A legemlékezetesebb cápafilmek

Mozgásvilág.hu;http://www.mozgasvilag.hu/
Mozgásvilág.hu;http://www.mozgasvilag.hu/
2005/07/26
Sajátos kategóriát képviselnek a filmek között azok a művek, amelyek a természet erőivel harcoló emberek küzdelmét mutatják be - jellemzően kevés figyelmet fordítva a hitelességre. A búvárkodás megítélése szempontjából azok a filmek a meghatározóak, amelyekben vérszomjas fenevadak tépik szét a vízbe merészkedőket. A cápa mindig is rettegett lény volt, de az igazi hisztéria 1975-ben kezdődött...
Hirdetés

[ful Egy legenda - és lerombolása]
A Magyarországon Cápa címmel vetített film eredetileg Jaws-ként futott az amerikai mozikban, és Peter Benchley regénye alapján készült. Napjaink egyik legismertebb rendezője, Steven Spielberg akkoriban nem érzékeny történelmi témák feldolgozásában utazott, hanem éppen ellenkezőleg, filmjeivel maga indított el komoly folyamatokat. A cápák aligha hálásak azért a felhajtásért, amit a hatásosan elkészített filmnek köszönhetnek. Valószínűleg nem nagyon fogják utolérni az újabb cápafilmek a nagy előd színvonalát, hiszen a rendező, a komoly színészi gárda (Roy Scheider, Robert Shaw, Richard Dreyfuss) és a jelenetek brutalitása (ne feledjük, 1975-ben egészen más volt a vizuális kultúra, és alig néhány filmes merészkedett a cápák közé, így nem nagyon léteztek többé-kevésbé hiteles képet nyújtó természetfilmek) sokkolta a nézőket, a szinte zenei közhellyé vált, John Williams által szerzett motívumot pedig bárki fel tudja idézni. Nálunk olyan komolyan vették a korhatárt, hogy személyi igazolvány felmutatásához kötötték a jegyvásárlást, de persze valami úton-módon mindenki megnézhette a filmet, ha nagyon akarta. A búvárkodás egy rendkívül szűk réteg kedvtelése volt akkoriban, tengernél is kevesen jártak, a film nem is maradt hatástalan: ma is általában a cápáktól óvják elsősorban a búvártúrára induló szeretteiket a családtagok. A rossz kép kialakításában döntő az, hogy a búvárokat mindig megtámadja a cápa a filmekben, de a szerep nagyságától függ, hogy a merülés az utolsó lesz-e az áldozat életében.
A történet hitelességére egyébként ennél az alkotásnál sem kell sok időt vesztegetni. A vérszomjas, csak az ölés kedvéért támadó cápa, ami hajót süllyeszt el, a fantázia szüleménye, de a nézők számára nagyon is hihetőnek tűnt. A tengerparti kisváros seriffjének heroikus küzdelme, mind a cápával, mind a veszélyt bagatellizáló, pénzéhes városvezetéssel természetesen győzelemmel ért véget minden szinten. (A veszélyt semmibe vevő polgármester vagy pénzember a legtipikusabb szereplő a cápafilmekben.Szinte mindig feltűnik A Tudós figurája is, aki soha nem hetvenéves, megfáradt aggastyán - úgy végképp nem lenne hiteles, ahogy a tudomány és az emberiség nevében leszámol a Gonoszt jelképező fenevaddal.) A jelenetek többségében egy kiváló mechanikus cápa riogatott, de készültek valós felvételek is, Ron és Valerie Taylor munkái. Ebben is iránymutató volt a Jaws, noha nyilván korábban is alkalmaztak maketteket: mindmáig keverni szokták a valódi- és a műcápás felvételeket, illetve az utóbbi időben a számítógépes animáció vette át a gépek szerepét. Mindenesetre többek között a maga korában valóban újszerű és hiteles technikáknak köszönhetően a film óriási sikert aratott mindenütt a világban, így hát természetesen a folytatás sem maradhatott el.
