GIANT Kerékpárok nyári ...
NAGY NYÁRI ...
Ár: 250 000 Ft
Ugye mindannyian ismerjük a télen deréktájon megjelenő úszógumit? Köztudott, hogy ebben az időszakban jobban kívánjuk az édességet, hiszen ezzel próbáljuk pótolni a napfény hiánya miatt csökkentett üzemmódban működő boldogsághormonjainkat. A csokoládé helyett azonban egészségesebb táplálékokkal is hozzájárulhatunk szervezetünk egyensúlyához.
Január, február: rendszerint ilyenkor szigorodik az időjárás, beköszöntenek a kemény hidegek. Most van szükség igazán a melegítő kölesre, zabkására. Az idegrendszer számára valóságos felüdülést jelent az alma, körte, a mazsola, a füge vagy a jól tartósított szőlő. A teljes kiőrlésű búzakenyér az emésztés fő segítője, a perisztaltika megmozgatója. Most van ideje a jól megrágott fokhagymás pirítósnak, mert a rosttartalom már a rendelkezésre álló tápanyagok összetétele miatt jelentősen csökken. Tanuljuk meg azt is, hogy a kenyeret nem feltétlenül kell valamivel enni, az önmagában egész táplálék! Édesapám ezt úgy fogalmazta meg, amikor mást is kértünk a kenyér mellé: "Egyetek háromfélét: kenyeret, haját, belét!"
Szervessó-háztartásunkat egyensúlyban tartja a karalábé, a fekete retek, a kelkáposzta, a káposzta, a gyökeres zöldségek bőséges fogyasztása. Télen különleges jelentősége van a magunk termelte zöldhagymaszárnak, lucernának, lóherének, vízizsázsának. Kellemesen üdíti gabonakásáinkat a csivitálban termesztett búzafű, mint friss klorofill.
Ha leveseket akarunk fogyasztani, akkor a kenyérlevest, a misolevest, vagy éppenséggel a köménymagos csicsókalevest ajánlom. A csicsókát mindig nyersen tegyük bele a kihűlt levesbe. A burgonyalevest héjában sült burgonyából készítsük, köménymaggal! Leves helyett, étkezés előtt fél órával fogyasszunk lédús gyümölcsöket: almát, körtét! Nem leszünk szomjasak a szilárd táplálék elfogyasztása után sem, feltéve, hogy nem volt benne ásványi (konyha-) só.
A zöldség és gyümölcs fontossága
Az ízetlenebb, keményhéjú almát, körtét érdemes meghámozni, mazsolával, gyömbérrel vagy fahéjjal ízesíteni. Az édes ízt kevés mézzel pótolhatjuk. Ha banánt szeretnénk enni, süssük meg (héjában) és vaníliával, fahéjjal fűszerezve együk. A nyers káposzta nagy jelentőségű a tél folyamán. Főzve, párolva szinte minden értékét elveszíti, hasonlóképpen a karfiolhoz. Nyersen a májnak és az epének fontos gyógyszere. Igen hatásos a vese és a hólyag tisztításánál a héjában sült burgonya tormával. A nyers cékla a rákgyógyítás és -megelőzés során fontos, a téli időszakban mindennapos eledelünk legyen, tegyünk bőven az esti salátába!
Hozzászólás írásához csak add meg a becenevedet és írd be az ellenőrzőkódot!
Add ki magadból a gondolataidat bátran, de a stílusodért nem vállalunk felelősséget!
2010. július 31 - Balaton
2010. július 31 - Baja
2010. július 31 - Garda-tó
2010. július 31 - Márianosztra
2010. július 31 - 1011 BP. Hunyadi János utca
2010. július 31 - 1074 Budapest VII. kerület, Szövetség utca 2/c
NAGY NYÁRI ...
Ár: 250 000 Ft
NAGY NYÁRI ...
Ár: 69 000 Ft
NAGY NYÁRI ...
Ár: 36 000 Ft
Hauser Grizzly ...
Ár: 43 900 Ft

aerobic,akció,armstrong,asics,author,balaton,balaton bike fest,basil,bérlet,beszámoló,bicikli,bicikli bolt,biciklitúra,bikepositive,billabong,bmx,bolt,bts,budapest,bükk,cateye,catlike,commencal,commencal bolt,cube,cube bolt,curves,debrecen,dirt kerékpár,downhill,duna maraton,edzés,edzésterv,eplény,erőss zsolt,étrendkiegészítő,fejlámpa,fejvédő,fék,félmaraton,felszerelés,fitness,fitness akció,fitness klub,fitness nyílt nap,fitness terem,fitness terem budapest,fitnesz,fitnesz terem,futás,futball,futócipő,futóverseny,gepida,gps,gumi,gyalogtúra,gyermekbringa,hegyikerékpár,hegymászás,hoki,inov8,jégkorong,kalandpark,kedvezmény,kellys,kenu,kerékpár,kerékpár akció,kerékpár lakat,kerékpár túra,kerékpár üzlet,kerékpár verseny,kerékpáros computer,kerékpáros étrendkiegészítő,kerékpáros szállás,kerékpáros táska,kerékpáros verseny,kerékpártúra,kerékpárverseny,kiegészítő,kirándulás,kölcsönző,kona,kona bolt,kondi,konditerem,labdarúgás,lánc,lazer,lovaglás,maraton,marin bolt,mátra,Mátra Maraton,merida,merida bolt,merkapt,mountainbike,nadrág,new balance,nyereményjáték,nyílt nap,őrség,országúti,országúti kerékpár,outdoor,rafting,rogelli,ruházat,sárkányhajó,sí,síelés,síléc,sípálya,síszállás,snowboard,spinning,sport,sportágválasztó,strand,surf,szabadidő,szállás,szerviz,szörf,tábor,táplálékkiegészítő,táska,tél,teljesítménytúra,terem,terepduatlon,terepfutás,tereptriatlon,testépítés,teszt,torna,tour de france 2010,trek,trek bolt,trekking,trekking kerékpár,triatlon,túra,túrázás,umf,úszás,uszoda,üzlet,városi,városi kerékpár,verseny,vitorlázás,wtb,x2s,xlc,XTERRA,zár
