Fjällräven Vándortúra 110 km - jeeee, megcsináltuk!

Házi Bernadett

2014/09/09

5 nap Aggtelekről Felsőtárkányra: 110 km, 1847 m szint, 83 résztvevő.

Hirdetés

Idén augusztusban került megrendezésre a svéd Fjällräven Classic mintájára az első hazai vándortúra.

Az 5 napon át tartó 110 km-es élménytúra útvonala Aggtelekről Felsőtárkányig került kitűzésre, megtartva az eredeti távot. A túra szervezését az Equinox Trekking Club és a Fjällräven túrafelszereléseket gyártó sportmárka vállalta magára. A közös összefogásból remek csapat kerekedett, már a kezdetektől fogva látszólag is olajozottan ment a szervezés és a túrázók ellátása.

Sőt, mi több, a "Másfélmillió lépés Magyarországon" TV műsorának ihletésére, felbukkant a túrán egy olyan kerék, amelyet tisztelegve a film alkotói előtt, felváltva tolhattak a résztvevők.

A Rajt pillanatai! Forrás: www.mozgasvilag.hu — és végre elérkezett a Rajt!

Galériáért katt a képre!

1. nap (22 km) - végre Rajt!
Minthogy a rajt napját megelőző délután érkeztünk az aggteleki kempingbe, bőven volt időnk megfigyelni a szervezők készülődését, akiken szemmel láthatóan már úrrá lett a túra-láz, ugyanis nagy sürgés-forgás közepette tette mindenki a dolgát. A lelkesedés hamar ránk is átragadt, alig vártuk a következő reggelt, amikor is végre eljött a mi időnk! A rajt siettetését az is elősegítette, hogy rettentő hideg éjszakánk volt, a sátorban a kötött sapka és a meleg kapucnis pulóver kombó nélkülözhetetlennek bizonyult a hálózsák alatt. A késői órákban egyébként rengetegen érkeztek a transzfer busszal, így bőven volt, aki sötétedés után állította fel a sátrát, ezért mire reggel felkeltünk, elég jól megtelt túrázókkal a kemping hátsó része.

A reggel az estéhez hasonlóan igen mozgalmasan telt, mindenki igyekezett rekordidő alatt összecsomagolni és útra kész állapotba hozni magát. A rajtcsomagok átvétele is zökkenőmentesen telt, majd egy gyors mérlegelést és rajtfotót követően elrajtolt a társaság gyorsabbik része. Mint kiderült, sikerült egy remek 18 kg-os túrahátizsákot összeállítanunk, mondjuk ez jól példázza aktív túrázó létünkre, hogy teljes menetfelszerelésben nem túl gyakran szoktunk túrázni, dehát.. sebaj. Sajnos ez nem az a kör, amikor azt mondják "a kezdők szerencséje", szinte borítékolható volt, hogy a túra holtpontja a cipelendő súlyt tekintve nincs túl messze.. Na de mire jó az örök optimizmus, csapjunk hát bele a túrába, ugye ami nem öl meg, az erősít..öö ööö.. vagy..

A kempingből először egy aszfalt útra kanyarodtunk, pár száz méteren át szokhattuk újdonsült súlyunkat a sima felületen lépdelve, amely jó néhány napon keresztül a társunk lesz. Néhány lépés után azonban lábaink már a puha erdei talajért kiáltottak, szerencsére hamar be is fordultunk az erdőbe. Tájékozódásunkat az előre kiosztott térképek, a túraútvonalak felfestett jelei és a kérdéses pontokra kiakasztott Vándortúra irányjelző táblái segítették. Miután nagyon sokan érkeztek egyedül, az első napon több magányos túrázót is lehetett az ösvényeken látni, de szerencsére senki nem tévedt el.

A jó kitáblázásnak köszönhetően nyugodtan élvezhettük az elénk táruló Aggteleki-hegység szépségét, eleinte szántások szélén, sűrűn benőtt erdős szakaszon, majd erdei ösvényeken vitt az utunk. Első nap lévén nem esett annyira jól, hogy az első 1-2 óra után eleredt az eső, előbányásztuk hát a hátizsák legmélyebb bugyrából az esőkabátokat. Murphy persze szerencsére dolgozott, amint felkerült ránk az esőkabát, az eső azonmód abba is maradt és a nap további részében nem is fenyegetett már.

Első pecsételő helyszínünk, a Szuha patak völgyében fekvő Zádorfalva előtt, az erdőből kiérve kinyílt a táj, gyönyörű zöld mező és a szélén kanyargó út várta, hogy áthaladjunk rajta. Ezen a ponton kb. már alakulni látszott, hogy kik tudnak azonos tempót menni, így spontán alakuló kis csoportok gyűltek össze a kis Primus gázpalackon és főzőedényben készült első instant ebéd főzésére, amelyek fantázianeveitől amúgy is mosoly gyűlt mindenki arcára. A hangulat kezdett alakulni és a napi szakasz második részén már kisebb csoportok haladtak tovább.

