Menü

2012.09.24.     Hozzászólás 9

Sziklákon született hősök

A túra tervezésekor elnézegetve a térképet, és olvasgatva a beszámolókat, nem tűnt vészesnek a Retyezát meghódítása.


Miért is lenne nehéz, amikor „csak” 2070méteren fekszik a táborhely? Persze leolvasható volt a térképen, hogy a starthelyről közel 1400m szintet kell másznunk, cirka 9km alatt, de fene sem gondolta, hogy

A) a térkép annyira megbízható, mint krokodilokkal teli mocsárban a szúnyogriasztó spray… és

B) a megmászandó szint túlnyomó részét lépcsőzéssel kell megtennünk, a 30kilós málhával hátunkon…

 

Korán startolunk fővárosunkból, mert 6 és fél órányi út áll előttünk, az azt követő mászásról már nem is beszélve. A tervezett fél egy helyett 2 óra után tudunk csak indulni a Ruosor nevű üdülőtelepről, mert bár mindenki csak egy hátizsákot hoz, azok felcuccolva nem férnek el a Fabia csomagterében, vagy legalábbis ötünké egyszerre már nem. Így Kecskeméten Alex tetőboxát még fel szereljük… Ruosor 1100méter alatt fekszik pár méterrel, a 2000 méter feletti csúcsokból nem igazán látni semmit, csak fenyvesek mindenfele.

 

Fotó: Paraferee

 

Fej vakargatva kerülgetjük a földön heverő málhákat… nem csak méretükben, de súlyukban is kihívást fognak jelenteni… A felvételük gyötrelmes nevetésbe fullad, amikor a 30-35kiló súlyt megpróbáljuk egy magunk felvenni. Néhány szoktató lépés után célba vesszük a park belépőt árusító büfét. Hamar rájövünk, hatalmas segítség a túrabot most, pedig még nem is látjuk mi vár ránk…

 

Fotó: Paraferee

 

Miután megvannak a belépők, és nagy levegőt vettünk, célba vesszük az ösvényt, mely eleinte a sípálya melletti fenyvesben halad felfele… és nem aprózza el. Keményen haladunk felfele, váltakozó cirka 20-40°meredekségű hegyoldalban. „Hál’istennek” meleg van, folyik rólunk a víz… Az óra szerint másfél óra alatt haladtunk cirka 300méter szintet, de még nem látni az erdő határt… Kezdenek aggodalmas gondolataim támadni.

 

Nem akarunk rohanni, így sűrű időközönként tartunk egy kis szusszanásnyi szünetet, mialatt megszabadulunk málháinktól.

 

Fotó: Paraferee

 

Lassacskán végre elérjük a fenyő határt, és a törpefenyő veszi át az uralmat körülöttünk. Szerencsére a több patakból egyik medrében még csordogál kristálytiszta és hideg víz, gyorsan, értsd a hátizsák súlya alatt aprólékos és nagyon meggondolt lassú mozdulat sorozattal, utántöltjük fogyóban levő víztartalékaink.

 

A törpefenyvesek közt egyre hosszabb szakaszokat haladunk sziklákon, ahol föld van, ott csontszáraz, és néhol mély porban gyaloglunk. Előttünk feltűnik az egyik nagy csúcs, ami a térkép alapján a Retyezát-csúcs lesz (2485m)… az előzetes tervek alapján át kell majd mennünk rajta. Hát egyelőre nagyon magasnak és nagyon messzinek tűnik.

 

Fotó: Paraferee

 

Ahogy telik az idő, és jobbunkon egyre alacsonyabban áll a nap, lágy fénnyel löttyintve tele a tájat, amivel az eddig csak a tudat hátterében mocorgó aggodalmam erősödik: nem fogunk felérni sötétedés előtt a táborhelyre… Sajnos a B-verzió befuccsol időközben, mert bár a térkép jelez egy házat kb 1800m-es magasságban, de még nyomát sem láttuk. Kezd világos lenni, hogy a térképre nem szabad 100%osan hagyatkozni.

