aki keres, talál
Hirdetés

Túrák az Őrségben

Felsőszölnök az ország legnyugatibb települése, van jó hosszú kelet-nyugati kiterjedése is a Szölnöki-patak völgyében, ezért aztán van alsó és felső része is. Ezt a két részt járjuk körbe ezen a túrán.

#túrázás

Ismerkedjünk meg egy kicsit azzal a ténnyel, hogy az Őrség egykoron tényleg őrség volt. Vagyis ezen a területen alakítottak ki határvidéki őrhelyeket az Árpád korban és határként szolgált a történelmi Kuruc - Labanc háborúk idején az 1700-as évek elején.

#tanösvény
#túrázás

Rendhagyó rövid túra, melyet elsősorban a helyi elragadó tájépítészet ihletett. A túra során lesznek erdős részek is, de alapvetően a tipikus őrségi hangulatot ragadjuk meg az építészeten keresztül.

#tanösvény
#túrázás

Amikor Szalafőre gondolunk, rögtön az Őrségi Műemlék együttes ugrik be, vagyis a Pityerszeri skanzen. Nem is véletlen, hiszen messze földön híres a dombtetőn létrehozott több száz éves házakból épített emlékhely.

#tanösvény
#túrázás

Orfalu egy Őrségi viszonylatból nézve meglehetősen nagy dombokkal körülvett, elszigetelt kis település a Szlovén határ közelében. Környéke lenyűgözően szép és 2 tanösvényt is találunk itt, amiket érdemes végigjárni.

#tanösvény
#túrázás
Hirdetés

Kétvölgyet bármikor érdemes felkeresni, hisz elragadóan szép hely, de igazából a tavaszi időszak az, amikor kap egy nagyon erős pluszt kap, a mezei orchidea virágzást, amelyre tanösvényt is kialakítottak.

#tanösvény
#túrázás

A Vendvidékről érkező Hársas-patak mesterséges felduzzasztásával létrejött Hársas-tó környéke igazán hangulatos. Ideális útvonal, vadregényes erdőkkel, a vadonban megbúvó tavacskával.

#tanösvény
#túrázás
Nyáry Tamás

Szakonyfalut körbeöleli a természet és az erdő, határozottan hangulatos, nagyon nyugodt légkör jellemzi és a helyiek kimagaslóan barátságosak. A túra érinti Magyarország legnyugatibb pontját is, melyet egy jeloszlop jelöl.

#tanösvény
#túrázás
Hirdetés

Határtalan, vagyis inkább sok határos, hiszen három országot is érintünk út közben, ha nekivágunk ennek a legekben bővelkedő túrának!

#tanösvény
#túrázás

Ezen a körtúrán megtapasztalhatod, milyen a mesékbe illő sűrű sötét erdő hangulata, miközben jól járható, széles, karbantartott turista ösvényeken kalandozol. E kettő kombinációja meglehetősen ritka dolog a magyarországi túraútvonalak körében.

#túrázás
Hirdetés