aki keres, talál
Hirdetés
Nyáry Tamás

A Köves-hegy igazi kőzet kuriózum! Hírneve úgy terjedt el, hogy oldalában nagy kiterjedésű külszíni kőbányászatot folytattak, és ennek nyomán került napvilágra egy olyan vulkáni kristály, amely csak itt található Magyarországon. Ez a csengőkő, vagy tudományosabb nevén a fonolit. Ha szeretnél többet megtudni róla, mindenképp olvass tovább, már csak azért is, mert nem ez az egyetlen bányászat nyomán kialakult látványosság a környéken. A leírásban körbejárunk két bányatavat is. A Medve-tó és a 25-ös tó két szépséges erdei víztükör, amelyek természetes hangulatukkal feledtetik velünk keletkezésük történetét.

#tanösvény
#túrázás
Benecz Ferenc

A Tátrától nyugatra elhelyezkedő Nyugati-Beszkidek, azon belül is a Babia Góra nagyszerű túracélpont télen is, hiszen novembertől májusig havas, és technikailag nem nehéz hegy.

#lengyelország
#túrázás
Nyáry Tamás

Eplénybe mindenki síelni jár! A hóágyúk teszik a dolgukat, és csalogató havat varázsolnak a csúszkálni vágyóknak a 3-4 erdővágásban. Viszont ha egy kicsit elfordítjuk a fejünket, akkor a sífelvonók már tél végi, szinte kora tavaszi hangulatban lengedeznek az avarral borított ösvények fölött. Milyen ösvényekről van itt szó? Az eplényi tanösvények nyomvonalai várják, hogy bejárd őket. Ha ezt a leírást épp a nyár közepén olvasod, nézd el nekem, hogy én február elején látogattam meg.

#tanösvény
#túrázás
Nyáry Tamás

Ha szeretnél egy erőnlét szerint jól variálható, könnyű túrát a Nyugat-Mecsekben, akkor a Sás-völgyet és a Nyáras-völgyet neked találták ki. Gyakorlatilag korlátlanul variálható az út hossza, és vannak gyerekeknek is érdekes látványosságok, ideális családi kirándulóhely. A Sás-völgyben található az Erdő Háza, egy ökoközpont, ahol erdei iskola működik, innen pedig több tanösvény is indul és itt található a méltán népszerű lombkorona sétány is. A Nyáras-völgy felső része összekapcsolható az Abaligetről induló denevér tanösvénnyel, és a gerincről csodás a kilátás a falu felé. A leírásban a leghosszabb variációt olvashatod, így egy kicsit minden említésre kerül, amit érdemes felkeresni.

#tanösvény
#túrázás
Nyáry Tamás

Ezen a túrán a Kelet-Mecsek tájvédelmi körzet két ikonikusan szép völgyét, a Váraljai-völgyet, és az Óbányai-völgyet fogjuk bejárni. A két völgy egymás mellett fut párhuzamosan a Csalán-hegy vonulatának két oldalán, összekötve Váralját, a Cigány-hegyi kilátót, Kisújbányát és Óbányát egy szép körtúrával. Nincs sok szint, ugyanakkor gyönyörű vízeséseket, mészkő formációkat, forrásokat és magát az érintetlen természetet fedezhetjük fel útközben. A kilátóból pedig az egész környéket szemügyre vehetjük.

#túrázás
Hirdetés
Nyáry Tamás

A Mecsek igen gazdag kőzet világgal bíró hegység, többek között a mészkő is képviselteti magát. Ennek az egyik leglátványosabb helyszíne a Nagy-Mély-Völgy és a Melegmányi-völgy. Amelyek egymás mellett párhuzamosan futnak le a Melegmány-hegy két oldalán. Épp ideális terep egy körtúrára, az egyiken fel a másikon le, és közben sorra vesszük a hegy környéki forrásokat, patakokat és Mésztufa gátakon kialakult vízeséseket.

#túrázás
Nyáry Tamás
A Ponorics-rét felfedezése
8.7Km Közepes Túra

A Ponorics-rét, vagy a helyi nyelvek szerint Ponor-zsákutcája, egy igazán lélegzetelállító hely a Sebes-hegységben (Kudzsiri-havasok), amely a Déli kárpátok vonulatán helyezkedik el a Páring-hegység részeként. Ez a terület a Csoklovina nemzeti park részét képezi. A zsákutca kifejezés magyarázatért kiállt: A Ponor-patak ezen a réten egy óriási víznyelőben tűnik el a föld alatt, amely egy szinte folyó méretű pataknál elég megdöbbentő látvány. Persze van rá magyarázat, hiszen az egész hegység egy mészkő tömb, így millió karsztos látnivaló tarkítja.

#téli túrázás
#túrázás
Szuchy Brigitta
Szakadás-árok körtúra
14.5Km Közepes Túra

A körtúra során felfedezzük a varázslatos Szakadás-árkot, továbbá megtekinthetjük a Tuzson Arborétum fagyűjteményét is.

#túrázás
Hirdetés
Takács Viktor

Látványos túra a makarskai riviéra felett

#biokovo
#horvátország
#túrázás
Kakuk András

A Via Paradiso második szakasza

#túrázás
Nyáry Tamás

Ezt a túraútvonalat a látványos természeti értékek mellett történelmi csodák is színesítik. Bejárjuk a közel hetven éve méltán népszerű kirándulóhelyet, az Éger-völgyet és felkapaszkodunk a Jakab-hegyre, ahol nem csak a Pálos szerzetesek kolostorának maradványait látogatjuk meg, hanem Magyarország legnagyobb alapterületű földvárának még ma is látható sáncait is felfedezhetjük az erdőben.

#túrázás
Nyáry Tamás

Kővágószőlős neve rögtön elárulja létezésének történetét, hiszen azonnal látható, hogy a környék mediterrán déli lejtőinek szőlőtermesztése és a Jakab-hegy vörös homokkövének bányászata okán jött létre. Ha az ipartól eltekintünk - ami már meg is szűnt - egy csodás helyet kapunk a turizmus szempontjából, bortúrákhoz és a környék káprázatos homokkő szikla tornyainak és kilátó pontjainak felfedezéséhez. Irány a Babás-szerkövek és a Zsongorkő.

#túrázás
Takács Viktor
Nyúli finomságok
15.4Km Közepes Túra

Hosszú túra Nyúlról egészen az Écs határában fekvő Rábaringig, érintve a Sokoró legmagasabb pontját, a Szent Pál-hegyet majd a Nyúli pincesort

#túrázás
Hirdetés