Még több hír...
2009-12-09

Babakocsi-kerékpár, vagy kerékpár-babakocsi? Teszt

Férfiak tapadnak a monitorra izgatottan… Mit néznek, nőket? Neem! Autókat? Neem! Akkor mit? Babakocsit! Na neeee!
Fotógaléria

Szerkesztőségünk majd’ minden tagjának családjában van kisgyerek – kinek így, kinek úgy -, ezért nagy átéléssel néztük meg a holland gyártó termékvideóját: Anyuka vásárol a boltban, babakocsit tolva, majd a bolt előtt a három kerék közül az elsőt hátrahajtja egy mozdulattal és tamtaratamtam: biciklit varázsolt. Rögzíthető rá mózeskosár is, így gyakorlatilag születéstől akár 4 éves korig használható (már ami az utas életkorát illeti). Nyomban bővebb infókat kerestünk és kiderült, hogy itthon is fellelhető, mi több, kipróbálható a járgány.

Taga

Telefon, szervezés és már indultunk is a hazai forgalmazóhoz, hogy elhozhassuk tesztelésre a Taga „babakocsikerékpárt”.

Kocsival mentünk, egy nagyobb fajta lépcsős hátúval, amivel már nem egy babakocsit szállított tulajdonosa. Gondoltuk nem lesz gond… hát lett. Lehajtott hátsó ülésekkel és kiszerelt kalaptartóval éppen jutott hely a szerkezetnek. Egyértelmű tehát, hogy a Taga nem azokra a családi kirándulásokra való, amelyeknél kocsival kell eljutni a kirándulóhelyig, hanem a helyi közlekedést hivatott megkönnyíteni – tegyük hozzá, meglehetősen sikeresen.

 

Aki Taga-vásárláson töri a fejét, a hordozhatóság nehézségei mellett még egy kemény falba fog ütközni, a majd’ félmilliós árba. Nem a hazai forgalmazó zsíros haszonkulcsa, hanem a holland gyártó – az egész EU-ban egységes - árszabályozása ilyen kegyetlen. Gyakorlatilag bármelyik országban ugyanezen az áron juthatunk hozzá, „csupán” a mi fizetésünkhöz képest ez kevésbé baráti, mint máshol.

Taga

Egyelőre itthon első sorban nem a háztartások, hanem a hotelek, szállások garázsában van helye a Taga-nak, amit a pihenni vágyó családok kikölcsönözhetnek és bejárhatják vele a környéket.

Nos, ennyit a körítésről, nézzük a személyes véleményeket!

 

Taga - testerBaba kora: 3 hónap

A kerékpározás nagyon jó időtöltés, és jó közlekedési eszközként is. De ezt élvezhetem a 3 hónapos fiammal?! Nagyon izgatott lettem, amikor megláttam a Taga-t.

Aggódó anyaként már az első pillanatban „lecsekkoltam” a bringát: stabil váz, remek tárcsafékek, nem éreztem borulékonynak, agyváltó (amit egyből pattintgattam, amint megláttam egy kis emelkedőt).

Taga

Gyorsan rákattintottam a babahordozó konzolt a Taga-ra, beleraktam Bendegúz fiamat és gondoltam, hogy tekerek úgy 20-30 percet. Amikor legközelebb ránéztem az órára – mégis mikor várhatom, hogy éhes lesz a kis teszter – akkor láttam, hogy már több mint egy órája úton vagyunk. Azt éreztem, hogy szinte nincs távolság, kigondoltam, hogy mit néznék meg szívesen (Vörösmarty tér, Erzsébet híd, Duna korzó így első kőrben) és hipp-hopp már ott is voltam.

Kifejezetten tetszett, hogy folyamatosan láthattuk egymást a Fiammal, és mivel karnyújtásnyira volt előttem, ha kiesett a cumija, menet közben is vissza tudtam adni Neki, vagy csak megcirógattam, ha arra támadt kedvem. Teljesen úgy kell tekerni és váltani mint bármelyik más „normál” kerékpárnál. A kormányzás picit más, (olyan minta quadot kormányozna az ember) amit 1-2 perc alatt meg lehet szokni.

Taga

Az első „kirándulás” után betértem a mindennapi sétám helyszínére a Szent István parkba, ahol összetalálkoztam kismama társaimmal, és levezetésként sétáltam Velük néhány kört, de kilógtam volna a sorból, ha egy biciklivel gurulok. Ezért nekiláttam átalakítani a kerékpárt, babakocsivá. Nem néztem meg, hogy hogyan kell, próbáltam önállóan megoldani. Behúztam a kézi rögzítő féket és nekiláttam. Nem telt bele 1 percbe sem az átalakítás (amikor már legközelebb alakítottam át már csak fél perc volt) és már toltam is a babakocsit. Nem lett koszos a kezem, mert nem kell megérinteni a kereket, ugyanis a sárvédőnél fogva kell áthajtani egy nagyobb mozdulattal. Stabil volt így is, nem éreztem nagyobbnak, mint a futó babakocsimat.