Zádorfalvát elhagyva tarka virágos mezőkön - és egy kisebb mocsáron - haladtunk át, majd felértünk egy dombos fennsíkra, ahonnan már csak ereszkedni kellett Gömörszőlősig, az ismert öko faluig. A falut mindenki rögtön a szívébe zárta, a kicsi, jó állapotban megőrzött vagy korhűen felújított falusi házak az otthonosság hangulatát keltették bennünk. Szálláshelyünkként egy lovasudvar szolgált, amelynek szépen nyírt füves belső kertjében verhettük le sátrainkat. Mivel a terület nem volt túl nagy, ezért az egymáshoz közeli sátrak lakói között tovább alakult az ismerkedés, melyet tovább fokozott a finom helyben főzött vacsora, valamint a közös tábortüzes éneklés.

2. nap (24 km) - a kétarcú Uppony
Szinte el lehet mondani, hogy már a 2. napra kialakult a napi forgatókönyv, már ami az ébredést, a reggelizést és az indulást illeti. Az egymás társaságát keresők könnyen felvették egymás ritmusát, mindenki időre elkészült és máris elhagyhattuk Gömörszőlős barátságos völgyét. Az út, ahogy előző nap is, aszfaltúttal kezdődött, majd Kelemér magasságában ismét betért az erdőbe.

A látnivalókban bővelkedő nap kellemes erdei ösvényeken indult, majd érintettük a vadregényesen benőtt zöld Mohos-tavakat. Nemsokkal később elértünk a napi pecsételő pontig, a Putnoki halastóhoz. Itt rövid szünetet tartva megettünk néhány kekszet-gyümölcsöt és tovább is indultunk Putnok kisvárosán keresztül Uppony felé. Itt hosszabb-rövidebb erdei és aszfaltos szakaszok váltották egymást, Putnok után pedig egy hosszabb szakaszon betértünk a Bükk-hegységbe.

Az út innen elég kaptatós volt már kezdtük érezni a lábainkat. Az emelkedő végén viszont mindenért kárpótolt Uppony községének mélyen a völgyben fekvő látványa. Az előzetes tervek szerint egy focipályára tervezték a szállásunkat, ám innen fentről elképzelhetetlen volt, hogy Upponynak egyáltalán focipályája legyen, hiszen olyan aprónak tűnt. Innen Upponyig szinte végig csak ereszkedtünk, miközben gyakran megálltunk, hogy a lemenő nap fényében megcsodáljuk a tájat. A nagy naplementézésben elmulasztottunk hátra nézni, pedig kellett volna, mivel fél órán belül olyan vihar jött a nyakunkba, hogy a szélben alig tudtuk felállítani a sátrainkat. A később érkezők a focipálya sarkában álló, kissé lepukkant vizes blokkban húzták meg magukat, amely fél órán belül menekültszállásra hasonlított a leginkább, nekik esélyük sem volt a sátraikat felhúzni, így jobbára az éjszakát is bent töltötték.

Sokan viszont a szemközti kocsmában ragadtunk a felhőszakadás idejére, amit nem is nagyon bántunk. Étel-ital volt bőven, estére olyan hangulat kerekedett, hogy a helyiek is megirigyelték volna. A kocsmáros legboldogabb napja lehetett az évben, két havi forgalmat biztosan hoztunk neki az este folyamán.

Uppony felé kiérve az erdőből. Forrás: www.mozgasvilag.hu — És megláttuk Upponyt!

Galériáért katt a képre!

3. nap (18 km) - Csondró-völgyi csatangolás
Az előző napi buliból kifolyólag a reggel kicsit kótyagosra sikeredett, rutinosan a sátrak szárítgatására fogtuk a kései indulást. A napi program ismét sok látnivalóval és fizikai kihívással kecsegtetett, kezdve a Lázbérci-víztározó látványával, amely a reggeli napsütésben mélykéken csillogott a szemünk előtt. A víztározó után Dédestapolcsányban felfedeztünk egy kis cukrászdát, ahol rettentő édességhiányunkat fagyival és sütivel próbáltuk pótolni, ezért a mályinkai pecsételő pont előtt tartottunk itt egy kis szünetet.

Annál is inkább, mert Mályinkáig nagyrészt aszfaltos út vezetett és a kialakult vízhólyagok elmondásuk szerint annyira nem élvezték az aszfaltot, ezért nem is siettünk annyira. Mályinkához egy kissé emelkedő szakaszon jutottunk el, jó volt ide is megérkezni, a Becsali sörbár tárt karokkal várt bennünket. No itt mindenképp megfőztünk egy instant ebédet, hogy felkészüljünk a Csondró-völgybeli kihívásokra. A völgyben megannyi bedőlt fa, ágas-bogas bokrok keresztezték utunkat, amely igen izgalmas és vadregényes volt, ám igencsak próbára tette az egy lábon egyensúlyozó készségünket, ugyanis minden percben úgy éreztük, hogy a bizonytalan lépésen elborulunk a súlyos hátizsák alatt. Az energiánkat nagyrészt ez emésztette fel, így a szakasz vége felé már igen szívesen megérkeztünk volna a napi szállásunkra, Szentlélekre. A völgyből kiérve egy kis forrásnál még meg lehetett pihenni, de innen már igazán nem volt sok a célig. Természetesen gyors sátorverés-fürdés-evés és már csak pihenés következett.

