Menü

2016.02.08.     Hozzászólás 0

Mit keresnek bringások a mozgólépcsőn?

Akciós árleszállítás az első emeleten, bringás elszállás a földszinttől a másodikig.


Aki hétvégén az egyik nagy budapesti bevásárlóközpontban járt, és nem volt előzetes program információja, nagy kerek szemekkel állt a mozdulatlan mozgólépcsők mellett. Kerékpárosok suhantak szinteket átszelve, keresztül az épületen…

Na de mit kerestek bringások a mozgólépcsőkön és -járdákon, valamint a vásárlókkal teli üzletek előtti folyosókon? Egy különleges, négy országot és 6, ugyanazon tulajdonoshoz tartozó bevásárlóközpontot érintő kerékpár verseny érkezett hazánkba. A DownMall Árkád különleges környezetbe húzta be a kültéri kerékpársport extrém vonalát. Ennek a sorozatnak volt negyedik állomása, Hannover, Berlin és Frankfurt után Budapest.

 

DownMall Árkád Budapest Forrás: Paraferee - Mozgásvilág.hu

 

Pályarajz a butikok körül

Bár a helyszín jellegéből és méret adottságaiból eredően nem adott lehetőséget egy technikailag túl komoly pályának, látványos nyomvonal lett kialakítva. A tetőtéri parkoló szintjéről indulva, két rövidebb mozgólépcsőt követően egy kordonokkal lekerített gyors és hosszú sík rész várt az indulókra, amit egy laposabb ívelt boksz valamint egy kisebb rönkökből összeállított „rázópad” tett színesebbé. Ezt követően két hosszú mozgójárdán suhantak le, hogy végül nagy befejezésként egy cirka két és fél méteres rámpán ugorjanak a célba. A tapasztalt bringásoknak inkább a csúszós kövezet nehezített meg az életet – bár a nagy rámpa is okozott nehéz pillanatot pár ridernek.

Jó volt látni sok embert egy bringás eseményen – délután egy óra körül már ki lehetet volna tenni a megtelt táblát a bevásárlóközpont ajtóira. Bár a szokásos nyitva tartás mellett üzemelő üzletek lehet kevésbé osztják eme véleményem. A hangulat a futamok előre haladtával egyre forróbb lett, igaz eleinte csak a freestyle BMX versenyzők csikartak ki nagyobb ovációnak nevezhető reakciót a korlátokról fürtökben lógók körében. No de a főszámban az idő számított, ennél fogva pedig nincs helye balettozni a levegőben...

 

DownMall Árkád Budapest Forrás: Paraferee - Mozgásvilág.hu

 

Így zajlott a verseny

A downhill kategóriában indulók közül az első körből 20, majd abból végül 10 rider jutott tovább. A döntő futamban – ahova csak egy magyar jutott be: Palotai Gábor – már nagyon kemény, fogcsikorgató pedálozást láthattunk a nem kevesebb mint 500 eurós első helyezetnek járó díjért. Volt drámai láncszakadás a gyors szakaszon, és öröm. A futamot végül Tomas Slavik (CZE) nyerte majd egy másodperccel Gustaw Dadela (POL) és két másodperccel Martin Lebi (CZE) előtt.

A szervezők dolga nem lehetett egyszerű, hisz a bevásárlóközpont normál „üzemmódban” kellett legyen a rendezvény ellenére is. A látottak alapján a feladat egész jól sikerült is, bár az eredményhirdetést berakni a legszűkebb helyre, mely keskeny helyet nem csak az azt közelről megtekinteni szándékozók akarták igénybe venni, hanem az épp vásárlásban levők is, nem sok kellett szerintem a túlzott zsúfolódásban egy pánik kitörésére.

 

 

Interjú a rájderekkel

Közvetlen a verseny után pár mondat erejére elkaptam Tarr Tomit és Krizsák Janikát.

Hogyan tudtatok készülni, hisz ránézésre is látszik, hogy ezen a beltéri pályán nem sok kültéren megszokott tényező van?

Tomi: Mindketten most jártunk itt először, ráadásul a ma délután kezdődött gyakorló körök előtt nem nagyon tekerünk ilyen helyen. Éppen ezért tegnap, takarítás előtt bekéredzkedtem a volt iskolámba, hogy szétfarolgassam a folyosót és párat guruljak a lépcsőkön. Ezek után Hódi Bandival (akinek innen is jobbulást kívánunk, miután az első gyakorló körében túlugrotta a nagy rámpát és összetörte a térdét…) szanaszét taktikáztuk magunkat, miként tegyük tapadósabbá a gumikat. Az volt iskolámba a kézisektől kaptunk egy doboz waxot, de Ők erőteljesen lebeszéltek erről, mondván, hogy az első körben felszedi majd a port és mivel utána nehezen szedhető le, jobban fog csúszni a következő körben, mint nélküle. Így maradtunk a kólánál… na persze ez sem csodacucc!

 

DownMall Árkád Budapest Forrás: Paraferee - Mozgásvilág.hu

 

Milyen volt a verseny belülről?

Tomi: Nagyon érdekes és jó hangulatú verseny volt a rengeteg nézővel és a szűk pályával – ami olyan volt, amihez hasonlón még soha nem tekerhettünk (és még sokan mások sem). Néhol olyan érzés volt, mintha kétszázzal repesztenék, még ha csak gurulgattam is. A pályát én még színesítettem volna pár hullámmal…

Jani: Ja, vagy működhettek volna a mozgólépcsők és –járdák, például az egyik menetiránynak ellenkezőleg, a másik meg haladási irányba... Na, az tuti vicces lett volna!

 

Mit vártatok indulás előtt és ahhoz képest hogy sikerült?

Jani: Én nagyon elégetett vagyok az eredménnyel, mert csak egy jót akartam tekerni ezen a különleges helyen.

Tomi: Bár nálam is az volt a fő cél, hogy jól érezzem magam, az eligazítás során félreértettem a döntőbe jutás menetét, és ez kicsit beárnyékolja a kedvem. Ugyanis Én úgy érettem, hogy két körünk lesz bejutni a végjátékba, ezért elsőre egy biztonságit tekertem, ami fél másodperccel volt rosszabb, mint ami a legjobb húszba jutáshoz szükségeltetett.

A DownMall Árkád a héten Pozsonyban folytatódik, majd Prágában lesz a finálé.

 

fotó: Benecz "Paraferee" Ferenc

Közzétette: Mozgásvilág.hu – 2016. február 6.
Olvass többet a témáról: downmall

Szólj hozzá!

Hozzászólás írásához csak add meg a becenevedet és találd el a kék sisakot!
Add ki magadból a gondolataidat bátran, de a stílusodért nem vállalunk felelősséget!
Az E-mail címed nem jelenik meg a hozzászolások között.