 

Fotó: Paraferee

 

A csúcs alatti Lolaia-nyeregig még 200méternyi szint van előttünk, amit egyes szakaszokon 70-80° falat legyűrve, a hátunkon a málhákkal kell megmásznunk. Már igen csak halvány narancssárga színben pompázik a levegő, ráadásul a tempónk is gyötrelmes, hát még néhányunk arckifejezése… Mire felérünk már 8óra magasságában járunk, így el kell döntenünk, hogy bevállaljuk e az éjszakai menetet a sziklákon, ismeretlen nehézségű szakaszokkal előttünk, vagy kinézünk magunknak egy ideiglenes éjszakai szálláshelyet itt a nyeregben. Végül utóbbi mellett döntünk, nyomós érv a döntésben, hogy Bruce felfedez alvásra alkalmas helyeket.

 

Fotó: Paraferee

 

A nap utolsó fénycseppjeinél vackoljuk be magunk, ki a törpefenyők közti „fészekbe”, ki a magas fűbe. A 6kmnyi gyaloglással és 1100méternyi szinttel a hátunk mögött hullafáradtan bújunk hálózsákjainkba, miközben még elmajszolunk vacsora-címszó alatt egy csokit, vagy sajtot… ki-mit. Alex és Róbert próbál magára venni minél több ruhát, sajnos hálózsákjaik nem az 5fokos friss hegyi levegőn való alvásra vannak tervezve.

Hátunk mögött hamar lebukik a nap, és halovány derengést hagy maga mögött. A levegő már most csípős, köszönetet mondok Gyurkának, hogy egy mínusz9 fokos hálózsákot hoztam el. Megpróbálok kényelmesen elhelyezkedni az enyhén lejtős, kicsit hepe-hupás talajon, a hatalmas hátizsák szélárnyékában, majd, álomba szenderülök.

Éjjel kissé ott motoszkál az agyam sötét berkeiben, hogy igen csak a medvék járta határon fekszünk, épp a törpefenyves határán, így néha fel-felbukkanok a mélyálomból. Egy fordulás közben résnyire nyitom a szemem, majd ki is kerekedik és ámulok felfele: a szinte nappali fényben ragyogó csillagokra. Ritkán látni annyi sugárzó, pulzáló fénypontot fenn, hogy szinte összemosódjanak egymás közelségében.

 

Fotó: Paraferee

 

Szerencsére az éjszaka esemény mentesen telik, leszámítva azt a néhány az alvóhelyről lecsúszást, ami a terület ferdesége egy-egy fordulásnál okozott. 5 óra sincs még, de már kezd fény áramlani a sötétség helyére, ráadásul pont előttünk fog felkelni a nap. Kikandikálok a hálózsákból, látom Zseti is már ébren, mozgás van a sasfészekben is, ahol Alex húzta meg magát. Pár perc és Bruce valamint Róbert is talpon, vagy inkább ülő pozícióban. Mindannyian a hatalmas csipkés hegygerincek mögött egyre magasabbra kúszó narancs gömböt bámuljuk, miközben megpróbálja apránként felszárítani a mély völgyekből a párát, Mi pedig szívjuk magunkba erejét és melegét.

 

Fotó: Paraferee

 

Eltelik jó pár perc mire annyira feltöltődünk, hogy teljes egészében kimászunk a hálószákjainkból. Alexen 7 réteg ruha feszül, de Róbert is magára húzta még a hálószákjának huzatát is. Gyorsan főzünk egy meleg levest, és eltüntetjük a „tábort”, nehogy egy parkőrbe fussunk, hisz a Retyezát területén tilos a bivak és a vadkemping. 6 óra elmúlik, mire menetkészen állunk. Jön a nagy levegő és a hátizsák felvétele…

 

Fotó: Paraferee

 