Eszembe sem jutott, hogy hazafele ne bringázzunk, így a séta végeztével visszahajtottam megint.

Minden „mocorgósabb” kismama átéli azt, amikor nagyon menne már mozogni, de a nagy pocakkal már nem lehet, szülés után, meg csak idővel, de akkor is csak körülményesen. A Taga-val a mozgás élményét újra átéltem úgy hogy nem kellett senkire rábízni Bendegúzt, nem kellett egy zárt teremben izzadni Vele. Ez egy kitűnő mozgásforma szülés után.

Taga

Hétvégén nagyobb túrákat is tett kis családunk. Különleges élmény volt, hogy hárman együtt bringáztunk igazi családi kikapcsolódásként. Mivel hosszabb útra mentünk vittem egy kisebb pakkot is, amit jól el tudtam helyezni a „kosárban”. 

Kipróbáltam a „shopping funkciót”. Azaz amikor elcsábultam kedvenc boltom előtt, áthajtottam babakocsivá és bementem nézelődni. Jól elfértem bent. A mozgólépcsőn is ugyanúgy tudtam utazni, mint a saját babakocsimmal.

A barátok, ismerősök nyugtázták, hogy én nagyon élvezem a Taga-t és rákérdeztek, hogy mit szól mindehhez a kis utas, Bendegúz. Nos, mivel ő még parányi (mint említettem mindössze 3 hónapos) teljesen mindegy, hogy babakocsiban zötykölődik vagy egy Taga-ban. De az, hogy jól érezte magát mi sem bizonyítja jobban, mint, hogy nagyokat aludt bárhova gurultunk.

Taga

Egy problémám volt mindösszesen, hogy a Taga nem az enyém…

Szentgyörgyi Nikoletta - főállású anyuka

 


Taga-testerKölök kora: 14 hónap

Keresztfiam (Töki Pompos) már szalad, rohan, de hosszú úton még előbbre van a kényelem számára. Mivel közlekedésre bringát használok, oda voltam meg vissza, hogy összeköthetem a kellemest a kellemessel. A tesztbrigád gyorsan össze is állt a szintén kerékpáros keresztmamiból, a nagynéniből és persze az anyukából. Az irányítás ugye „quados”, ezt szokni kell, de nagyjából ez a legtöbb tanulnivaló, a többi már természetes. Bringához képest nagyon kényelmes, hogy megálláskor nem kell letámasztani, lévén egy triciklin ülünk.

Taga

Vigyázni kell viszont a kanyarodással, mert nagyobb sebességnél – pláne, ha magasra van állítva az ülés és ezzel a súlypontunk – labilisnak érezhetjük. Ez az „effektus” amúgy azért sem igazán hátrány, mert így eszünkbe juttatja, hogy bizony nem rodeózunk, hanem babakocsit hajtunk, így a száguldásnak tulajdonképpen nincs is helye.

Az természetesen feltűnt, hogy egy gyakorlott kerékpározónak jóval könnyebben megy a Taga-zás (főleg a kormányzás), mint másoknak, de rővid hozzászokás után bárki megszerezheti a rutint.

Taga

A gyerekülés eső- és szélvédő fóliával van felszerelve, így nagy hidegben sem a menetszél, sem az eleredt eső nem zavarja majd a gyerkőcöt. Az ülés tetején kis fóliaablakon kukucskálhatunk a baba bubójára, de elég könnyű előrehajolva is leellenőrizni, hogy minden rendben van-e. Általában rendben is volt és Pompi élvezte az utazást, főleg a játékos kacskaringózást.

Taga

Ugyan ára miatt nem valószínű, hogy lakótelepi liftbe kell betolni a járgányt, most mégis kipróbáltuk. Kerékpár állapotban eleve meg sem próbáltuk a hossza miatt, de sajnos még babakocsi módban is egy centi híján kívül maradtunk. Megoldásként „félállapotba” tettük a bringát, vagyis az első – másik nevén: hátsó -  kereket felhajtottuk, így állítva és egy kicsit bénázva már kényelmesen befért. Ezt a manővert egy anyukának egyedül végrehajtani azért szép mutatvány lenne.

A közlekedés szempontjából megnyitja a lehetőségeket, sokkal nagyobb távokat és sokkal gyorsabban tehetünk meg vele.

Simon Ádám - keresztfater


Minőség

A Taga természetesen átment az összes szükséges babakocsiknak szükséges ellenőrzésen, így a szabványoknak tökéletesen megfelel. A váz-szerkezet minőségi munka, precízek az illesztések és maga az anyag is (6061 alu) elég masszív. A Shimano Nexus háromsebességes agyváltó jófélének számít kategóriájában és a kisebb emelkedőket (pl. Árpád-híd, Nagy Lajos Király út eleji M3 felüljáró) jól lehet venni vele. A fékrendszer (tárcsafékes) már egy kicsit gyengébb minőség, de gond nélkül megállította a bringát, amikor azt akartuk.

