Menü

2013.04.23.     Hozzászólás 0

Kramer Zsolt

Fjällräven Polar 2013

A 29 résztvevő közül szinte senki nem kutyaszánozott korábban


A Fjällräven Polar kutyaszános expedíció véletlenül csöppent az életembe, de az első pillanattól tudtam, hogy ott van a helyem ebben a kalandban. 2012 végén volt a Facebook-os szavazatgyűjtő vetélkedő, amelynek során a nagyszerű barátaim és a magyar outdoor világ (utazom.com, eupolisz.hu, mountex.hu, explorerworld.hu) támogatásával sikerült bekerülnöm abba a szűk nemzetközi csapatba, amely 2013. április 8-14. között, részese volt ennek az izgalmas eseménynek.

Mivel a 29 résztvevő közül szinte senki nem kutyaszánozott korábban, ezért az első nap Stockholm közelében gyűlt össze a csapat a világ minden tájáról, ahol Johan Skullman, megosztotta velünk több évtizedes svéd katonai és sarkvidéki expedíciós tapasztalatait. Megtanultuk, hogyan működik extrém hidegben az emberi szervezet, milyen felszerelés és ruházat szükséges egy ilyen túrához. A speciális ruházatot, hátizsákot, sátrakat, hálózsákokat, és a táborozás egyéb kellékeit, a gyártó Fjällräven cég biztosította a résztvevők számára.

 

Elgondolkodtató volt Johan kijelentése “Nincs tökéletes felszerelés, ami minden körülmények között jó, ezt határozottan állítom”. A felszerelés csak 25% százalékos jelentőséggel bír, a maradék 75% a megfelelő tudás, hozzáállás, tapasztalat, lélekjelenlét, csapatmunkáról szól. Ezt a terepen is megtapasztaltuk, ahol egymástól tanultunk és a feladatokat elosztva közösen láttuk el a teendőket, különben nem lett volna erőnk a nap végén egyedül teljesíteni őket.

A táborverés rengeteg munkával járt, nem volt idő lógatni a lábunkat, hiszen mindenki gondját kellett viselje a saját 6 kutyájának, fel kellett állítani a sátrakat, hókockákat vágni szélvédő fal építéséhez, megfőzni a kutyák és saját magunk ételét.

Svédországból repülővel utaztunk Oslói átszállással, Norvégia északi vidékére, Tromso városába. A hegyek alatt kaptuk a következő, immár gyakorlati kiképzést a sátor hóban való felállítása, a gázfőző használata és a kutyaszán kezeléséről.

 

Fjällräven Polar

(Fotó: facebook.com/Fjallraven)

  

A túra kiindulási pontján több mint 200 kutya várt ránk, a fák között kihúzott láncokra kötve. Egy hatalmas ugató erdőt képzeljetek el, amibe egyedül aligha merészkedtünk volna be. Itt mindenki megkapta a saját szánját 6 kutyával. A kutyák nagyon barátságosak voltak, és már nem fértek a bőrükbe, mert érezték, hogy közeleg az indulás pillanata. Az egyik szuka annyira ideges volt, hogy elrágta az előtte lévő kan kutya húzókötelét, amit ki kellett cserélni (a képeken majd látható, hogy minden kutyának narancssárga a kötele, kivéve egyet, amelyiknek zöld).

Négytagú csoportokba osztottak minket, és minden csoportnak volt egy vezetője, a kutyák gazdája. Így öt szán indult el egyszerre, egymás után, a vezetőt követve, aki ismerte az útvonalat.

Már indulásnál felborult a rend, mert az egyik résztvevő kutyái annyira türelmetlenek voltak, hogy mintha puskából lőtték volna ki őket, kielőzték a vezető szánját és elsuhantak a lánnyal az erdőbe (a videón 1:50 percnél látható). A csoport vezetője torka szakadtából ordított, hogy nyomja már meg a szánon lévő féket. Ez szerencsére sikerült, így senkinek nem esett baja, de nagy volt az ijedtség.

A legfontosabb szabályként azt kötötték a lelkünkre, hogy ha felborul a szánunk, akkor ne engedjük el azt, mert a kutyák elszaladnak vele.