A Jaws 2 már Jeannot Szwarc rendezésében készült 1978-ban, és messze nem volt meg az újdonság varázsa, mint az első epizódban. A helyszín ugyanaz a kis városka volt, Brody seriffet sem váltották le, a polgármester pedig most sem vette komolyan a figyelmeztetést. A cápa ezúttal talán még vérengzőbb volt, és ezúttal búvárok is áldozatul estek fékezhetetlen vérszomjának. De a sorsát most sem kerülhette el, mert Brody seriff McGyverre emlékeztető rafináltsággal végzett vele: egy víz alatti elektromos kábelt hív segítségül... A filmben az első részből már jól ismert gépcápát használták fel, bőven vannak áldozatok, és izgalomban sincs hiány. Ettől függetlenül a Jaws második részét már túlzás lenne klasszikusnak nevezni.
Pár évet vártak is azzal, hogy a történetet folytassák, ám 1983-ban elérkezett az idő a Jaws 3-D elkészítésére. A történet szerint az időközben elhunyt Brody seriff két fia közül a nagyobbra hárul az a feladat, hogy egy tengeri park megnyitásakor egy vérengző cápát megfékezzen. Ebben a filmben próbálták technikailag és a sztorit illetően is túllicitálni a korábbi részeket, mai szemmel nézve igencsak nevetségesen. A 3-D alcím ne tévesszen meg senkit, szó sincs térhatású látványról, mindössze pár, a kor technikai színvonalát tükröző effekt miatt ragasztották rá a címkét. Végülis a cápát megölik, Brody fia megmenekül, nem állhatott útjába semmi a folytatásnak. Bár talán itt kellene volna abbahagyni az egészet. A Jaws 3-D sem közelíti meg színvonalában a nagy elődöket, de a következő rész már végképp önmaga paródiájává vált.
Az 1987-es Jaws: The revenge (A bosszú) cápája igazi géniusz és stratéga. Mivel revansot akar venni fajtásai elpusztításáért, előbb Brody kisebb fiát öli meg, majd a hideg vizeket elhagyva a Bahamákra költözik, hogy a másik fiút is levadássza - talán valami levelezőlistáról értesült arról, hogy éppen ott van... A cápa olyannyira eltökélt, hogy más áldozat nem is nagyon érdekli, ebben a részben a kisebbik Brody testvér mellett csak egy áldozata van az ámokfutásának, aminek Brody-mama vet véget: a teljes csapatot szállító vitorlás hajóval nyársalja fel a fenevadat. Úgy gondolom, többet nem kell mondanom erről a filmről, ami az eredeti Jaws-széria eddig elkészült utolsó darabja. Nyilván nem véletlenül. [ful Élet a Jaws után]
Azért nem kellett lemondanunk a legendás sorozat befejeződésével sem a cápafilmek okozta borzongásról. Az 1999-es Shark Attack (Gyilkos cápák) tipikus másodvonalbeli film, amit elsősorban kábeltévék műsorán lehet elcsípni. A főszerepeket alakító színészek, mint Casper Van Diem vagy Jennifer McShane kevés néző számára lehetnek ismerősek. Viszont a sztori valamelyest újdonságot hoz a nagy elődökhöz képest. Ezúttal ugyanis nem a cápák a "rossz fiúk", hanem az emberek, akik csalikkal próbálják a part közelébe vonzani őket. Akad a filmben mániákus tudós és aljas ingatlanspekuláns is, de az igazi meglepetés az, hogy itt nem a cápák elpusztítása a főhösök feladata, nem is esik áldozatul egyetlen állat sem nekik. Ráadásul a film képileg kategóriájához képest kifejezetten vállalható, persze azért a támadásokat többnyire itt is makettek hajtják végre.
