Túraajánló a Normafa környékéről induló gyalogos sétákra Hír

Mozgásvilág.hu;http://www.mozgasvilag.hu/
2005/02/20
Normafától Makkosmáriáig Az út a Síházat érintve nyugati irányban indul el, a Budakeszi erdőn át. A 2001-ben kiadott "Budai-hegység" (Cartographia) térképen "síút" felirattal találjuk meg. Télen-nyáron jól járható, útközben esővédő házikó mellett haladunk el. Az út végcélja a makkosmáriai kegytemplom, előtte pihenőréttel. Az út hossza kb. 2,5 km, enyhén lejt, így 45 perces sétát igényel. (visszafelé az emelkedő miatt ez kb. 1 óra).
Hirdetés
Normafától a Virágvölgyön át Budakeszire
A Síházat érintve a Makkosmária felé vezető síúton indulunk el, majd kb. 1 km után a jobbra eső Csacsi-rétnél leereszkedünk a völgybe, ahol esővédő házikót és pihenő padokkal körülvett tűzrakóhelyet is találunk. Innen sárga színű turistajelzés vezet be a Budakeszi Virágvölgybe. Egy útkeresztezés után a piros kereszt jelzésen előrehaladva elérjük Budakeszi házait, illetve a főutcánál a 22-es autóbusz megállóhelyét. A teljes út kb. 3,5 km, enyhén lejt, így kb. 1 óra alatt megtehetjük, de útközben érdemes a szép környezetben pihenőt is tartani. Normafától a János-hegyi Erzsébet-kilátóig A Normafa kilátópontjától észak felé tekintve szemünkbe tűnik a környék legmagasabb pontján álló János-hegyi Erzsébet-kilátó. Így "toronyiránt" indulva a hegygerincen haladhatunk, és a Normafa-lejtőt elhagyva rövidesen az Anna-rétre érünk. A kék színű körjárat turistajelzéseit követve a síugrósánc és a Sport szálló épületeit elhagyva érkezünk a Libegő felső végállomásához. Innen indul a János-hegy csúcsára vezető emelkedő út, az 527 m magasan álló Erzsébet-kilátótoronyhoz (Schulek Frigyes neoromán stílusban épített műve.) A toronyból körkilátás nyílik a Fővárosra és a Budai-hegyekre. Az út kb. 2,5 km hosszú, a végén emelkedővel, 1 órai sétával bejárhatjuk. Visszafelé a jelzés másik ágán (körjárat) juthatunk újra a Normafához. Normafa - Farkas-vögy - Farkasrét A Síháztól az Olimpia szálló parkolójáig, majd a gyermekvasút Normafa megállója mellett a síneken átkelve, néhány lépésre rátalálunk a gyermek síiskola telepére. Innen az erdei úton déli irányba haladva jutunk a szép, árnyékos Farkas-völgybe. Az út mentén helyenként letelepedésre alkalmas rétek, tisztások teszik változatosabbá a sétát. A völgy alsó részében autóval is járható úton haladunk tovább. Végül az útkereszteződéshez érve a 8-as autóbuszra szállhatunk, vagy balra, az emelkedő úton (zöld háromszög jelzés) át a Farkasréti-térre, az 59-es villamos vagy az 53-as autóbusz állomására. Az útvonal hossza kb. 4,5 km, a befejező kisebb emelkedővel együtt jól járható, 1-1,5 órai kényelmes sétával, de útközben a szép réteken pihenésre is érdemes további időt szakítani. Síház - Normafa-lejtő - Harang-völgy - Csillag-völgy - Mátyás király út - Városkút A Síháztól a Normafa-lejtő mellett leereszkedve, majd az aszfaltúton átkelve a Harang-völgy felső végéhez jutunk. Innen a völgy szélén haladó erdei úton, vagy a füves lejtőn tovább ereszkedünk a Harang-völgy alsó kijárata felé. Útközben a rétet kísérő rendkívül szép facsoportok látványában gyönyörködhetünk. Az út idáig alig 1 km-nél, de a lejtős terep igénybe veszi a lábizmokat, és csak óvatosan haladhatunk (fél óra). Tartsunk a völgyben pihenőt is, majd a Felső Zugligeti autóúton jobbra fordulva, rövid sétával elérjük a Csillagvölgyi utat, melyen most már emelkedővel, kb. 1 km-nyire újból elérjük a Mátyás király utat. Ezen keleti irányban továbbmenve jutunk el a Városkút környékére. (autóbusz és fogaskerekű állomás) Az itteni források táplálták a XV. században létesült vízvezetéket, melyet a Budai Várba, Mátyás király palotájáig építettek meg. Az útvonal teljes hossza 4,5 km, amit 1,5 órai járással és közbenső pihenőkkel 2 - 2,5 óra alatt tehetünk meg. Síház - Fizikai Kutató Intézet - Frankhegyi turistaház - Irhás-árok A Síháztól a Konkoly Thege Miklós úton a Csillagvizsgáló és a Csillebérci Gyermeküdülő Centrum területe mellett elhaladva 2,5 km-es úton jutunk el a Központi Fizikai Kutató Intézet bejáratáig. Ezt a szakaszt a 90-es autóbusszal is megtehetjük. Innen erdei úton, a piros négyszög jelzést követve érjük el a Kolacsovszky turistaházat, (1,5 km), majd a jelzésen továbbhaladva újabb 2 km után, az Irhás-árok végén, a 8-as autóbusz állomását. A teljes út tehát 6 km, melyet a 40-es autóbusz igénybevételével rövidíthetünk le. (pihenőkkel 2,5 vagy 1,5 óra alatt járhatjuk végig) Normafa - János-hegy - Hárs-hegy - Hűvösvölgy A Síháztól a 3-as számú túrajavaslatban leírtak szerint jutunk el a János-hegyi Erzsébet-kilátótoronyhoz (2,5 km, kb. 1 óra gyaloglás). A János-hegyről északnyugati irányban indulva a piros színű turistajelzésen lefelé haladva 1,5 km után érkezünk a Szépjuhászné nyeregbe. (Itt 22-es autóbusz állomást találunk.) A Gyermekvasút pályáját keresztezve a sárga jelzésen, erősebb kapaszkodóval érhetjük el a Hárs-hegyet, ahol újabb kilátótornyot vehetünk igénybe (1 km, 100 m emelkedő). A jelzésen tovább haladva 2 km-re a hűvösvölgyi villamos-autóbusz végállomásra érünk. A teljes út tehát 7 km, 150 m emelkedővel, ezt pihenőkkel és a kilátótornyok felkeresésével kb. 3,5 óra alatt tehetjük meg. Széchenyi-hegyi gyermekvasút Fáradtság nélkül nézhetjük végig a környék kirándulóhelyeit, ha felülünk a Hűvösvölgy és Széchenyi-hegy között közlekedő gyermekvasútra. Teljes menetideje kb. 50 perc. Állomásai: Hűvösvölgy, Hárshegy, Szépjuhászné, János-hegy, Virágvölgy, Csillebérc, Normafa, Széchenyi-hegy.
Forrás: www.normafa.hu
Hirdetés