Megérte várni rá több mint 10 évet! Hír

Siető Andrea - Mozgásvilág.hu;http://www.mozgasvilag.hu
2010/03/12
Az időjárás és a terep kifogástalan volt, remekül lehetett fotózni, igazi örömtúra volt ez, ha a brutális szintektől eltekintünk :-)
Hirdetés
A Hanák Kolos Turistaegyesület szervezi a legnagyobb magyarországi teljesítménytúrákat. A Mátrabérc túra vagy a Hanák Kolos   túra biztosan ismerősen cseng a gyakorlott túrázók körében.
Évente több mint kétezren vágnak neki a Mátrának , hogy önmagukat legyőzve teljesítsék az akár 56 kilométeres távot. De a számok helyett inkább olvassátok a résztvevők élménybeszámolóit .
 
„ Meglehetősen sokáig tartott, míg eljutottam eddig, de most azt állítom, megérte várni rá több mint 10 évet. 1996-ban voltam először a Mátrabérc túrán, s a célban láttam egy 5x teljesítőknek járó extra kitűzőt. Nem vagyok egy nagy jelvény-fan, de ez megmozgatta a fantáziámat. Aztán rá egy évvel dupláztam, de utána 2005-ig egyszer sem választottam a Mátrabércet , most nem részletezem, miért. 2005-ben megcsináltam harmadszor, s azt gondoltam, még két év, és meglesz az ötödik is. Nem így lett. 2006-ban ugyanis a Markazi-kapu utáni emelkedőn leszakadt a bakancsom talpa, s emiatt Kékestetőn fel kellett adjam első ízben a túrát. 2007-ben meglett a negyedik, de tavaly nem tudtam elmenni, így tehát 2009-re maradt az ötödik teljesítés. „
 

 
„…a képességeit és erejét, arra számítottam, hogy már Gazoskőnél behozza a 20-25 perces hátrányát, de nem így történt, pedig én csak a szokásos tempómban mentem. Oroszlánvár előtt már viszont biztosra vettem, hogy mindjárt utolér, már a hangját is hallani véltem időnként, de nem. Pedig 10 percet még üldögéltem is. Már kezdtem arra gondolni, valami baleset történhetett velük, főleg, hogy egészen Kékestetőig nem értek utól. Az étteremben már javában faltam/ittam a marhapörkölt+somlói+sör kombinációt, szigorúan az egészséges és korszerű, sportolóhoz illő táplálkozás jegyében , amikor befutottak. Beszélgettünk egy jót, majd el is füstölt két társával együtt azzal, hogy a célból majd felhív, ha beértek. Én még maradtam, végül összesen vagy negyven percet töltöttem el Kékestetőn. Eddig nagyszerűen ment a menet, négy óra 10 perc menetidő kellett Kékestetőig, ami új rekord nálam…”
 

 
„Tegnap volt szerencsém ellátogatni a Mátrába és másodszor teljesíteni a Mátrabércet. Nekem sokáig ez a túra jelentette "A" teljesítménytúrát , most érdekes volt így kicsit más fényben látni egy év többé-kevésbé aktív ttúrázás után. Hát még mindig nagyon kemény, az biztos, de azért most már árnyaltabb képem van róla. A tavalyi túra után nagy felüdülés volt ez az idei, amennyire akkor rossz idő volt, most annyira szép. Végre lehetett haladni, nem csak ide-oda csúszkálni. Mondjuk tavaly legalább nem volt olyan nagy tömegnyomor a kékes után már... :) Sz'al az idő nagyon szép volt, viszont sajnos nem nagyon élvezhettem ki, mivel még a Lemaradás utáni legyengülésben sikerült rendesen megfáznom, így most nem nagyon lófrálhattam lenge öltözetben. Sőt, amolyan rekreációs jellegű túraként teljesítettem a távot, végig szigorúan hosszúgatyában, polárpulcsiban, sállal. Hát, izzadtam is rendesen... :)”
 

 
„7.10-es rajtidő, kicsit izgulok.. Nehéz nap lesz, nem kétséges. Soha nem jártam eddig a Sirok-Kékes szakaszon (az OKT még nincs célkeresztben..), így hát csak azt tudtam, hogy jobbára felfelé kell megtenni 20 km-t. A tömeget már megúsztam, így még a létráknál sincs különösebb sorbanállás, jó iramban, gyönyörű helyeken haladok, közben egy boxkiállás, majd megszabadítom magam a pulóvertől. A fehér póló és a karimás sapka kiváló választás, meleg lesz. Kalapos-tető, majd Gazos-kőn az első igazi tátottszájas szerteszéjjel-bámulás. Később több helyről látszik két fő úti cél, Kékes és Galyatető.
Domoszlói-kapunál hideg víz egy jó nagy tartályból, Oroszlánvár ijesztően meredek, huhh. Beépítem arcomba az első csokit, és nekivágok. Előzgetek, sőt kikerülök, botrányosan gyorsan felérek, fent az első nagyobb tömeg pihenésszakmailag megkezdi az összeomlás elleni harcot. Azonnal indulok, 5-ös átlag a cél Kékesig. A túra egyik legszebb szakasza, folyamatosan liftezünk Sas-kőig, csodálatos kilátások, majd csúcstámadás. Most sokkal könnyebben ment, mint januárban. Fent jólesik a zsákosleves, nincs meg a tervezett idő, de nem pánikolok, 10perces pihenőt iktatok be, folyadékvásárlás, telefon haza, „minden rendben, Galyán újra hívlak”.
 
Tedd magad te is próbára valamelyik túrán, aztán csak győzd kibeszélni magadból azt a rengeteg új élményt, amit majd ott szerzel. Mi kíváncsian várjuk!
  Minőségi outdoor felszerelések – Nomád Sport Túrázás, kajakozás, nordik walking, hegymászás és barlangászás. Nézz körül a Webshopban!  
Hirdetés