Menü

2012.07.17.     Hozzászólás 0

Vízesések nyomán Schladmingban

Rájderház nem csak rájdereknek


Csütörtök estére terveztünk kiérni a Salzkammergut Trophy-ra, de megtoldottuk két nappal az "osztrákiai" kikapcsolódást. Az odaútra rendesen felkészültünk gps-szel, nyomtatott itinerrel és kivételes tájékozódási képességekkel, úgyhogy csak két-három alkalommal tévedtünk el és a 11 és éjfél közti érkezésből hajnali 1 és 2 közötti célbaérést tudtunk produkálni. Még szerencse, hogy az úton végigkísérő zivatar gondoskodott az izgalmakról... konkrétan semmit nem láttunk az útból.

 

 

Ja, azt majdnem elfelejtettem mondani, hogy az extra két napot a Trophy helyszínétől egy picit arrébb, a Dachstein gleccser túloldalán töltöttük a RideHouse schladmingi főhadiszállásán. Hát, ebben a házban a klasszikus osztrák vendégház hangulat és a "rájder" életérzés ötvözete tölti be a teret. Kívülről a szokásos, óriási parasztház benyomása érződik, muskátlikkal a cirádás fa-erkélyeken és ugyanez a hangulat folytatódik a vendégszobák kellemesen recsegő fa-dominanciájú enteriőrjében is. A közös helyiségek világa viszont már más tészta... A folyosó falain snowboardos életképek ingerlik a vágyközpontunkat csúszásra, amit a gleccseren akár júliusban is kielégíthettünk volna. A konyhában az extrémsport-márkák matricái mögött találjuk a hűtőszekrényeket, a békebeli időkből megmaradt hatalmas, fatüzelésű tűzhely mellett. Ebben a konyhában kiadós osztrák reggelit szolgálnak fel a magyar házigazdák, de van lehetőség önkiszolgálni is magunkat a modern konyhafelszerelések segítségével.

A konyhával szemben a "lounge", csocsóval (pénzérme nem kell hozzá), internettel és tv-szobával, ami gyakorlatilag egy nagy ágyból áll sok párnával, vele szemben házimozival. A falakon graffitik, matricák, ahogy illik.

 

 

 

 

A házban első sorban fiatal snowboardosok és dh-s bringások szálltak meg rajtunk kívül, amiben - a környék számtalan bringaparkjának (amik télen persze sípályaként üzemelnek) ismeretében - nincs semmi meglepő.

Mi családiasra vettük a figurát és a két extra napban egy-egy völgytúrára neveztünk be. Első nap a Wilde Wasser fantázianevű túristalátványosságot tettük magunkévá.

 

A túraútvonal akár tizenegynéhány kilométeres is lehet, de 7 eurós parkolódíj ellenében az utolsó parkolótól rögtön a lényeggel indíthatunk: a vízesés mentén haladó, a szakadék felett függőhídon átvezető és végül egy gyönyörű tó mellé érkező kiránduló-úttal.

 

Az út olyannyira jól jelzett és kiépített, hogy eltévedni maximum Chuck Norris tudna rajta, de Ő is csak direkt. Az extrémnek tűnő körülmények ellenére akár iskoláskorú gyerekekkel is le lehet nyomni a távot, nem nehezebb, mint lenyomni a szilvásváradi Szalajka-völgyet. Bővebben a Wilde Wasser túráról itt!

 

396034_447229825298981_1465296616_n.jpg
Még több képért klikk ide!

 

Második napra egy valamivel hosszabb, tónéző útra indultunk. Mielőtt kocsival felhajtottunk volna a túraúthoz vezető hegyi szerpentinre, egy az út szélén barátnőjével beszélgető középkorű nő hadonászott nekünk a Nordic Walking-jával. Gondoltuk ez azt jelenti, hogy meg kell állni, ezért megálltunk és egyből be is szedték tőlünk a belépti díjat, fejenként 2,8 eurót. Egy ideig morfondíroztunk, hogy most csak lehúzott minket, gyanútlan turistákat egy helyi idegen, de lecsekkoltuk és valóban, Ő volt a hivatalos pénztáros néni, csak picit furcsán van megoldva a rendszer (se sorompó, se figyelmeztető tábla, csak a bódé és a hölgy). Az az igazság, hogy bőven megéri!

  

A parkolóból az első tóig aszfaltúton sétálunk, amin akár babakocsival is lehet haladni, hogy aztán a tavon csónakázzunk, etessük a halakat, vagy csak úgy ellegyünk. A tó mögötti hegyoldalon lezúduló vízesés mellett viszont apró pici pixelek látszanak mozogni, ergo, még van tovább is út. A vízesés menti úton már csak gyalogosan lehet felmászni és bár extrémnek tűnik, valójában olyan nehézségű, mintha egy nagyobb irodaház tetejére lépcsőznénk fel, itt-ott nedves köveken, helyenként létrákon. Orbitális élmény!

 

A vízesés tetejénél egy újabb völgy újabb tóval és Hüttével, ami akár elegendő célpont is lehetne, de még innen is van tovább. Mintha az "égi tervező" nyomott volna egy copy+paste kombót, a tó mögött újabb vízesés, mellette újabb útvonal a falon, de immáron nehezebb, még vízesebb, még sarasabb terepen és a vízesésen tetején újabb tóval, de már hütte nélkül, júliusi hófoltokkal és nagy csenddel, nyugalommal. Ha a második tóig orbitális élmény volt feljutni, akkor ide a giga-orbitális jelző a megfelelő kifejezés.

 

599575_447230675298896_1269550198_n.jpg
Még több képért klikk ide!

 

A lefele-út eufórikus élmény és nem is olyan nehéz, mint elsőre gondoltuk. A körülbelül 5 órás "háromtó-túra" kötelező annak, aki a környéken jár. Részletes túraleírás itt!

 

RideHouse környéke ilyen és ehhez hasonló túrautak tömkelegével van tele, érdemes beszerezni egy jóféle térképet és annak segítségével elindulni. Ha tanácstalanná válnál, Gyula, a házigazda elég jól ismeri a lehetőségeket, szívesen segít. Túrázáson, bringázáson és snowboardozáson kívül kipróbálhatod a 7km hosszú go-kart pályát, amin hajtószerkezet nélküli go-kartokkal végig lehet gurulni anélkül, hogy tolnod kéne magad, raftingozhatsz az Enns folyón, jégbarlangban hűsölhetsz, vagy amit csak akarsz.

Nekünk most csak ennyire futotta az időnkből, de még legalább ezerszer ennyi lehetőséget rejt Schladming és környéke.

 

A RideHouse-ról bővebb infót itt találsz!

Olvass többet a témáról: Schladming, RideHouse

Szólj hozzá!

Hozzászólás írásához csak add meg a becenevedet és találd el a kék sisakot!
Add ki magadból a gondolataidat bátran, de a stílusodért nem vállalunk felelősséget!
Az E-mail címed nem jelenik meg a hozzászolások között.