Nekivágunk az előttünk tornyosuló kőhalomnak, melynek teteje kicsivel 2500méter alatt van. Lassú tempóban kezdünk, amúgy is néhol ingatag kövekből természetanyánk által kirakott lépcsőszerű képződményeket kell megmászni, ott meg nem kapkod az ember 30kilónyi teherrel a hátán. Lassan fél körívben megkerüljük felfele haladás közben a csúcsot, majd egy 70-80° meredekségű fal alatt találjuk magunk. Az ösvény poros, csúszós, de mindenekelőtt k.rva meredek… első szemezésünkkor elég csúnya mondat hagyja el a szám. Nehezen bár, de elkezdünk felfele kapaszkodni. Róbert közben nagyon lemaradt, Alex sem tudja tartani velünk a tempót, de végülis nem verseny, csak jöjjenek saját ütemükben…

 

Fotó: Paraferee

 

A hatalmas málhát néha a fenébe kívánom, amikor akaratom ellenére elhúz egy lépésnél, vagy a hátam mögötti jó 1000méteres mélység fele húz, miközben tíz karommal, a csuklóimon fityegő és épp minden mozdulatomnál útban levő botokkal, megpróbálok feljebb kapaszkodni két szikla közötti lábfej széles „ösvény” apró kavicsoktól és portól csúszós talaján. De végül csak feljutunk, az ösvény ellaposodik, és a csúcsot jelző vasoszlop is karnyújtásnyira van a kőrengetegben. Lépteink megnyújtjuk, hirtelen új erő hajt minket… a tábláig. Ott nagyokat fújtatva tesszük le a hátizsákokat, hogy megérdemelt jutalmunk, a fenséges tájat magunkba szívjuk.

 

Fotó: Paraferee

 

Talán egy kilométernyit sem jöttünk még távolságilag az alvó helyünktől, de problémák setét felhői kezdenek tornyosulni homlokunk előtt… szemünk megakad az ösvény folytatásán, mely előbb nagyon durván leereszkedik egy nyeregbe, majd ismét felkapaszkodik egy hasonló csúcsra. Igen, nagyjából 200méternyit kell ereszkednünk, hogy újabb 200métert kapaszkodhassunk, mielőtt ténylegesen a táborhelyünkhöz kezdünk leereszkedni. Nem őszinte a mosolyunk… pedig aludtunk is egyet szükségből. Ezt tuti nem tudtuk volna pihenés nélkül, az éj leple alatt teljesíteni.

 

Fotó: Paraferee

 

Miután felér mindenki, készül egy csúcs-kép, kifújja magát mindenki, majd neki esünk a még hátralevő szakasznak. A terep hasonló a Tátrában és Alacsony-Tátrában tapasztaltakhoz, mindenhol kisebb (fej) – nagyobb (kisautó) méretű kövek egymáson, szerte-szét, de míg a Szlovák-testvérek az ösvényt vérrel és verítékkel valamikor réges-rég kirakták az itt heverő kövekből, ezzel könnyebb előrehaladást és jobb út követhetőséget adva a terepnek, addig Román-barátaink csak a festésre és elszórtan fémoszlopok kihelyezésére fordítottak energiát. Meg is van a következménye, mert a tempónk lefele sem sokkal gyorsabb, mint felfele, ahogy kőről-kőre próbálunk meg utat lelni, és a málhákkal egyensúlyozva átlépni a következő fixnek vélt szürke-zöld-sárga foltos sziklára.

 

 

Fotó: Paraferee

 

Apránként leérünk a nyeregbe, de bár lefele jöttünk a csúcstól, pihenőt kell tartanunk. Egyrészt Róbert tempója vészesen lecsökkent, másrészt már minden bajunk van nekünk is a vállunkat húzó málhától. Vizünk is sajnos erőteljesen csökken. Ennek ellenére még mindig mindenki vigyorog, hisz a táj egyszerre földöntúli és meseszép. Bár a szárazság miatt az amúgy is színekben nem bővelkedő Retyezát most még fakóbb arcát mutatja, hihetetlen látvány tárul szemünk elé. Az apró tengerszemek a mélyben türkizkéken ragyognak a tikkasztó felhőtlen napsütésben, a törpefenyvesek mélyzöld foltjai tarkítják a szürke tájat.

