak. Aztán elértük az Ördög-oldal alját… a nevéhez hűen ördögi rész hangulatát tovább fokozza az időközben eleredő égi áldás. A vaskosan szakadó esőbe apró jég is keveredik, és a lehullott csapadék a bokám körül hömpölyög. Jó pár gondolat fut át az agyamon, miközben a szemembe csurog a sisakomról a sárt lemosó víz. Én most mi a nyavajáért csinálom ezt??? Mintha kényszerítene valaki… Kell ez nekem?? Aztán benyomtam egy energiaszeletet… „benyúltam” a gatyámba… és mivel mogyoró helyett tököt találtam, nem adhatom így fel!
A bánkúti sípálya tetejéről nagy zúzás jönne lefele, de a pár fokos levegőben az alsógatyáig átázva épp hogy nem pisilem össze magam. Fogaim hangos kocogását a folyamatos mormolásom nyomja el: „tekerni, tekerni, had áramoljon a meleg vér… úristendehidegvaaaaan”.
Az újabb mászást most áldásként fogadom. Az újra melegedő szervezetem apró jeleket küld, hamarosan bajok lehetnek. Elnyomom lábizmaim visszap×fázását két energiazselével. Az erdőben olyan csúszós az ösvény, alig tudok előre haladni… folyamatosan visszacsúszik, ezt kitekerte valaki??
Végre megpillantom a fagyis kelyhet, Bánkút tetején, és ezzel az út is komótosabbá majd lejtőssé válik. Idén kimaradt a Háromkő alatti mászás, gondolom nem csak Én örültem ennek ideérve mint majom a farkának. A nagymezői őrháznál így jobbra, Olasz-kapu felé fordultunk, és aszfalton küldhettük a táv utolsó, lejtős szakaszáig. Na persze ez a lefele 50 km-rel a hátunk mögött, és a néhol küllőanyáig érő híg sárban, nyálkás kövek közt nem is olyan egyszerű. Én kifejezetten imádom ezt a kondíciót is, egyedül a technikát és a vasat sajnálom. A tempóm viszont néhány versenyzőtárshoz képest F1-es.
(Fotó: Paraferre)
A néhol alattomosan éles, szűk kanyarokkal tűzdelt út szélén feltűnnek a hátralevő táv számozásai… 5… 4… halló odafenn, itt a gépház és van egy kis gondunk… hiába toltam be a lejtő előtt egy energiazselét, és erőszakoltam le a torkomon utána 1 decinyi izotóniás italt, a totális elgörcsölés határán pörgetek… 3… 2… próbálom a szemüvegem lencséit valamelyest átláthatóvá törölgetni a kesztyűm ujjaival, de egyre parányibb a tiszta terület… 1… feltűnik a vasúti rakodó, a távolból már hallani Ádám hangját… még egy gigantikus tócsán átsiklom, majd befordulok a lovaspálya füvére, mely az előttem célba érők kerekeitől csúszós sárcsíkkal mutatják az utat a célig… 0!
A gépház jelenti, mindkét lábban fájdalom küszöbhöz közeli erősségű teljes izomgörcs áll be. Szerencsére már letettem a lábam, így nem dőlök el fadarabként. Hát megcsináltam ismét… teljesítettem újra. Ráadásul életem legjobb idejével (több mint egy órát javítva) és helyezésével (master 1 – 85.) a célban.
Zárásként mit is mondhatnék? A bő 20 perces kerékpármosáshoz sorban állás közben, a fogaim zakatolása mellett nem csak a forró tusra és kiadós kajára gondoltam. Ott kopogtatott egy terv, hogy jövőre még többet készülök előtte, és tovább faragom az időmet… mert szívás ide, szívás oda, a Szilvásvárad Maraton még mindig a vagány csajok és tökös férfiak játszmája, amin ismét ott akarok lenni.