4. nap (23 km) - csapatunk és a genyó ló esete..
4. napunk nemcsak természeti, hanem történelmi kirándulás is volt egyben, mivel utunkon érintettük a szentléleki pálos kolostorromot, lent a völgyben pedig az Őskohót, illetve a Hámori-tavat és Lillafüredet. Lillafüreden eltöltöttünk egy kis időt, természetesen kihagyhatatlan volt a sült pisztráng, amely a nap hátralevő részére kellő energiát is biztosított.

Lillafüredről egy hajtűkanyarokkal tűzdelt erdei úton kezdtünk ismét felfelé emelkedni a Bükkben, amelynek tetején, 586 m magasan a fehérkőlápai turistaház mellett várt minket az ellenőrző pont. Itt egy rövid pihenő után egy szépséges fennsíkra lyukadtunk ki, ahol két - kedvesnek látszó - ló legelészett. Egyiküket modellnek szerettük volna egy fényképünkhöz, ám ő nem így gondolta.. a lovas üldözésnek szerencsére a kötőfék hamar véget vetett, bár ez az idő menekülés közben irreálisan hosszúnak tűnt. Mindenesetre módfelett örültünk, hogy még a 4. napon is tudunk 18 kg-val a hátunkon futni, ha nagyon muszáj!

A mező után az ösvény ismét visszatért az erdőbe és igen kellemes nyomvonalon haladt egészen Bükkszentkeresztig. A község után a nap utolsó szakaszán gyönyörű fenyőerdőben haladtunk a célig, a hollóstetői hegyikempingig. Sátorverés és a finom vacsora után az elmaradhatatlan tábortüzes éneklés következett, amely gyerekkori iskolai táborozós élményeinkre emlékeztetett.

A Csondró-völgy. Forrás: www.mozgasvilag.hu — Vadregényes.

Galériáért katt a képre!

5. nap (23 km) - célkeresztben a Befutó!
Az utolsó reggelen frissen és üdén pattantunk ki az ágyunkból, akarjuk mondani hálózsákunkból, bár az előző este nem úgy tűnt, hogy fogunk tudni járni. Mindenesetre az éjszaka csodákra volt képes, visszaadta a lábunkat! Örömmel vettük észre, hogy ahol eddig fájt, ott most nem, ellenben máshol meg igen.. de már nem törődtünk vele. Az utolsó napot négykézláb is teljesítjük!

Az elhatározást tettek követték, hamar el is indultunk a következő pecsételő pont, Ódorvár irányába. Kezdetben egy patak mellett haladtunk a völgyben, régi üveghuta emlékművek mellett elhaladva, majd egy visszafordító jobb kanyart követően, egy meredek fallal találtuk magunkat szemben. Igen, ez volt az az ösvény, amin Ódor várához kellett feljutni, de a meredeksége mindenkit meglepett. Na nem baj, ezt a kis csavart a végére megbocsátjuk a szervezőknek, ugyanis már oly mindegy volt, hogy felfelé vagy lefelé megyünk, a lábunk-talpunk mindenhogyan fájt.

Ódorvárról egyébként pazar kilátás nyílt a Bükki Nemzeti Parkra és a Hór-völgyére. Innen tovább egy kis felfele szakaszt követően már csak lejtett az út, egészen Felsőtárkányig. Ha van igazi megállásra kényszerítő holtpont, az nekünk Felsőtárkányban, szinte az utolsó km-en jött el, ekkor kicsit messzire nyúlt a célba való beérkezés ideje. A motivációban nagyon sokat segítettek a túratársak, mi, akik 5-6-an végigtúráztuk az 5 napot, akár a hajunknál fogva is behúztuk volna egymást!

A célbaérkezés a felsőtárkányi Blues Hill Parkban következett el, ahol még pár métert meg kellett tenni azért, hogy a célvonalon áthaladjunk. Már messziről hallottuk a zenét és a hangos buzdítást és tapsot, ami minden beérkezőnek kijárt. A Szervezők, akik korábban maguk is bejárták az útvonalat, együtt éreztek velünk és az utolsó métereken szárnyalni késztették az embereket. Nem mondjuk azért, hogy átrepültünk a célvonalon, de már majdnem..

A célbaérkezés öröme leírhatatlan, de ugyanakkor szomorú is volt, hiszen a végét jelentette ennek a csodálatos 5 napnak, amely igen, nem volt könnyű, de annyi boldog pillanatot hozott, hogy innen csak sivárság lehet visszatérni a hétköznapokba. Ami a legfontosabb, hogy várjuk, nagyon várjuk a következőt, mert akár már holnap indulnánk!

A túrán való részvétel lehetőségét ezúton is köszönjük a -nek!