A Nagyszénási kopárok Túra

Nyáry Tamás
Nyáry Tamás
Az A Nagyszénási kopárok Túra hossza 10 Km. Az útvonal szintemelkedése 292 m, szintideje 3 Óra, nehézsége Könnyű. Az útvonal Magyarország területén található.
Hirdetés

Turisztikai szempontból Nagykovácsi, Budapest egyik legfelkapottabb agglomerációs települése. Innen indítjuk mai túránkat is, amely a nagyszénási kopárokhoz vezet. A falu területe már az őskorban is lakott volt, de felvirágzása a középkorra tehető, amikor királyi kovácsok lakták ezt a környéket. Innen kapta a nevét is. A túrát a központból kezdjük ahol a plébánia és a templom is található. Egy kisebb parkoló is van, illetve a 63-as busszal megközelíthető Budapest felől.

 

Túra Nagykovácsiból

1. A sétát északnyugat felé kezdjük a sárga sáv és a lila Mária út jelzésen. A Kossuth Lajos utcán haladunk. A Mária út körülbelül száz méter után elkanyarodik a zöld sáv jelzéssel együtt, de mi a sárgát követjük tovább egyenesen. Vízkészleteinket egy köztéri kútból pótolhatjuk a következő utcasarkon. Elhagyjuk a falu házait és az aszfaltút átalakul egy kevésbé jó minőségű dózer úttá. Viszont széles, és elég jól is van jelölve, nincs nagy szükség tájékozódásra ezen a szakaszon.

Nagykovácsi templom az előtte lévő parkos résszel Forrás: Nyáry Tamás

Nagykovácsi templom az előtte levő parkos résszel
Kép forrása: Nyáry Tamás

2. Az utolsó nyaralókat is elhagyva elágazáshoz érünk, ahol még mindig egyenesen a sárga jelzést követve folytatjuk a túrát. Ez az útszakasz 2 kilométeren keresztül eseménytelenül halad bal oldalról végig egy vadkerítés mellett, míg el nem éri azt az elágazást, ahol a sárga forrás jelzés balra kanyarodik. Az ösvény viszont végig árnyas és nagyon kellemesen járható. Továbbra is egyenesen megyünk tovább a sárgán. A következő szakaszon a vadkerítés az út jobb oldalán folytatódik. Rövidesen felérünk a Szénás-hegy és a Kutya-hegy nyergébe, ahol egy információs tábláról megtudhatjuk, hogy a vadkerítés a túlszaporodott vadállományt tartja kint az elzárt területről, és a vadkárokat enyhíti, hogy az erdő megújulhasson. 

 

Forgóajtó a vadkerítésen át Forrás: Nyáry Tamás

Forgóajtó a vadkerítésen át
Kép forrása: Nyáry Tamás

3. Találunk itt egy forgó kaput is, amelyen át kell mennünk, ugyanis erre folytatjuk a túrát a kék kereszt jelzésen az elzárt területen belül. Itt bizonyosan nem találkozunk erdei állatokkal. Viszont káprázatosan szép. Enyhe emelkedőn rétekkel tarkított ligetes területen haladunk felfelé. 

Úton a Kutya-hegyre Forrás: Nyáry Tamás

Úton a Kutya-hegyre
Kép forrása: Nyáry Tamás

Ha hátra pillantunk, a Gerecse tetőt is láthatjuk a távolban. Rövid séta után felérkezünk a Kutya-hegy csúcsára. A ligetet erdős rész váltja fel, aztán picit ereszkedni kezdünk. Az ösvény itt is eltéveszthetetlen és nagyon jól jelzett. Az erdő jellege is megváltozik rengeteg bükkfát láthatunk itt.

Ennél a fenyőnél térünk a kék jelzésre Forrás: Nyáry Tamás

Ennél a fenyőnél térünk a kék jelzésre
Kép forrása: Nyáry Tamás

4. 500 méter laza lejtős erdei séta után egy szép tisztásra érkezünk, magányos fenyő tövében elérjük az országos kék jelzést. A kék kereszt megszűnik és ezen folytatjuk a túrát. Hamarosan elhagyjuk az erdőt és a nagyszénási kopárok árvalányhajas világába csöppenünk, amerre a szem ellát rétek és mezők terülnek el, és a kilátás is megérkezik. 

Távolban a Csergezán-kilátó a Nagykopaszon Forrás: Nyáry Tamás

Távolban a Csergezán-kilátó a Nagykopaszon
Kép forrása: Nyáry Tamás

A Nagyszénási kopárok

5. A szemközti hegy, a Nagy-kopasz csúcsán megpillantjuk a Csergezán kilátót, sőt távolabb a János-hegy is feltűnik az Erzsébet kilátóval. Figyelem! Ez a terület szigorúan védett, a jelzett ösvényről semmiképpen ne térjünk le. Nem is szükséges, mert egy jól jelzett és széles ösvényről van szó. Egy rövid szakaszon ismét az erdőben sétálunk, hogy aztán a Nagyszénás kopár oldalába érkezve és élesen balra kanyarodva elkezdjük a csúcs megmászását. Szerencsére sokat nem kell felfelé mennünk. 100 méter megtétele után elérjük a csúcson lévő fa keresztet.

A Nagyszénás fakeresztje Forrás: Nyáry Tamás

A Nagyszénás fakeresztje
Kép forrása: Nyáry Tamás

6. A kilátás minden irányban leírhatatlanul szép. Gyönyörű tiszta időt fogtam ki, ezért szinte az egész Budai-hegység és a Pilis látható volt innen. A Nagy-kopasztól a Hármashatár hegyen át a Kevélyek, a Kis- és a Nagy-Csikóvár, a Dobogókő vonulata, a Pilis-tető, sőt az egész Gerecse északi része látható.

Pihenőpad a Gerecse északi látképével Forrás: Nyáry Tamás

Pihenőpad a Gerecse északi látképével
Kép forrása: Nyáry Tamás

7. A hegy nyugati oldalán leereszkedve egy pihenő padnál elérjük a piros jelzést, amelyen még egy kicsit tovább lefelé haladva megtaláljuk a Nagyszénási menedékház helyén lévő emlékfalat.

 

A menedékház emlékfala Forrás: Nyáry Tamás

A menedékház emlékfala
Kép forrása: Nyáry Tamás

A kéken folytatjuk a túrát először szintben haladva, majd lefelé megyünk és Nagykovácsi hegyoldalba épített házait érintve rövid sétával meglátogatjuk a Zsíros-hegyet is. A zsíros hegyről a Gémeskút utcán ereszkedünk vissza a faluba. Ez a szakasz már végig aszfaltozott úton halad. A térkép szerint a zöld jelzést kell követni. A Nagyszénás tanösvény táblái is felfedezhetők erre, de ezek nagyon el vannak kopva. 

Észrevétel: A faluba úgy érkeztem vissza, hogy a forgókapus vadkerítésnek a nyomát sem láttam kifelé jövet. Így szinte biztos hogy az állatok a kerítés másik oldalára is bejutnak. Akkor mi végre kell a kerítés?

A Lollipop kávézó Nagykovácsiban Forrás: Nyáry Tamás

A Lollipop kávézó Nagykovácsiban
Kép forrása: Nyáry Tamás

A főtérre visszaérve a Lollipop kávézóban pihenhetjük ki a túra fáradalmait, vagy akár meleg ételt is fogyaszthatunk a mellette található Stübli kisvendéglőben.

Hirdetés