 

Az út folytatása szerencsére a nyereg felöli része elnyújtott, így viszonylag nagyobb távot tudunk lépdelni különösebb mászás nélkül. Aztán persze jött az elkerülhetetlen, és ismét emelkedni kezdett az ösvény.

 

Fotó: Paraferee

 

Az előttünk álló szakasz nem várt kihívást tartogatott. Az egyre jobban összeszűkülő ösvény hirtelen egy 2 méter magas sziklafalhoz vezetett, amiben egy természetes, egy lábfejnyi széles vágat húzódik, nagyjából 80° meredekségben. Itt fogcsikorgatva kellett felhúzni magunk, hogy egy újabb, kevésbé szűk, de nem kevésbé nehéz falhoz jussunk.

 

Fújtatva ültünk le egy sziklára, miközben a fellelhető energiazseléink és csokijaink toljuk le. Alex is befut jó pár perccel elmaradva, de még kitart. Most nézem igazán meg: a hátizsákja akkora lehet, mint ő… Mire megszáradunk megérkezik Róbert is. Kitartóan jön, de már nagyon lassan, belényomunk egy csokit. Pár száz méterrel előttünk már látni a Bukura-nyerget, szerencsére az ösvény 20-30méterrel a csúcs alatt eloson, így annyival kevesebbet kell mászni.

 

Fotó: Paraferee

 

A nyeregben aztán ismét pihenőt kell tartanunk, egyre sűrűbbek a megállók, de nem akarjuk erőltetni. Balunkon a mélyben már látni a Bukura-tavat még néhány tengerszem társaságában, és a partján ott van valahol a tábor! Új erőt ad mindenkinek, hogy végre ilyen közel vagyunk.

 

Fotó: Paraferee

 

Persze nem egyszerű az előttünk álló rész sem. Nagyon rövid távon rengeteg szintet ereszkedünk, szinte fél méteres lépés magasságokkal. Leérve a laposabb részre hatalmas felüdülés végre síkon, és nem utolsó sorban enyhén füves és ezáltal puhább talajon haladni… ohhh, mikért nem tudna ölni az ember néha.

A hátra levő 1km-t már szempillantás alatt letudjuk és beesünk a táborba…. Mára is jutott 3km-re 650m szint mászás…

 

Fotó: Paraferee

 

A hatalmas tó partján álló táborhelyen számos kőfal szélvédettségében közel 40sátor áll már, szerencsére találunk még három üres fakkot, ahova felverjük sajátjaink… persze csak miután megfőzzük az első vacsoránk. Előkerülnek a konzervek, septiben’ főzünk egy nagy adag teát is, pár falat kolbász és kenyér is lecsúszik, míg megmelegszik a víz.

 

Mennyei érzés feküdni az apró füvön, málha nélkül, forró kaját enni, miközben a forró teát szürcsölgetjük, körülöttünk pedig egeket súroló, csipkés hegycsúcsok magasodnak. Mindezek mellé kellemes meleg társul… míg a nap el nem éri a hegygerincet.. Ahogy átbukik rajta, a hőmérséklet is zuhanni kezd, és előkerülnek a kabátok. A tó felől folyamatosan fújó szél a melengető napsütésben fel sem tűnt nagyon, de most belekap a pólóba, és lúdbőrözve végigszalad a bőrünkön.

Az estét nem nyújtjuk el túlságosan, feljönnek az első csillagok, és már megyünk is aludni. Ki van ütve az egész csapat. Eddigi számok szerint 1800méternyi szintet jöttünk málházva 9km-en.

