A Balaton-felvidék egy csodás szeglete: Káptalantóti - Salföld körtúra Túra

Az A Balaton-felvidék egy csodás szeglete: Káptalantóti - Salföld körtúra Túra hossza 13 Km. Az útvonal szintemelkedése 369 m, szintideje 5 Óra, nehézsége Közepes. Az útvonal Magyarország területén található.
Hirdetés

Talán sokan ismeritek a Tapolcai-medence, és a körülötte magasodó vulkáni tanúhegyek gyönyörű vidékét, valamint Salföld ékszerdobozhoz hasonlító települését is sokan meglátogattátok már balatoni nyaralások idején, de ha kicsit aktívabbra akarjuk venni a kikapcsolódást, akkor ezt a túraútvonalat tényleg érdemes felkeresni, akkor is ha már jártunk itt, és ha még nem, akkor aztán mindenképpen.

 

Káptalatóti - Salföld körtúra

1. A túrát Káptalantótiban kezdjük. Mivel körtúráról van szó, így bátran lehet ide autóval érkezni, de a tömegközlekedést is választhatjuk, busszal, sőt, Nemesgulács felől akár kis sétával vonattal is érkezhetünk. Ezt a kirándulást bármelyik évszakban érdemes betervezni, de ha a nyári hónapokban érkezünk, rögtön megcsodálhatjuk a falu pompázatos rózsákkal teli utcáit, 1200 rózsatő virít a közterületeken, és erre méltán büszke is a település.

Káptalantóti Forrás: Nyáry Tamás
Káptalantóti
Kép forrása: Nyáry Tamás
Galériáért katt a képre!

2. A főtérről a kék jelzésen indulunk a Badacsonyi utcán, de rögtön az első sarkon balra el is kanyarodunk a kék háromszög jelzésre. Könnyen észrevehető, hogy merre kell menni, mert itt át kell kelni a Tekeres-patak hídján. A saroktól pár méterre van egy kis fahíd is, érdemes azon menni. 

3. Újabb saroknyi séta után most jobbra fordulunk és tovább a kék háromszögön lassan elhagyjuk a házakat. A Tóti-hegy lábánál járunk a dűlőúton, amely lassan, fokozatosan emelkedni kezd. Elhaladunk egy völgy bejárata mellett, ahol disznótelep működik, aztán folytatjuk az emelkedést az erdő széle felé. Érdemes időnként visszafelé is nézelődni, mert ahogy magasabbra emelkedünk, szép kilátás nyílik a falura, és a mögötte peckesen feszítő Csobáncra tetején a vár maradványaival. 

4. Az ösvény egy kereszteződésben majdnem kilencven fokot kanyarodik jobbra és még egy kilométer megtétele után felér a Tóti-hegy mögötti nyeregbe. Közben megérkezik a zöld jelzés is, de ezt csak addig követjük, amíg a háromszög jelzés rá nem fordul a csúcs előtti utolsó kaptatóra. Ez a rövid szakasz a csúcsra meglehetősen meredek, és viszonylag nehezen járható, különösen hóolvadáskor, vagy esős idő esetén eléggé csúszós tud lenni. Érdemes fokozott figyelemmel közlekedni a bokrokba kapaszkodva, vagy túrabotot használva. A nehezebb szakasz rövid, és igencsak érdemes leküzdeni, mert ami utána következik, az még nagyobb emelkedőt is megérne. Fent vagyunk a Tóti-hegy csúcsán, ami arról nevezetes, hogy a leghegyesebb csúcs a környező tanúhegyek közül, ezáltal 360 fokos panoráma nyílik róla, teljes körben gyönyörködhetünk a káprázatos kilátásban.

Kilátás a Tóti-hegy csúcsáról Forrás: Nyáry Tamás
Kilátás a Tóti-hegy csúcsáról
Kép forrása: Nyáry Tamás
Galériáért katt a képre!

