Menü

2008.01.28.     Hozzászólás 0

Új uszoda nyílt Budapesten

A XVI. kerülben élő úszni vágyók eddig Zuglóba, a XVII. kerületbe vagy Kistarcsára voltak kénytelenek utazni, de mostantól már kerületük saját uszodáját is igénybe vehetik az Erzsébet-ligeten.


Hétvégén adták át a XVI. kerület új uszodáját, mely az egykori szovjet lakótelepen élpült. Az uszoda létesítése egy átfogó program keretében valósult meg, melynek részeként színházat-felújítást és parkrendezést is végeztek.

A pénteki ünnepélyes megnyitón több olimpikon is részt vett, Egerszegi Krisztina a szalag átvágásában volt Kovács Péter polgármester segítségére. A 25 méter hosszú nagymedencébe először Simon Csaba paralimpikon csobbanhatott bele, ezután a kerületi általános iskolások versenyével folytatódott az uszoda avatása. Az ünnepség végén a kerület első embere is fürdőnadrágra vetkőzött, és látványosan belevetette  ma­gát a medencébe.
 

A kerületben 60 ezren élnek, de bizonyára a környező kerületekről és településekről is sokan fognak ide járni. Az uszodában fitnesz-kondi­cionáló termek, két szauna, fod­rászat, szolárium, pezsgőfürdő és büfé is helyet kapott.

A háromemeletes épü­letben egy 25 méteres és egy 13 méteres medence található.

Szólj hozzá!

Hozzászólás írásához csak add meg a becenevedet és találd el a kék sisakot!
Add ki magadból a gondolataidat bátran, de a stílusodért nem vállalunk felelősséget!
Az E-mail címed nem jelenik meg a hozzászolások között.