 

 

Harmadik napra virrad ránk a Retyezátban, és most már sátorral a fejünk felett. A kora reggeli csípős, 5fok körüli hőmérsékletben hamar előkerülnek a gázfőzők, és gyorsan teát főzünk.

 

Lassan átbukik a felkelő nap a jobbunkon magasodó Peleaga-csúcsán, és a hideget egyre melegebb idő váltja fel. Miután megreggeliztünk, kiscsomagokkal útnak indulunk a hegység legmagasabb csúcsát meghódítani. A könnyű táskákkal hátunkon szokatlanul könnyedén megy a lépés.

 

 

A széles völgyben patak csordogál, és több helyen parányi lápos-mocsaras folt színesíti a szürke kövek tengerét. Aztán persze elérjük a forrást, és az ösvény neki esik a hegynek. Meredeken, néhol igen csúszós, poros szakaszokon kapaszkodunk felfele… de a nagy málhák nélkül szinte szárnyalunk. Pillanatok alatt felérünk a csúcs előtti nyeregbe, ahol megeszünk egy csokit, miközben a tájban gyönyörködünk.

 

A csúcsra vezető kőhalom, mely állítólag az ösvény, fárasztó, de nem vészes… pár perc és fenn is vagyunk a kopott táblánál: 2509méteren! Körös-körül kopasz és pengeéles hegycsúcsok, köztük mély völgyek, melyekben elszórtan apró tengerszemek kéklenek. A sötét-szürke ormok néhol vészjóslóan emelkednek ki a gerincből… Hosszú percekig álldogálunk fenn, míg egy nagyobb csapat érkezik, mi pedig ezzel a lendülettel haladunk is tovább.

  

Fotó: Paraferee

 

Technikás szakaszon a gerinc élén, sziklák között, hatalmas mélységgel két oldalunkon egyensúlyozunk előre haladva, majd egy pirinyó nyeregbe jutva kényelmesebb ösvényen haladunk tovább. A nap pedig folyamatosan égeti karunk, arcunk, s minden testrészünk, mely kicsit is kilóg a ruházatunk alól. Harmadik nap dereka, és eddig csak alváshoz vettük le a szemüvegeket (ez az arány meg is maradt a túra végéig).

 

Laza sétával érünk le a Bukura-gerinc alá, ahonnan egy kisebb mászással jutunk vissza 2370méterre. A fél körívet rajzoló útvonalunk végénél járunk… a mélyben előttünk, a tó túlsó partján parányi színes foltokként látszódnak a sátrak. Leereszkedünk a Bukura-átjáróba (2206m), majd onnan le a tó szintjére és a táborba. Jöhet a megérdemelt tea és forró kaja… Mai etappe 4km-en 400m szint.

 

Fotó: Paraferee

 

Bár kora délután volt még, mikor visszaértünk, hamar telik az idő… hosszas beszélgetéseink közben megint a kabátokért kell nyúlnunk. Még egy adag kaját melegítünk, hisz a korábbi elfogyasztott csak az uzsonna volt… majd lassan behúzódunk a szűnni nem akaró szél elől Zseti sátra és a kőfala közti területre. Miközben pálinkát szopogatunk, és az élet nagy dolgait vitatjuk meg, fejünk felett megjelennek az első, majd a további csillagok. Amikor a kevés szürkület is megszűnik robbannak be igazán az égen a csillagok. Hatalmas fényorgia sugárzik az arcunkba, miközben folyamatosan azt kémleljük…

 

Fotó: Paraferee

 

Negyedik, egyben utolsó előtti nap kezdődik. Úgy döntünk, kicsit rákészülünk az utolsó napi nagy menetre, így rövid útvonalat választva indulunk el túrázni a már meg szokottá vált kora reggeli tea, majd földön ücsörögve elfogyasztott reggeli után. Alex jobban fáradt, így Ő hátra marad a táborban, mi pedig megcélozzuk először az Ana-tavat, mely oly fenséges látványt nyújt kristálytiszta kék vízével, füves lankákra kifutó köves partjával, hogy azonnal letelepedési engedélyt követelünk. Mielőtt túlságosan megterveznénk a házunk a víz partjára, tovább indulunk.

