Menü

2018.10.08.     Hozzászólás 0

Arday Attila

Tor des Géants: függőség lett az egyetlen magyarnak

Fridrich László száz közé került az egyre népesebb mezőnyben.


Négyezresek között 340 kilométer gyaloglás, futás, mászás, 31000 méter szintkülönbséggel, száztizenöt óra alatt, összesen hét és fél óra alvással.

A Tor de Géants idei egyetlen magyar résztvevője, Fridrich László száz közé került az egyre népesebb mezőnyben. Vele beszélgettünk többek között arról, munkába menet, Tarján és Tatabánya között hogyan lehet minderre felkészülni. Úgy, hogy közben lehetőleg a család se szenvedjen kárt.

Gran Paradiso, Monte Rosa, Monte Cervino („magyarul” Matterhorn), Monta Bianco (szintén magyarul Mont Blanc). Négy négyezres, amely körülöleli az olasz Alpok egyik leglátványosabb túraútvonalát, amely évről évre a Tor de Géants helyszíne. A mindössze nyolc éves múltra visszatekintő viadal kezdi magát kinőni az európai terepversenyek között; terepfutásnak azért nem neveznénk, ami itt zajlik, mert az idei egyetlen magyar induló, Fridrich László sem nevezte annak. A 40 éves tarjáni sportember szeptemberben a 97. helyen ért célba a 900 fős mezőnyben, amely 2300 fős lett volna, ha mindenki kapott volna rajtengedélyt, aki be akarta fizetni a 650 eurós nevezési díjat. Fridrich László, vagyis Fridman – aki szerint valahogy úgy érdemes fordítani a Tor de Géants-t, hogy "Óriások futama" – saját bevallása szerint az útvonal húsz százalékát tette meg futva, a többin gyalogolt, néha pedig mászott hegyen föl-le. Közben összesen hét és fél órát aludt, a pályán töltött 114 óra 54 perc és 12 másodperc alatt. Így tette meg a 340 kilométert, 31000 méter szintkülönbséggel. A túraverseny legmagasabb pontja a 3299 méteren lévő Loson-hágó, a legmélyebb a 300 méteren fekvő Donnas nevű város. A rajt és a cél pedig Courmayeur, ahová a vállalkozó kedvűek a fent részletezett kellemes körséta után érkeznek vissza. Pontosabban a felénél alig többen tudtak idén körbe menni, ez a kegyetlen valóság. Ébredjünk rá!

 

Tor des Géants Forrás: Fridrich László

 

Kávét?

Köszönöm nem szoktam kávézni – válaszolta Budaörsön Fridrich László, aki Tarjánból jött el a főváros határába az interjú kedvéért, mert ő is úgy érezte, személyesen szívesebben mesélne. De miért fontos a koffein a témánk szempontjából? Hát ezért: - Pontosabban, hétköznap nem szoktam, kint a verseny közben meg szoktam inni húsz kávét is, menedékházakban, frissítőpontokon.

És még mit fogyasztasz ott szívesen?

A tonhalsaláta például nagyon jólesett, de megeszem sokminden mást is, amit itthon nem, mert egyébként itthon válogatós vagyok. Szuper étel verseny közben egy sós leves is, tésztával parmezánnal. A gyomrommal pedig szerencsém van, kilencvenkilenc százalékban jól működik.

Az erőpróba előtt van valami speciális táplálkozási szokásod, mondjuk feltöltöd magadat szénhidráttal?

Semmi különös. Szombat este nyolckor tartanak tésztapartit, illetve nekem csak tartottak volna, mert ahogyan sorban álltunk, megcsípett egy darázs és olyan ödémás lettem, hogy végül a mentő vitt el. Bevettem két Calcium-ampullát, de nem segített, az ügyeletes orvostól aztán szteroidinjekciót kaptam. Be voltam gyulladva, nehogy ne engedjenek rajthoz állni. Reggel, a rajt előtt még sorban álltam a patikában antihisztaminért.

Nem ez lett volna az első kizárásod...

2013-ban nagyon köhögtem, és én bolond az egészségügyi stábhoz fordultam, mire inkább levették a rajtszámomat és kizártak. Az előző napon ugyanis egy kínai társunk akkorát esett, hogy belehalt a fejsérülésébe, a szervezők ezért behúzták a kéziféket. Az én esetemben a mentőben is csak néztek, hogy miért kell abbahagynom. Ráadásul ekkor már a kétszázhetvenedik kilométernél tartottam, akkor már sokkal jobb lett volna, ha ötvennél vagy száznál zárnak ki. A hurutoldásra mindenesetre ACC-t viszek már magammal, mert csúnyán köhögni kezdek, amikor a tüdőmet túlterhelem.