5. A Balaton-felvidék vulkáni tanúhegyeinek keletkezéséről annyit tudunk, hogy a 11 millió évvel ezelőtt itt hullámzó Pannon-tenger bazaltos üledékéből 4 és fél millió évvel ezelőtt bekövetkező vulkáni működés hatására keletkeztek. A később szárazulatra került területen a szél deflációs, eróziós tevékenységének köszönhetően a puhább kőzet lepusztult, a megszilárdult bazalt sapkák területén pedig megmaradt az eredeti magasság. A panoráma lebilincselő látványától szabadulva visszaereszkedünk a zöld jelzésre, amelyen balra pár száz méter megtétele után egy jelzetlen úton indulunk dél felé a Tóti-erdőben. 

6. Mintegy 2 km megtétele után ismét a kék jelzésre érünk és lassan felkapaszkodunk az Örsi-hegy oldalában. A hegytető közelébe érve útkereszteződéshez érkezünk, ahol a piros jelzés is megjelenik, innentől ezt követjük bal kéz felé, erőteljesen lefelé haladva. A völgyben megérkezünk a Salföldi pálos kolostor romjaihoz. Az 1263 környékén épült kolostort a szerzetes rend tagjai önellátó gazdálkodással tartották fent évszázadokon át. A rendházhoz halastó is tartozott, amelynek mára már nyoma sincsen, viszont a duzzasztógát maradványai felfedezhetőek ma is. 

7. A kolostor romjai mellett szépen parkosított területen kiépített tűzrakó helyek és esővédő kunyhó is áll, ideális hely egy hosszabb pihenőre. Az ember kellemesen eltölthet itt akár hosszabb időt is élvezve a hely érintetlen nyugalmát.

A Salföldi pálos kolostor romjai Forrás: Nyáry Tamás
A Salföldi pálos kolostor romjai
Kép forrása: Nyáry Tamás
Galériáért katt a képre!

8. Tovább haladva a piros jelzést rövidesen elhagyjuk és Salföld felé vesszük az irányt. Egy széles dózerúton érkezünk meg a faluba, ahol a kolostorhoz rendszeres lovaskocsi járat is közlekedik a Salföld-majortól. Az út szélén minden irányban jól megfigyelhetők a tájra igen jellemző kőtenger óriási sziklái, melyek szintén a vulkáni működés eredménye képpen jöttek létre a széttöredező tengeri üledékes kőzetekből. 

9. A településen keresztülsétálva megcsodálhatjuk az igazán szép tájba illő hagyományőrző házakat, aztán betérhetünk a majorba is, amely a Balaton-felvidéki Nemzeti Park bemutató gazdasága. Lehet állatokkal ismerkedni, megtekinthetjük a mezőgazdasági eszközökből épített szabadtéri múzeumot, a gyerekek játszhatnak a játszótéren, és vásárolhatunk itt kézműves termékeket is.

10. Utunk befejező részében először a zöld, majd a kék L alakú jelzést kell követnünk. Mielőtt visszaérkeznénk Káptalantótiba, még útba ejthetjük a Sabar-hegyi templomromot, amely egy szintén sok száz éves maradvány, és ha ajánlhatunk egy jó kis helyet, akkor még a falu előtt térj be a Sabar borház kóstoló teraszára, remek kilátás és nagyon finom borok várnak rád. Innen már csak néhány száz méter és visszaérkezünk a falu főterére.
 

Ha vasárnap jársz erre, feltétlen ejtsd útba a híres Liliomkert piacot, mely egész évben várja a látogatókat és a vásárlókat, megéri betérni.


Forrás: Nyáry Tamás, azaz az Ügyeletes Nagy Fehér Jelvényes Túravezető Pajtás.... szükségszerű rövidítésben csak egyszerűen Nagyfehér az Equinox Trekking Club nagyvezíre. Kedvence minden, amire fel lehet mászni. Domb, hegy, ferrata, csak a végén legyen kilátás. További túrái: www.trekk.hu 

Hirdetés