 

Nem sokkal rá, magunk mögött hagyva a tóból csörgedező patakot és a környező láposabb területeket, erőteljesebb mászásba kezdünk, hogy 250méternyi szinttel fentebbi gerincre jussunk. A gerinc túloldalán aztán fennsík jellegű táj, és nagyjából 200birka fogad minket. Míg bevárjuk Róbertet, a pásztor közelebb húzódik hozzánk, de nem kezdeményez beszélgetést, se nem kéreget. Csak ránéz zsebórájára, majd mivel dél van, elővesz egy fej vöröshagymát, egy kevés szalonnát és kenyeret, majd ebédjébe fog. Miután megérkezik a csökkentett csapat utolsó tagja is, lassan elkezdünk átvágni a nyájon. Kicsit ijesztő lépdelni a bambán ácsorgó állatok között, de végül abszolváljuk a feladatot (miután előre engedtük Brucet, vágja Ő az utat).

 

Fotó: Paraferee

 

Haladunk még egy órányit előre, majd döntést hozunk. A továbbra is forróságot öntő nap és a mögöttünk álló napok kiszívták erőnket, nem megyünk tovább. Bruce frissebbnek érzi magát, így szétválunk. Mi elindulunk visszafele, míg Ő egy nagyobb körnek vág neki.

 

Visszaúton a meredek rész alján belebotlunk a közben elhaladt nyáj egy példányára, mely bután bégetve egy 10méteres körön belül járkált föl-s-alá. Jó szándékunk felszínre tör, főleg, hogy lentebb, a völgy aljában meglátjuk a nyájat, így futásra szaporázom lépteim. Erős limiten haladok lefele, mire utolérem a gazdát. Próbálom minden általam ismert nyelven, plusz az általam nemzetközinek vélt bégetéssel is megértetni a paraszttal, hogy egy birka hátramaradt (elszámoláskor a pásztorok a hiányzó állatokért keményen levonást kapnak bérükből). Barátunk megköszöni, de látszik rajta fingja sincs mit akar ez a hülye, hozzá képest (gumicsizma, bőr kucsma, kopott de strapabíró ing és bőgatya) cicomásan felöltözött, lihegő külföldi…

 

Fotó: Paraferee

 

Pár lépéssel arrébb aztán Alexbe botlunk, aki levonult a patakpartjára pihenni… hát mi is leheveredünk mellé, a hideg vízbe lógatva lábunk. Ohhh mily mennyei pillanat. A meleg nyári nap, miközben a hideg vízben frissül meggyötört lábfejed, felső tested pedig mosdod, olyan látképpel magad körül, amit sokan csak a NatGeo oldalin látnak…

Jó fél órát, de lehet órához közelebbi időt ücsörgünk, majd lassan elindulunk a táborba. Otthon jól esik egy meleg kaja, míg várjuk az energizernyuszit… aki érkezésünkre még másfél órával érkezik meg. Vigyor az arcon, de látszik fáradt.

 

Másnapi terv, hogy Bruce-val külön válunk és korai indulással ugyanott „leszaladunk” ahol feljöttünk, majd autóval átmegyünk egy másik völgybe, ahova a többiek indulnak. Az ok egyszerű: az első és második nap bejárt útvonalon visszafele is akad cirka 700méternyi szint a 9km-en, míg a másik völgybe lefele 350méternyi van 8km-en.