A hajtás elég könnyedén megy, a 16”-os kerekek optimálisak ehhez az öszvérhez.


Ítélet

Az ötlet zseniális, klasszisokkal jobb, mint a normál kerékpárra szerelhető gyerekülés, sőt talán értelmetlen is összehasonlítani a kettőt. Hollandiában ideális viszonyok között (kerékpáros infrastruktúra, gazdasági színvonal) biztosan nagyobb sikere lesz a háztartásokban is, idehaza nehezebb ilyen ideális körülményeket találni. A hazai forgalmazó reálisan látja a hazai piacot, ezért elsősorban szállásoknak ajánlja, mint már fentebb említettük.

Remélhetőleg lesznek további fejlesztések, amiknek köszönhetően már szélesebb rétegeknek elérhető lesz hasonló eszköz, amit ha akarom kerékpáros babakocsi, ha akarom babakocsis kerékpár…

Taga

Ui.: Kerékpáros üzemmódban a járgányra a KRESZ szabályai érvényesek, mint teljes értékű kerékpár (illetve tricikli, nem pár), a hátsó keréken fényvisszaverő prizma is van, valamint lámpa felrögzítése is megoldható.

A Taga-t a Minimano Babacentrumtól kaptuk tesztelésre. Köszönjük!


Címkék: tricikli, babakocsi kerékpár, babakocsi, kerékpár, teszt

Nyomtass, ossz meg

Szólj hozzá!

Hozzászólás írásához csak add meg a becenevedet és írd be az ellenőrzőkódot!
Add ki magadból a gondolataidat bátran, de a stílusodért nem vállalunk felelősséget!


izompacsirta - 2010-05-31 13:38:50

Ez fantasztikus ! Cool

válasz erre...

szupernagyi - 2010-05-06 20:18:55

Szenzációs! - Smile  minél előbb szükség lenne egy magyar gyártóra, aki talán olcsóbban,- mint pl. az USA beli ára,- a magyar viszonyoknak megfelelő áron tudná piacradobni!

válasz erre...

nika - 2010-01-27 18:18:12

Nagyon állati! Szuper találmány!

válasz erre...

cs_baba - 2010-01-07 09:39:35

Szia, most, hogy végre "lement" a nagy ünnepi őrület, eszembe jutott ez az oldal...gondoltam, megkérdezlek, sikerült-e megnézni a zigo-t, amit ajánlottam...hogy tetszett? :) nekem még mindig nagyon bejön... remélem hamarosan szert teszek egy ilyenre:)))

...ja és BÚÉK mindenkienk!! :)

 

válasz erre...

Márti - 2009-12-23 14:36:12

Szia, mi használtunk olyat, hogy kerékpáros utánfutó. Azt nem próbáltátok? Elég jó áron már lehet kapni, itthon is. Ha már kerékpár, és gyerek is...megfontolandó! Mi sajnos nem tudtuk elég jól kihasználni, ezért eladtuk - innen gondolom, hogy könnyen beszerezhető:) ...ajánlom, amíg a zigo/taga megérkezik hozzánk...

 

válasz erre...

Lukrécia - 2009-12-23 14:27:56

..úgy látom, ezen a kerékpáron 2 gyerkőc is elfér!!! szóval ez egy 2:1 megoldás, 2gyerekesnek dupla haszon... elég csak egy felé figyelni...ez azért nagy előny, valljuk be:):) Teccik!! köszi a tippet!

válasz erre...

cs_baba - 2009-12-23 13:02:28

Szia,

Neked is ajánlom ezt az oldalt, ha csak az ára tart vissza a "szuper kerékpár+babakocsi" megvásárlásától! :) 

http://promogroup.hu/promo/zigo.html

Ez egy hasonló eszköz, mint a fenti, csak könnyebben elérhető a magyar családok számára...

válasz erre...

cs_baba - 2009-12-23 12:58:34

Szia! Megvan, amire gondoltam: ZIGO!!!! Ez egy nagyon hasonló kerékpár+babakocsi egyben, sőt, ha jól látom, itt még van vmi plusz funkció is, amit pl. kocogáshoz lehet használni. Szerintem remekül kihasználható, akárcsak a lent említett szempontokat vesszük, erre is minden igaz, kivéve az ára!!! Az jóval barátibb:):) Érdemes megnézni: http://promogroup.hu/promo/zigo.html

üdv.

 

válasz erre...

cs_baba - 2009-12-23 10:50:17

Szia, én úgy tudom, van már ehhez hasonló szerkezet itthon, és mintha az ára is kedvezőbb volna...biztos vagyok benne, hogy láttam már valahol....várj, utána nézek!!

válasz erre...

BamBiciklista - 2009-12-15 09:06:33

Szia, ha nem is biztos, hogy már most vennék, de érdekelne milyen hasonló cuccok vannak, meg mennyiért! Légyszi írd meg! Köszi

válasz erre...