A szintén 1999-es Deep Blue Sea (Háborgó mélység) viszont a mozikba készült, Samuel L. Jackson személyében még egy neves színészt is sikerült hozzá szerződtetni. De talán nem ártott volna inkább egy jó forgatókönyvírót keresni, mert a Deep Blue Sea igazi mélypont nem csak a cápás, hanem minden más film között is. A cápákat a sztori szerint ugyanis genetikailag módosítják, hogy intelligensebbek legyenek, ám ez aztán olyan rettentően jól sikerül, hogy azok hihetetlen haditerv keretében próbálnak kijutni a nyílt vízre a tengeri laboratórium rácsokkal elkerített övezetéből. Az ostoba jelenetek közül a legdurvábbak azok, amikor a közel tíz méteres cápák beúsznak a laboratórium szűk folyosóira, és ott a térdig érő vízből emelkedik ki fenyegető uszonyuk támadás előtt. A víz alatti jelenetekben középszerű számítógépes animációk veszik át a modellek szerepét, hogy be lehessen mutatni, ahogy a cápák egyben lenyelik áldozataikat.
Talán a Shark Attack alkotói is úgy érezték, jobb visszatérni a gyilkoló cápák bevált motívumához, ezért a 2001-es Shark Attack 2-ben új a helyszín, a főszereplők és a sztori is egészen más. A főszereplő hölgy húgát búvárkodás közben támadja meg egy cápa, akin természetesen bosszút kell állni. Itt is előkerül a fafejű polgármester, a csinos hölgy társául szegődő cápaszakértő tudós, és végül aztán a cápák is elnyerik méltó(?) büntetésüket. A kissé zavaros sztorit gyatra számítógépes animációkkal próbálták feldobni, kevés sikerrel.
A Shark Attack 3-ban ezért aztán rátettek még egy lapáttal, visszatért az első részből ismert Jennifer McShane, aki két társával vállvetve egy megalodonnal számol le. A filmben bemutatott, irdatlan méretű cápa a valóságban nem létezik (találkozni legalábbis nem találkozott még vele senki), és ha létezne is, nyilván nem a "konzervkaját", azaz a hajók, tengeralattjárók utasait hajtaná. De mint már a Jaws kapcsán leszögeztem, a történet báját nem a hitelesség adja. A lényeg, hogy a cápának pusztulnia kell, és azok a nézők, akik ebben lelik kétes örömüket, most sem csalódnak. A csónakokat egyben lenyelő jószág talán a legtöbb áldozatot ejti a cápafilmek történetében - mégis a méret a lényeg? Feltűnő a stáblista alapján a "bolgár vonal" erőssége, számos munkatárs származott a balkáni országból.
A 2003-as Shark Zone pedig már népes bolgár szereplőgádát is felvonultat. Mindenesetre aligha a kreativitásukkal járultak hozzá a film sikeréhez, mert a bődületesen ostoba és zavaros film különös húzásként a korábbi Shark Attack filmek víz alatti jeleneteit veszi át. A film elején a búvárok helikopterrel(!) indulnak merülni, a hagyományos reduktor ellenére beszélgetnek a víz alatt, egy fehér cápa-raj(!!) támadja meg őket, és a készítők a különféle képek összevágásánál még csak a látszatát sem igyekeztek fenntartani a folytonosságnak. A felszínen még szőke hajú búvár a víz alatt hosszú, barna hajú lesz, miközben a cápa széttépi, és így tovább. Csak egy ember menekül meg, aki évekkel később cápáktól óvja városának előljáróit (nem foglalkoznak vele) és egy gonosz bűnbanda egy elsüllyedt hajó kincseit hozatná fel vele (leszámol velük) - néhány jelenet már annyira gagyi, hogy szórakoztató. Azért egyben megnézni az egészet felér egy büntetéssel, de a gyűjtők figyelmére feltétlenül érdemes. [ful További változatok a cápa-témára]
Az utóbbi idők nagy vihart kavart filmjeinek egyike az Open Water (Nyílt tengeren), ahol két vízben felejtett búvár sodródik kétségbeesetten a tengeren, miközben cápák köröznek mellettük. A film nem happy enddel végződik, és jellegéből adódóan nincsenek a cápákkal küzdő rettenthetetlen hősök sem. Az Open Water 2004 egyik nagy filmsikere volt, de sokan vádolták is amiatt, hogy rossz képet fest a búvárkodásról. Érthetetlen, hogy a többi film miért nem zavarta ennyire az iparágot, hiszen be kell látni, a hajótól elsodródás veszélye nagyon is reális. Az persze egyáltalán nem biztos, hogy ilyen helyzetben a cápák jelentik a legnagyobb veszélyt, de a film nem is volt nagyobb butaság, mint az emberfeletti tulajdonságokkal felruházott, a víz alatt oroszlánüvöltést hallató cápákról szóló rémtörténetek, amelyeknek mindig áldozatul esik pár búvár is.