 

Fotó: Paraferee

 

Utolsó nap a nap előtt ébredünk és bontjuk szállásunk. Első lépésben felkapaszkodunk a Bukura-átjáróba (2206m), ahonnan tovább felfele a Bukura-II (2378m) majd Bukura-csúcsokra (2433m). Útközben pár zergével találkozunk, és még a nagy csúcs előtt beér minket a nap. A kellemes hűs, túrázós időt izzasztó meleg kezdi kiszorítani. A Bukura-csúcsról látjuk, amint a többiek apró hangyákként elhagyják a tábort, cirka másfél óra eltéréssel hozzánk képest.

 

A csúcs másik oldalán aztán rohamléptekben leereszkedünk a nyeregbe (2251m), majd rövid pihenő után neki veselkedünk a Retyezát-csúcsnak is. Az erőnk még kitart, de minden „lépcsőre” felkapaszkodás egyre lassabb. A csúcson aztán rövid haditanácsot tartunk. Bár a térkép jelez egy utat lefele nyugati irányba, de nem igazán látunk mást abba az irányba, csak egy nagy halom követ meredek hegyoldalon szétszórva… Nem kockáztatunk, inkább megyünk a már járt úton.

 

A csúcs alatti meredek szakasz izzasztó és fosatós, szorul rendesen az ánusz. Szerencsésen túl vagyunk rajta, háromnegyed órán belül elérjük a nyerget, ahol első éjszaka aludtunk. Itt ismét szusszanunk pár percet, mielőtt az újabb meredek szakasznak esnénk.

Lépteink egyre lassabbak, de főleg az enyém. Kezd a bokám és a lábam totál lemerülni. A törpefenyvesek közé érve már szinte csak a túrabotok tartanak állva. A lépés távolságok feleződnek, majd szinte tyúklépésben haladok. Totál elfogyott minden erőm, kín minden lépés, és eljutottam addig a pontig, amikor mindent feladnák. Próbálom fejben összerakni magam, Bruce szerencsére még jól bírja…

 

Fotó: Paraferee

 

Aztán végül megpillantjuk az áhított és isteni sípálya alját, ahonnan pár lépéssel megérkezünk a büféhez. Egyből rendelünk két kólát, had’ rendezze kicsit a vércukrot. A kocsiba csak behányjuk a cuccokat. Sajnos a másik völgybe csak úgy tudunk átjutni, ha teljesen visszamegyünk egy nagyvárosig. A másik völgy bekötője betonlapokból kirakott út, de legalább haladni lehet rajta… mire kimondom egy kanyarban elfogy jelzés nélkül az út, és ami marad az csak kő és föld… nem túl örömteli. Döcögünk cirka 10km/h tempóval vagy fél órát, mire beérünk a találkozó pontnak megjelölt üdülőtelepig… de a többiek sehol.

Mivel térerő nulla, így tanácstalanok vagyunk. A fentebb vezető út még rosszabb állapotú, így Bruce eléjük indul gyalog. Szerencsére nem kell sokat haladnia, megjelennek a többiek elcsigázva…

 

Pakolunk, és indulunk lefele a hegyről. A fáradtságtól megzuhant csapat rongybabákként ücsörög az autóban. Nagyot dob a hangulaton az első nagy boltban elkövetett vásárlás: kóla, péksüti és csoki a menü… bár a kinti 38fokos kánikula az előző esti 5fokhoz képest üt, a légkondi helyre teszi a dolgokat… már csak egy kiadós alvás kell, a megszokott puha ágyban. Bakancsot meg ne lássunk egy ideig…

A végelszámolásban 26kmnyi távon közel 3600m szintet másztunk... Bruce pár kilométerrel és szinttel többet, Alex, Róbert és Zseti pár kilométerrel és szinttel kevesebbet.

Olvass többet a témáról: útibeszámoló

Szólj hozzá!

Hozzászólás írásához csak add meg a becenevedet és találd el a kék sisakot!
Add ki magadból a gondolataidat bátran, de a stílusodért nem vállalunk felelősséget!
Az E-mail címed nem jelenik meg a hozzászolások között.


