Gánt-Mór-Gánt vértesi montis körtúra

A Gánt-Mór-Gánt vértesi montis körtúra hossza 46 Km. Az útvonal szintemelkedése 909 m, szintideje 5 Óra, nehézsége Közepes. Az útvonal Magyarország területén található.
Hirdetés

Évek óta visszatérünk a Vértesbe Húsvétkor, hogy együtt töltsünk néhány napot a Vértes gyönyörű erdeiben és jókat bringázzunk a környéken.

Idén nagy szerencsénk volt az időjárással, ugyanis 2 teljes napot viszonylagos napsütésben, tavaszias hőmérsékletben tekerhettünk végig.

1. Első egész napos túránkat, gánti szálláshelyünkről, a Gránás Turistaháztól indítottuk.

2. A faluból déli irányba indultunk el az aszfaltos úton, ahonnan jobbra kanyarodva egy hosszabb köves bekötőúton jutottunk az erdő tövéig.

3-4. Az erdőbe érve néhány km-en keresztül, kb. 200 m-es szintemelkedéssel felfelé haladtunk a Géza pihenőig.

5. Majd innen egy rövidebb pihenő után gyors lejtmenet következett egészen Csákberényig.

6. Innen szintén erdei úton megcéloztuk a Csókakői várat, amely hasonló mászást, ismét kb. 200 m-es szintemelkedést jelentett. Ezután legurultunk a Csókakői vár aljában található pihenőig.

7. Kulacsainkat megtöltve innen bebringáztunk Csókakőre és utunkat Mór felé folytattuk tovább. A hegyoldalban, szőlőbirtokok felett remek panoráma nyílt a tájra, majd egy rövidebb erdei szakaszt és aszfaltos gurulást követően, kedvelt móri cukrászdánkat vettük célba.
 

 

Géza pihenő Forrás: www.mozgasvilag.hu
Géza pihenő
Kép forrása: www.mozgasvilag.hu


Galériáért katt a képre!

 


Ezért meglepetésként ért bennünket, amikor a cukrászdát zárva találtuk, indult is a pánik, hogy hogyan fogjuk az elveszett kalóriákat visszapótolni. Móron több tippet is kaptunk, hol találunk még sütemény forrást, ám további két próbálkozásunk is sikertelennek bizonyult. Jó, hogy nem adtuk fel, mert az utolsó iránymutatás alapján megtaláltuk az Azzurro cukrászdát. A forgalmat elnézve kb. meg 10x-eztük a napi bevételt, amelynek az eladó néni szemmel láthatóan igen örült. A társaság végre elégedetten távozott, és gyorsan tovább is indultunk, mert az égre tekintve viharfelhőket láttunk gyülekezni.

8. Mórról visszatekertünk az erdőbe, ahol igen meredek úton kezdtünk neki egy újabb kaptatásnak, így a nagy lejtmenet után gyorsan összegyűjtöttünk újra 400 m szintet. Túránk során ekkor a legrövidebb távon a legmeredekebb szakaszt tudhattuk magunk mögött, bár csak így juthattunk vissza arra az útra, amely ismét Gánt irányába vezetett. A meredek erdei ösvény az emelkedő tetején egy szélesebb erdész útba csatlakozott bele, amelyen néhány km-en keresztül 425-467 m-es magasságban, azaz szintúton haladtunk.
 

 

Móri park Forrás: www.mozgasvilag.hu
Móri park
Kép forrása: www.mozgasvilag.hu


Galériáért katt a képre!

 


A szintút végén ismét a Géza pihenőbe botlottunk bele, ahol választhattunk, hogy azon az úton gurulunk vissza Gántra, amin idefele felmásztunk vagy pedig egy meredekebb, köves-leveles-bedőlt fákkal tarkított vízmosásban. Aki bevállalós és még nem annyira fáradt, nyugodtan válassza a meredekebb lefelét, garantáltan izgalmas lesz a túra vége és nem mellesleg lehet miről beszámolni a többieknek.

A túra hossza összesen 46,23 km és a sok fel-le kerekezésből azért csak összegyűlik 909 m szint. Nagy általánosságban, nem túl hosszúra vett pihenőkkel 5 óra alatt teljesíthető.

Hirdetés