 

Tor des Géants Forrás: Fridrich László

 

Rápihensz rendesen a versenyre az előtte lévő napokban?

Vasárnap délben kezdődik, mi csütörtökön szoktunk kimenni, de most már szerdán éjjel elindultunk, mert Milánó felé nappal nagyon nagy a forgalom. Kifelé is vezettem, meg visszafelé is, de odafelé sokkal fáradtabb voltam, mert itthon mindent rendbe kellett tenni. Pénteken még elmentünk egy kisebb túrára, amiből aztán nyolc órás gyaloglás lett, huszonkét kilométerrel, kétezer-hatszáz méter szintkülönbséggel. Lehet, hogy túlvállaltuk magunkat a kísérőmmel, Pál Attilával, aki régi futótársam. De ki akartunk kapcsolódni, ráhangolódni a versenyre.

Hogyan lehet felkészülni egy ilyen emberpróbáló viadalra?

Az idei év kilométerben az egyik legszegényebb volt számomra. Kicsit közhely, de ötven százalékban fejben dől el minden. Kevés versenyem volt, keveset futottam. Ha kellett, úttalan utakra mentem, futhatatlan terepekre, de részt vettem azért a Börzsönyben száztíz kilométeres futóversenyen, a Mátrában egy száztizenöt kilométeresen. Bár az inkább teljesítménytúra volt, mert Mátraalmásról Galyatetőre helyenként négykézláb kell menni. Idén még vár rám egy-két kedvenc teljesítménytúrám, de a célverseny ez volt. Ilyen nehézségű erőpróbából egy fér bele egy évbe.

Ahogy öregszünk, lassulunk és egyre hosszabb távokat tűzünk ki magunk elé, de egyre kitartóbbak is vagyunk.

Hogyan találsz rá időt család, munka mellett?

Kerékpárral vagy futva járok dolgozni Tatabányára, ahol raktáros vagyok. Futva tizenöt kilométer, ha pedig biciklizem, átmegyek Tatán, így megvan harminc kilométer. Próbálok korán kelni, reggel hatkor, így nem veszek el a családtól időt, nyolcra pedig bent vagyok a munkahelyemen. Ha kocsival megyek, hazafelé futok, majd másnap reggel futva megyek dolgozni és hazahozom az autót, így a legtöbb napra megvan az edzés. Heti négyszer-ötször edzem. Hétvégén gyakran az egyik nap felét viszi el a mozgás, a többi megmarad a családnak.

 

Tor des Géants Forrás: Fridrich László

 

Miként lett szerelem a Tor des Géants?

Az UTMB kistestvérén, a CCC-n hallottunk róla először. 2010 óta tartják meg, először csak viccelődtünk vele, hogy majd ezen is elindulunk, de én 2011-ben már ott voltam a rajtnál. Akkor sokkal családiasabb volt az egész, még ötszáz fő volt a limit a mai kilencszázzal szemben. Még szerethető azért a verseny, azon viszont csodálkozom, hogy csak 534-en értek be idén. Igaz, nincs kvalifikáció. A nevezési díj hatszázötven euró már, eleinte még fele ennyit sem kellett fizetni. Idén kétezer-háromszázan próbáltak nevezni, minden országból kettő viszont automatikusan bekerül a mezőnybe, én pedig az egyetlen voltam most Magyarországról. A szervezőknek érdeke, hogy minél több nemzet zászlaját kitehessék. Egy másik szabály szerint három egymást követő indulás után egy évet ki kell hagyni, hogy másoknak is legyen hely, de ez engem most nem fenyeget.

Néha megbánod közben, hogy belevágtál?

Volt idén, hogy a párommal beszélgettem telefonon és azt mondtam neki, ha még egyszer ilyenre akarok vállalkozni, lőjél le! De most már mennék újra. Függőség lett belőle: csinálni, szenvedni, bizonyítani magamnak, hogy tudok még menni! És tetszik az olaszok lazasága meg a táj is. Időnként kibukkannak előttünk a négyezres csúcsok, a szervezés pedig kifogástalan. Mire a nagypontokra megérkezem, már ott van a saját csomagom, a rajtszámom alapján a kezembe nyomják, majd továbbküldik. Mindig megy előttem, végigkísér a versenyen. Van benne váltóruha, váltócipő, tartalékakkumulátor. Most új cipő, új zokni egy idő után nem is kellett, mert miután egyszer lezuhanyoztam, a cipőt, zoknit már nem vettem le. Annyira bevált az ötujjú zokni, hogy nem akartam hozzányúlni. Nem gyűrődik az ember talpa alá, így csak egy-két helyen hólyagosodott fel a lábam. Különben borzalmas a hólyagokon járni, miután megállsz valahol és vízzel vagy vérrel telítődnek, majd újra rá kell lépned. Egy kilométeren át tart, mire elrendeződik minden odalent. Vannak azért más nehéz pillanatok is, amelyek órákig tartanak.