Ezeknek a filmeknek ugyanis a jelek szerint mindig akad egy új változata. A 2004-ben készült Blue Demon (Kék Démon) például katonai kísérletekhez felhasznált, szuperintelligens cápákról szól, akiknek vezérük van, támadóalakzatba tudnak rendeződni, pokolgépeket tudnak elhelyezni, és így tovább. Természetesen gonosz célokra akarják őket felhasználni, de a Golden Gate felrobbantása nem jön össze, mert közbelép két tudós - egy férfi és egy nő a szokásos szereposztás szerint. A tudomány győzelmeskedik a rossz és a természet erői felett, de vajon csak ideig-óráig? Ezt a kérdést vethetné fel a film, ha bármiféle kérdésfeltevés volna a célja - vagy fogalmazzunk inkább úgy, hogy ha bármiféle kérdés feltevése célja lehetne egy ilyen bugyuta filmnek. Ezek szoktak aztán a szupermarketek ezer forintos DVD-i között feltűnni. Valószínűleg oda is szánják őket.
Persze a fent említettek mellett számos más olyan film is készült, ahol cápák jutnak szerephez. Az 1979-es, Franco Nero főszereplésével készült Shark Hunter inkább a víz alatti kincskeresős kalandfilmek közé tartozik, de létezik olyan film is, ahol a szexjeleneteket kötik össze egy laza sztorival, ami két cápavadász kalandjait örökíti meg (Tintorera). A legkülönösebb cápás epizódot az Island of the Flesh-Eaters című örökbecsű darabban láttam. Az 1979-es olasz film (eredeti címe Zombi 2 volt) egyik jelenetében egy hölgy búvárkodik félmeztelenül. Fotózás közben észrevesz egy cápát, behúzodik egy üregbe, ahol egy, a víz alatt sétáló zombi támad rá. A búvár elmenekül, a cápa pedig a zombira támad. Nagy meglepetésre azonban a zombi "ha ló nincs, szamár is jó" elvet követve - a cápával végez! Mindenestre elsősorban nem emiatt a jelenet miatt kell gyomor a film végignézéséhez, de azért egy említést mindenképpen megér ez az agyament ötlet
Végül pedig egy igazi különlegesség: a Tiko and the Shark, Folco Quilici 1964-es filmje egy polinéziai fiú és cápája barátságáról szól, a kritikák szerint olyan, mint a Flipper cápás változata. 1981-ben Beyond the Reef (Shark Boy) címmel újra feldolgozták a történetet, de a köztudatban mégis sokkal inkább az emberek ellenségének számító cápákat felvonultató rémfilmek maradtak meg. Talán egy napon sikerül majd mindenkinek úgy tekinteni ezekre a (néha színvonalukban is) rémisztő filmekre, mint kitalált, fiktív történetekre, amiből butaság bármiféle következtetést levonni. Némely cápafaj ugyanis szépen lassan a kihalás szélére sodródik, mivel a valóságban egészen más a szereposztás: nem az embert kell félteni a cápáktól, hanem fordítva...

Írta: Gonda Rudolf
Forrás: www.divecenter.hu

Hirdetés
Hirdetés