Menü

2013.04.23.     Hozzászólás 2

Gerecse50.hu

Rekord a Gerecsén: 6733 túrázó

Rekordok dőltek a Gerecsében, de még van hova fejlődni - Interjú az egyik főszervezővel


A résztvevők száma rekordnagyságú volt? Számítottak erre?

Igen, kalkuláltunk az indulói létszám növekedésével. Viszont a rövidebb távok ilyen mértékű aránynövekedésére nem számítottunk. Gyakorlatilag a 10 kilométeres távon közel megduplázódott a tavalyi létszám, míg a húsz kilométeren, egy jó 25%-os létszámemelkedést tapasztaltunk, ami plusz 600 fő részvételét jelentette. Ez azt jelenti, hogy örvendetes módon sok „kezdő”, amatőr túrázó is kipróbálta magát rendezvényünkön.

 

Milyen korosztályból érkeztek a túrázók?

Gyakorlatilag, 6-80 éves korosztályig minden szegmens képviseltette magát. Legsűrűbb talán a 16-30 évesek tábora volt, de az „idősebb” korosztályokhoz tartozó túrázók is szépen teljesítettek.

 

Elbír- e az erdő még többet? Vagyis jövőre várnak-e több túrázót?

Valahol egy értelmes határvonalat kell húzni, hiszen nem várhatjuk el az erdőtől és kezelőjétől (Vértesi Erdő Zrt) a korlátlanságot. A természet védelme és megóvása éppolyan fontos, mint a megismertetése, ezért ha szükséges bevezetjük az indulói létszám limitet. Persze örülnék, ha még többen jönnek hozzánk jövőre túrázni, kirándulni, de örömünk mellett józannak is kell maradnunk. Számunkra első a természet védelme.

 

Milyen gondok adódtak esetleg? Mi volt a probléma, hogyan oldották meg?

Problémák, gondok szép számmal adódtak, de hát egy ilyen mértékű eseménynél ez természetes. Ilyenkor minden esetben „bekapcsolódott”, aktivizálódott a több évtizedes rutinnal felvértezett megoldó stáb, (élén Zoltánnal és Magdikával) akik másodpercek alatt el is hárították, vagy megszüntették a gond forrását, eredetét. Reményeink szerint a résztvevők ebből vajmi keveset sem láttak, éreztek, hanem teljes mértékben a túrázás és a kikapcsolódás kötötte le a figyelműket. Ha ez így volt, akkor jól oldottuk meg a „problémákat”.

 

Milyen tanulságot vonnak le a túra után? Mi volt jó? Mi volt rossz? Min lehet még javítani?

A tanulságok kiértékelése folyamatos, miközben próbálunk reálisak, önkritikusak, lenni. Jó volt a szolgáltatások színvonala, a neveztetés, az útvonal, a térkép és az informatikai háttér. Lehet javítani a kommunikáción, a célba érkeztetésen, és az adat információk áramlásán. Vannak még apróbb dolgok, amik ha összeállnak még jobbá, még szerethetőbbé teszik majd ezt az eseményt. De ezt már csak a következő évben tapasztalhatják meg majd az indulók. Egy viszont biztos. Nem dőlünk hátra, karba tett kézzel, hanem már holnaptól megkezdjük a jövő évi túra szervezését.

 

Milyenek a visszajelzések?

Szinte csak pozitív visszajelzés érkezett hozzánk. Csodálkoztunk is a szokásos „irigyebb” magyaros kritikák elmaradása miatt. Úgy néz ki a magyar túratársadalom is végre magára talál ismét.

 

Milyen rekordok születtek?

A 10 kilométeres távon tavaly 850 - idén 1517. (+667) résztvevő volt. A 20 kilométeren tavaly 2047 –idén 2664. (+617). Az 50 kilométeren pedig tavaly 2370 – idén 2552 (+182), ez a 32 éves rekord! Vízből 6000 flakon fogyott el, a négy lajtos kocsi fejenként 5-5000 liter vízzel közlekedett. Összesen kb 20-23 000 liter víz fogyott. (egy háztartásban, egy évben ennyi ivóvíz megy el a WC tartályból az öblítésre, vagy egy átlagos sörfesztiválon is elfogy 25 ezer liter sör, de 1 kg kávé megtermeléséhez is 20 ezer liter víz szükséges)

Alma: 800 kilogramm
Mizó Túró Rudi 6000db
Műzli szelet 3000db
Gyümölcs szörpök 350 liter.
A legjobb teljesítési idő: Szepessy Ároné: 3:58! Gratulálunk!

Olvass többet a témáról: interjú

Szólj hozzá!

Hozzászólás írásához csak add meg a becenevedet és találd el a kék sisakot!
Add ki magadból a gondolataidat bátran, de a stílusodért nem vállalunk felelősséget!
Az E-mail címed nem jelenik meg a hozzászolások között.