Utcai futás kialakulása

Ismeretlen szerző
Ismeretlen szerző
2005/02/19
Már a XVIII. Században Angliában, később Európában és az USA-ban is, nagyon népszerűek voltak a gyalogos versenyek, persze általában fogadással fűszerezve.
Hirdetés

Az első maratoni verseny hatalmas sikere az 1896-os első Olimpiai Játékokon, Athénban, megalapozta a maratoni futás elterjedését, főleg az Egyesült Államokban. Még ugyanabban az évben, 1896-ban meg is rendezték New Yorkban az első maratont, a rákövetkező évben pedig Bostonban. A „joggolási láz” kitörése után az 1970-s években, az utcai futás mint egy népszerű atlétikai kihívás honosodott meg. Mostanság, az utcai futó fesztiválok mellett, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség félmaratoni és váltó számokban is rendez világbajnokságot. Az utóbbi esemény, ami „Ekiden”-ként is ismert, az egyik legkülönlegesebb verseny. 1917-ből Japánból terjedt el, és igazából egy maratoni táv amit 6 fős csapatok futnak le úgy, hogy 3 atléta egyenként 5 km-t fut, ketten 10 km-t, és az utolsónak induló futja le a maradék 7.195 km-t.

Hirdetés
Hirdetés