Mittagskogel csúcstúra Túra

A Mittagskogel csúcstúra Túra hossza 16 Km. Az útvonal szintemelkedése 1352 m, szintideje 5 Óra, nehézsége Közepes. Az útvonal Ausztria területén található.
Hirdetés

Dél-Karintia "házi" hegye a Mittagskogel, legalábbis ők így tekintenek rá. Az tény, hogy a hegy központi szerepet tölt be itt a hétköznapokban is, hogyan is lehetne nem tudomást venni róla, amikor bárhol is vagyunk, bármerre is fordulunk, mindenhol ott van, mindenhonnan látszik. Emiatt mindig ott motoszkál a gondolat, hogy másszunk fel rá, de úgy bizony egészen a csúcsáig!

A kalap formájú hegy errefelé nemzeti kincs, ennek ellenére akárhányszor is voltunk a tetején, nagyon kevés túrázóval találkoztunk. Ennek oka valószínűleg az, hogy egyik oldaláról sem könnyű megmászni.

Bármelyik oldalt is válasszuk, az utolsó harmadban nem kerülhetjük el a meredek és kitett sziklás részt, amely extra kihívás még így a túra végére. A csúcsot elérve már könnyebb a dolgunk, ahol a "kalap tetején" szinte síkon sétálgathatunk. Az érdekesség az, hogy a csúcson mindig nagyon fúj a szél és hűvösebb napokon igen kellemetlen tud lenni, ezért ahogy felértünk, nem árt egyből felöltözködni.

A panoráma innen akár az osztrák, akár a szlovén oldal felé nézve is igazán lenyűgöző, különösen izgalmas végignézni azon az úton, amelyen idáig feljutottunk.

 

Mittagskogel csúcstúra

1. Érdemes autóval Outschena-ig eljönni, majd a Mittagskogel/Anna hüttéhez vezető sóderes út alján, a sorompó előtt leparkolni. Lényegében innen indul a túra. Választhatunk, hogy a viszonylag lankás, kanyargós szerpentinen baktatunk fel, vagy a szerpentinek közötti meredekebb rövidítő erdei úton megyünk toronyiránt, mindkettő jelölve van. A kérdést a kondíciónk fogja eldönteni, az elején érdemes mindkét változatot kipróbálni és dönteni amellett, amelyik számunkra jobban vállalhatóbb.

A Mittagskogel teteje csúcskereszttel Forrás: www.mozgasvilag.hu
A Mittagskogel teteje csúcskereszttel
Kép forrása: www.mozgasvilag.hu
Galériáért katt a képre!

2. Mi ezúttal a rövidítős meredek útvonalat választottuk, így másztunk fel egészen az Anna hüttéig. Az Anna hütte név becsapós lehet, egy korábban valóban itt álló hüttét neveztek így, de ma már maga az épület sem létezik. Aki úgy jön fel ide, hogy a hüttében szeretne frissíteni, annak csalódnia kell, mert néhány padon és egy kis tisztáson kívül itt semmit nem talál.

3. Az Anna hüttétől tovább indulva kövessük a jelzéseket a Mittagskogel felé, immár áttérve a szlovén oldalra eleinte lankás kis erdei ösvényen, majd kitettebb szakaszokon visz az út, pompás panorámával a szlovén oldalra. A táj csodásan vadregényes, meredek völgyek és erdővel borított hegyláncok tarkítják a képet, amelybe nem tolakszik be egyetlen település vagy épület sem.

Kitett ösvények Forrás: www.mozgasvilag.hu
Kitett ösvények
Kép forrása: www.mozgasvilag.hu
Galériáért katt a képre!

4. Az utolsó harmad előtt egy keskeny földnyelven kell még átegyensúlyoznunk, illetve a kitettebb sziklás részeknél drótkötelek segítenek a teljes lépésbiztonságban. Ezután már "csak" fel kell szerpentineznünk a meredek és sziklás hegyoldalban, már magunk előtt látjuk fent a csúcskeresztet és a csúcs vonalának peremét. Néha vicces, amikor egy-egy túrázó sziluettje feltűnik odafent, szeretnénk már mi is ott tartani..

A gerinc, amin jövünk Forrás: www.mozgasvilag.hu
A gerinc, amin jövünk
Kép forrása: www.mozgasvilag.hu
Galériáért katt a képre!


5.
Az utolsó szakaszt leküzdve mi is a csúcskeresztnél állhatunk már végre és gyönyörködhetünk a megérdemelt panorámában. Rövid frissítést követően induljunk is újra útnak, a lefelé is tartogathat még kihívásokat, akinek van botja, az most mindenképp hasznát veszi.

6. Lefelé ugyanazon az úton megyünk, mint amerre feljöttünk, így visszatérünk kiindulási pontunkra.

Hirdetés