Menü

2009.05.07.     Hozzászólás 3

Mozgásvilág.hu

A futball játékvezetés testközelből - II. rész

Reccsent az orrcsont. Fröccsent a vér. Nem gondoltam volna, hogy valaki képes egy csípőmagasságban lévő labdát láb helyett, fejjel lekezelni, és kockáztatni azt, hogy labdástól fejbe rúgják. Pedig egy játékos megtette...


A játékvezetői igazolványom már csak egy karnyújtásnyira volt, mint azt az előző rész végén megírtam. Így csak az elméleti és a próbamérkőzés volt hátra. Szerencsére egyik sem tudott megakadályozni abban, hogy megkapjam az oklevelet. Igaz, nem is vetett be vizsgabizottság válogatott kínzásokat annak érdekében, hogy elvágjanak minket a megmérettetésen.

Mindezt persze nem véletlenül tették: játékvezetők kellettek a megyei foci talán legmélyebb bugyraiba, a megye III.-as osztályba. Röviddel ezután kiderült, hogy az itt futballozó emberek igazán karakteres egyéniségek: bénázásuk, keménykedéseik, agressziójuk egyenként betöltene egy kisebb Rejtő novellát. Viselkedésüket kevés játékvezető tűrik hosszú távon, vagy kibuknak, vagy ha túlélik az első meccseket, és bizonyítanak a működésüket vizslató ellenőrök előtt, feljuthatnak magasabb osztályokba is.

 

78969-referee3.jpg

 

 

Az első küldés előtti pár nap még büszkeséggel, és csalóka önbizalomtól ittasulva telt el. Aztán megjött az első ítélet: vasárnapra egy presztízsmeccsen - két helyi rivális falu összecsapása - kettős lengetést kaptam. Ez azt jelenti, hogy a felnőtt, és az azt megelőző ifi mérkőzésen is kettesszámú asszisztensként kellett közreműködnöm.  Gondoltam, így nem sok vizet zavarok majd, és a másik két velem tartó kolléga pedig tapasztalt játékvezetőnek tűnt. Ismétlem tűnt, de bebizonyították, hogy hendikeppem nem is annyira durva, mint azt először éreztem.

 

Eljött a kihívás napja. Megérkeztünk egyen fekete szerelésben „hobbitfalvára”. A helyszínen mozgolódó,  kissé furcsa, gollemszerű embereken látszódott, hogy lelkükben sötét harcok dúlnak. Reméltem viszont, hogy semmi komoly dolog nem fog történni, és aminek tanúja vagyok, csak a másnaposság, és a meghasadt lelkek küzdelme önnön magukkal és a nemsokára következő silány minőségű focival.

 

Az ifi meccsen jelenlévő fiatalok döntő többsége még a tegnap esti bulitól kábultan lépett a gyepre. Szerencsére hatás nem maradt el. Fáradságtól szétcsúszott, töredezett játékukat könnyen követni tudtam. A zászlóforgatás jól ment, igaz volt egy- két érdekes szituáció, amelyről lemaradtam, és egy- két ellentétes ítélet is született a kollégával. De azért tisztességben lement meccs. Esküszöm, egy pillanatra elhittem, hogy van jövőm ezen a pályán és magamban BL-meccsért könyörögtem. 

 
 
Pár perccel az előző meccs után kezdetét vette a „gigászok harca”, vagyis a felnőtt csapatok úgy kezelték magukat a pályán. Sátáni mosollyal, ki-ki tekintettek rám. Gondolom, tudták, hogy új vagyok. Ennek köszönhetően még úriasabb, erkölcsösebb, és polgárosult futballt igyekeztek játszani, és nagyrészt az én közelemben, csakhogy érezzem a törődést. Az ifikhez képest „felgyorsult” játék, és a gyakori leshelyzetek állandó figyelmet követeltek tőlem, amire még nem voltam felkészülve.  Hamar meg is lett mindennek az eredménye, néhány „bal-ítéletben”, amelynek következményeként az alábbi hangzatos dicséretekkel üdvözölték a munkámat: Játssz el a gondolattal te túrósképű……,  ahogy egy nehéz páncéloshadosztály hajt át a képeden!

 

78969-referee2.jpg

 

 
Hangjukban intoleranciát és mélységes kirekesztést éreztem.  Eszembe jutatták, hogy hát legyek már férfi: nem menekülhetek a démonok-szurkolók- elől egy életen át. Persze az sem jött rosszul, hogy szerencsére nem volt sok hátra. Ekkor már azt hittem túlélem, és végetérnek megpróbáltatásaim, ám az utolsó percben reccsent az orrcsont, és fröccsent a vér. Nem gondoltam volna, hogy valaki képes egy csípőmagasságban lévő labdát láb helyett fejjel lekezelni, és kockáztatni azt, hogy fejbe rúgják labdástól. Pedig első meccsem hazai csapatának egyik játékosa megtette, és nem is lett jó a vége. Elszabadultak az indulatok, pezsgett a nép. Vérszagra gyűlt a falu apraja-nagyja.

 
Remek hangulatot kerekedett. Mindenki a másikat szidta, majd mindenki minket, hogy ez mégis a mi hibánk. Pár sárga, és piros lappal meg is oldódott a probléma. És egy elbénázott szabadrúgás után véget is ért a rangadó. Természetes, ekkor is sokan dicsérték a munkánkat, amelynek szotyi dobálással, és sörlocsolással adtak nyomatékot. A meccs után gyors megbeszélés az öltözőben a kollégákkal, aztán rohamtempóban haza. Nehogy üldözőbe vegyenek, a gratulálni igyekvő drukkerek.

 

A lényeg, amit a meccs után megfogalmaztam magamban, hogy játékvezetőnek születni kell, bátornak pedig lenni!

Olvass többet a témáról: futball, játékvezetés

Szólj hozzá!

Hozzászólás írásához csak add meg a becenevedet és találd el a kék sisakot!
Add ki magadból a gondolataidat bátran, de a stílusodért nem vállalunk felelősséget!
Az E-mail címed nem jelenik meg a hozzászolások között.


  • skh 2009.12.09.   17:15

    skh
  • geryapunk 2009.12.09.   16:58

    geryapunk

    Hát igen, sajnos ez van. Egyik bénább, mint a másik! Hol vagy magyar foci!?

    válasz erre...

  • Auron 2009.12.09.   16:17

    Auron

    Eric Cantona the best !

    válasz erre...