  • Judit 2012.10.02.   08:40

    Judit

    Köszi az infot, remélem, már jövÅ�re hasznosítani tudjuk :)

    válasz erre...

  • Paraferee 2012.10.01.   19:42

    Paraferee

    Kedves Judit: visszafele a csapat egyik fele a Carnic-hoz ment az általad is említett jelzésn, ami tény, sokkal könnyebb, mint a Ruosor-ból vezető út... sajnos onnan viszont (Ruosor) csak ebben az irányban lehet feljutni Bukura-tóhoz (a Bukura-csúcsra nem kötelező felmenni, 20méterrel a csúcs alatt elmegy az út), mert ami van másik jelölés toronyirányban a Bukura-nyereghez, az sajnos a rezervátumon keresztül megy, és az csak engedéllyel használható...

    válasz erre...

  • Judit 2012.10.01.   08:48

    Judit

    Szia, én is elsősorban a málha súlyán csodálkoztam, de láttam a korábbi hszt, hogy miből jött össze - gondolom, utólag Ti is látjátok, hogy egy-két megbeszélés nem árt a túra előtt :) Erről az oldalról még nem támadtuk a Retyezátot, de kedvet adtál hozzá. Még egy dolog: mi eddig 2x voltunk, utoljára a kék sávon mentünk a Carnic-tól a Pietrelén keresztül a Bukura tóhoz, onnan másztuk többek között a Retyezát csúcsot is. De a Bukura és a Retyezát között nem szükséges kimászni azt két csúcsot, alatt délről vezet egy ösvény: a Retyezátról a sárga jelzésen jöttetek, majd a Bukura csúcsnál átváltott piros sávba. Ott kell elkanyarodni délnek a sárgán tovább, "simán" :) levisz a tóhoz (másodszorra sikerült nekünk is, a Retyezát felől nem egyszerű megtalálni a leágazást). További jó túrákat!

    válasz erre...

  • Paraferee 2012.09.28.   10:01

    Paraferee

    Kedves Gaia: örülük, hogy tetszett az írás. További hasonló túra beszámolóimat megtalálod a paraferee.hu oldalon is :-)

    válasz erre...

  • Paraferee 2012.09.28.   09:58

    Paraferee

    Kedves eje138:
    egyrészt rossz szervezésnek köszönhető volt, mivel pld mindenki hozta magával a gázfőzőjét (+800-1000gramm), számos, a túra végeztével már jól látszódott felesleges cuccokat vittünk magunkal, mint pld többszörös váltóruhát, étkeikből is több konzervet cipeltünk fel, mint amire visszatekintve szükség lett volna, illetve pld nálam egy 4kgnál picit többet nyomó fotós készlet volt (állvány, gép, objektív, vaku, stb)... :) Könnyen összejön a 30kg...

    Üdvözlettel: Paraferee

    válasz erre...

  • eje138 2012.09.27.   18:38

    eje138

    Nagy élvezettel olvastam a beszámolót, kellemes emlékeket és a jövÅ�re nézve terveket ébresztett bennem. Csak az rejtély számomra, hogy mitÅ�l lett öt napra 30-35 kilós a hátizsákjuk. A 11 napos Fogarasi havasok gerinctúrára 26 kilós zsákkal indultam és a végén a kaja majd egyharmadát még haza is hoztam.

    válasz erre...

  • lkszaba 2012.09.27.   13:06

    lkszaba

    tetszett, már alig várom, h megint otthon legyekLaughing

    válasz erre...

  • Gaia 2012.09.27.   12:25

    Gaia

    Szuper a beszámoló! A hely egy álom lehetett, a stílus pedig kacagtató :-D Élvezet volt olvasni :-)

    válasz erre...

  • Frédy 2012.09.27.   09:35

    Frédy

    ezért érdekesek az erdélyi kirándulások :)) ajánlom még a Negoiu meghóditását (2 napra)!

    válasz erre...