Időutazás a hegyen - „A gleccsertől a borig“ túraútvonal magas-stájer szakasza

Időutazás a hegyen - „A gleccsertől a borig“ túraútvonal magas-stájer szakasza

Tourismusregionalverband HOCHsteiermark
2016/05/03
18 szakasz, majd 300 km, 120 óra menetidő az Eisenerztől - Eisenerzig tartó BergZeitReise körúton.
Hirdetés

Úgy tartják, az ember túrázás közben ismeri meg a természetet a legjobban. „A gleccsertől a borig“ hosszútávú túraútvonal mentén haladva, a Dachsteintől a MAGAS-, illetve a Kelet-Stájerországi régión át, egészen a borvidékig, Európa egyedülállóan változatos táját ismerhetjük meg és fedezhetjük fel Stájerország természeti-, kulturális- és kulináris kincseit.

Alpesi hütte Forrás: (c) Steininger
Alpesi hütte
Kép forrása: (c) Steininger


18 szakasz, 300 km, 120 óra menetidő

MAGAS-Stájerország 18 szakaszán keresztül, az Eisenerztől a HOCHschwabon át, a Naturpark Mürzer Oberlandtól Roseggers Waldheimatig, a hagyomány és fejlődés nyomában járunk, ahol megismerjük a táj és a természeti erőforrások felhasználásának, ezen belül a bányászat környezetre gyakorolt hatását, valamint azt is, hogy a környezet milyen hatással volt az akkori emberre.

Időutazás a hegyen - 18 szakasz, 300 km, 120 óra menetidő

1. szakasz: Eisenerztől a Sonnschienalmig / 21 km, +1240 m szint, 8 óra

2. szakasz: Sonnschienalmtól a Schiestlhausig / 11,3 km, +940 m szint, 5 óra

3. szakasz: Schiestlhaustól a Seewiesenig / 11,8 km, +103 m szint, 4,5 óra

4. szakasz: Seewiesentől a Veitschre / 18,6 km, +1436 m szint, 7,5 óra

5. szakasz: Veitschről Neuberg an der Mürzig / 19,1 km, + 373 m szint, 6,5 óra

6. szakasz: Neuberg an der Mürztől a Schneealmra / 11,1 km, +1281 m szint, 5,5 óra

7. szakasz: Schneealmról a Raxra / 12,8 km, +891 m szint, 5,5 óra

8. szakasz: Raxról Mürzzuschlagra / 19,2 km, +615 m szint, 7 óra

9. szakasz: Mürzzuschlagról a Pretulra / 21,9 km, +1364 m szint, 8 óra

10. szakasz: Pretulról a Fischbachra / 26,3 km, +704 m szint, 8 óra

10.a szakasz: Pretulról a Stanglalmra / 24,5 km, +716 m szint, 7,5 óra

11. szakasz: Stanglalmról a Kindbergre / 14,5 km, +555 m szint, 5 óra

12. szakasz: Kindbergről Kapfenbergbe / 24,7 km, +854 m szint, 8,5 óra

13. szakasz: Kapfenbergből Bruck an der Murba / 18,7 km, +1137 m szint, 7 óra

14. szakasz: Bruck an der Murból a Mugelre / 17 km, +1501 m szint, 6,5 óra

15. szakasz: Mugelről Leobenbe / 10,2 km, +163 m szint, 3,5 óra

16. szakasz: Leobenből Trofaiachba / 17,5 km, +597 m szint, 5,5 óra

17. szakasz: Trofaiachból az eisenerzi Reichensteinbe / 14,2 km, +1581 m szint, 5,5 óra

18. szakasz: Eisenerzi Reichensteinből Eisenerzbe / 10,9 km, +108 m szint, 4 óra

Brosúra rendelés itt


Megismerhetjük a Hochschwab és a Fischbachi Alpok között húzódó, hajdan megközelíthetetlen hegyvidéki régiók legendás alakjait: a vízöntők, a krampuszok és az ördög világát. Később tisztes személyiségek járták be ezeknek a mondai alakoknak a vidékét, mint pl. Habsburg János fõherceg vagy Peter Rosegger író, a Semmeringi vasút építésze Carl Ritter von Ghega, sőt még maga az osztrák köztársasági elnök is, akinek egyébként a nyári rezidenciája még ma is a Naturpark Mürzer Oberland területén található.

 
És ma vagy holnap?

Nem csak egy hosszútávú túraútvonal hívogat bennünket a vadromantikus MAGAS-Stájerország régión keresztüli utazásra. A teljes útvonal legfigyelemreméltóbb része minden bizonnyal az „Időutazás a hegyen“ körút, amely „A gleccsertől a borig“ túraútvonalnak a 18 stájer szakaszból álló, majd 300 km hosszú és kb. 120 órás menetidejű darabja.

Túrázás a BergZeitReise körön Forrás: (c) Steiermark Tourismus_Ikarus_0800_web
Túrázás a BergZeitReise körön
Kép forrása: (c) Steiermark Tourismus_Ikarus_0800_web


Egy út, amely a túrázót a vad hegyvidéktől egészen a lágy hullámzású középhegységig vezeti és emellett a hagyomány és fejlődés kölcsönhatásain keresztül a múltból a jövőbe tekint. Az Erzberg impozáns bányájától a Hochschwab 2153-en található önfenntartó menedékházáig, az egykori mürzi kalapács- és kaszagyártól vagy az UNESCO világörökség részét képező Semmeringi vasút túraútvonalától a magas technológiai fejlettségű régiókig, azaz Mürzzuschlag, Kindberg, Kapfenberg, Bruck területéig, illetve Leoben világhírű egyeteméig tart.

Egy út, amelyen a hegycsúcstól egészen a völgyig a természet, a kultúra és a kulinárium egységét ünnepeljük. Az egyedülálló magashegyi forrásvíztől a hegyi emberek szokásain át a HOCHschwab vadjaiig, a világ legnagyobb mürzzuschlagi Winter!Sport!Museum!-ig és Peter Rosegger közismert íróig, akinek a szülőháza és erdei iskolája közvetlenül az útvonal mellett található.


Túrázzunk tudatosan és szánjunk időt önmagunkra!

Ennek a többnapos túrának a következő mottót is adhatnánk: „túrázzunk tudatosan és szánjunk időt önmagunkra“, így nem csak a hegyvidékért magáért, hanem Ausztria legváltozatosabb régióján átívelő lebilincselő időutazásért vesszük célba Magas-Stájerország területeit.

„Időutazás a hegyen“ brosúra igényelhető: a TRV HOCHsteiermark Irodánál!

 

További információ:
Tourismusregionalverband HOCHsteiermark
+43 (0) 3862 55020
tourismus@hochsteiermark.at
www.hochsteiermark.at

Logó Forrás: (C)TRV HOCHsteiermark
Logó
Kép forrása: (c)TRV HOCHsteiermark

Hirdetés