 

Tor des Géants Forrás: Fridrich László

 

Mit viszel magaddal az állomások között?

Egyre több a kötelező. Például meleg kesztyű, vízálló nadrág, két életmentő fólia. Én az egyik életmentő fóliát magamra terítettem az utolsó menedékházban, fél óra alvásra.

Hogy lehet kibírni ennyi alvással?

Nekem álommanó vagyis az álmosság közben a legnagyobb ellenségem, ezúttal összesen hét és fél órát aludtam száztizenöt óra alatt. Amikor már látom a táv végét, könnyebb minden, a táv feléig viszont időnként úgy érzem, el vagyok anyátlanodva. Fél óra alvás után sokszor teljesen kicserélődik az ember, mint amikor az autópályán megáll ennyi időre aludni, nehogy vezetés közben csukódjon le a szeme. A versenyen volt, hogy húsz percre megálltam aludni egy észt gyerekkel, de tíz perc után ő szólt, hogy fázik, menjünk tovább. Máshol egy órára állítottam be a polárórámat, hogy csipogjon, de fél óra után felébresztett a körülöttem lévő hangoskodás. Megint máshol fél óra forgolódás után inkább továbbmentem. Két óra volt a leghosszabb idő, amennyire lefeküdtem. Menet közben, ingerszegény környezetben egyszer menet közben aludtam el, és arra ébredtem, hogy nem a túraúton, hanem a füvön megyek, pedig előtte negyed órával megittam egy Red Bullt. Egy kis alvás mindenkinek segít, igaz, a győztesek szerintem nem szoktak aludni. Én azt nem bírnám. Hol hatvanhét, hol hetven óra alatt célba ér az első: a kísérőm látta a leggyorsabbakat, azt mondta, iszonyúan mennek. Nekem három kilométer/óra lehet az átlagom, az övéké öt körül van, én legfeljebb a táv húsz százalékán futok, ők a felén szerintem. Persze van olyan szakasz is, ahol kötelekbe kell kapaszkodni, az elején rossz terepen sziklákon kell leugrálni, a végén viszont egy hosszabb szakaszon adja magát a futás. Ott én futottam és estem egy hatalmasat.

Eltévedni nem lehet?

Jól ki van zászlózva az útvonal, és tele van turistajelzésekkel, hiszen arrafelé sokan járnak gyalogtúrázni. Kitaposták alaposan az utat, baj akkor lehet, ha köd van. Meg akkor, ha jön egy kőomlás. A Loson-hágó előtt éppen a szerpentinen kapaszkodtunk felfelé, amikor valaki elkiáltotta magát, hogy „Stones, stones!” Egy-két percen át jöttek a kövek, szétfutottunk. De medvétől például nem kell félni.

Neked személyesen mi volt a célod?

Szerettem volna száztíz órán belül beérni, de így is tizenkét órát javítottam az eddigi legjobb időmön. Most minden klappolt, egyben voltam és boldognak éreztük magunkat. Több olyan évem volt, amikor sok volt közben a szenvedés, de most sok volt az élvezet. A végén még versenyeztünk is egymással, több társamat lehagytam, a célban pedig jót röhögtünk együtt, hiszen itt mindenki barátja a másiknak. Amikor menet közben beáll az est, el is kezdünk bandázni, márcsak azért is, mert több szem többet lát. Előfordult, hogy én szóltam valakinek, mert rossz irányba ment. Igaz, amióta ennyien indulhatnak, én az első napot nem igazán szeretem, a másodikat már jobban, mert ott azzal megyek, akivel akarok, azzal foglalkozom, amit én látok. Láttam idén szivárványt, hullócsillagot, mindent...

 

Tor des Géants Forrás: Fridrich László

 

...ha még egyszer ilyenre akarok vállalkozni, lőjél le!

 

 

Olvass többet a témáról: interjú, Tor des Géants, Fridrich László

Ajánló