 

Az első túranapon kimásztunk a hegyek között egy hatalmas platóra, egy vakító fehér hóóceán közepére, amiből merész hegycsúcs szigetek álltak ki. Norvégiából átkeltünk Svédországba, egy darabig a határon haladva. A nyílt terepen süvített a szél, így fel kellett vennünk a vastag pihekabátot (parka), és második rétegként a kezünkre az óriáskesztyűt, hogy ne fagyjunk rá a szánra.

Az első táborverés nagyon fárasztó volt, amikor a korábban tanultakat gyakorlatba kellett ültetni, de a következő napokon már sokkal olajozottabban ment minden.

Csodálatos volt a tábor, ahol a kutyáink sorban láncra felfűzve élő kerítésként szabdalták fel a terepet, körülhatárolva a kis telkeket amin a csapatok felállították a sátraikat.

 

Másnap, beereszkedtünk a hegyről a svéd Lappföldre. A meredek hullámvasút jellegű terepen, többen felborultak, én pedig kaptam egy hatalmas fejmosást a vezetőnktől, mert egy adott pillanatban hátranéztem, hogy mi történt John barátunkkal, és majdnem belefutottam az előttem lévő szánba, amelyik időközben megállt. Kent, a norvég vezetőnk rám ordított, hogy fékezzek, és az utolsó pillanatban sikerült megállnom. Megdöbbentő pillanat volt, amikor rájöttem hogy ez nem játék, pillanatokon múlott, hogy nem kaszáltam el az előttem lévő Joshuát a kutyáival együtt. Lelki szemeim előtt láttam a palacsintává lapított csodálatos kutyákat, akik nélkül nem tudtunk volna továbbjutni.

A Lappföld ilyenkor még befagyott kisebb-nagyobb tavak labirintusa, amelyeket vígan szeltünk át. Egy ilyen tavon sátoroztunk, és a tóba vágott kb. 30 cm átmérőjű léken merítettünk magunknak vizet a főzéshez. Ezen az éjszakán csonthideg volt, csillagos égbolttal, még a tábortűz mellett is fáztak a lábaim. Az indulás előtti estén mindenki kapott egy speciális meleg nadrágot, amiről én valahogy lemaradtam, és csak ezen az estén jöttem rá, amikor a kb. -20 C fokos hidegben többen előhalászták a hátizsákjukból. Alig vártam, hogy bebújjak az előző este már kipróbált, jó meleg hálózsákomba.

 

Fjällräven Polar

(Fotó: Kramer Zsolt)

 

A következő nap fénypontja a befagyott tavak között vezető erdei kanyargós utak voltak, ahol helyenként a jég alól, kibukkant egy-egy rövid szakaszon az alatta csörgedező patak vize is. Egy kanyarban, John beborult előttem a friss hóba. Miután sikerült felállnia, a kutyáim olyan őrült tempóval indultak meg, hogy a kanyar utáni meredek lejtőn kisodródtam a kitaposott ösvény szélére, ahol a szánom bal oldala pillanatok alatt elmerült a puha hóban. Én oldalra billentem, derékig a hóba merülve, a kutyák tovább húzva a szánt hasra terítettek, és képtelen voltam tovább fogni a szánt. Így a kutyáim szánostól rohantak tovább a völgybe. Észvesztve üvöltöttem utánuk, hogy álljanak meg, mert attól tartottam, hogy a szán letartolja őket, és ennek a gondolatától kivert a verejték. De szerencsére nem hallgattak rám, őrülten rohantak tovább, így a szán nem csúszott rájuk. A lejtő alján csatasorban álltak már az expedíciót kísérő fotósok, mivel tudták, hogy ez a legdurvább szakasz és itt lesz bőven fotótéma. Én mosolyogva lebukdácsoltam a lejtőn, és örültem, hogy Kentnek sikerült megállítania a kutyáimat. Az első ijedtség után megnyugodva, már annak is tudtam örülni, hogy a fotósoknak is megadtam amire vágytak, nem kell unalmas fotókkal hazamenniük.

Ezen az estén a szabad ég alatt aludtunk, a magunk ásta szélvédett hóágyban. Felemelő érzés magad felett látni a csillagos eget, és reggel hópelyhek simogatására ébredni, behavazott hálózsákban.

 

A következő napon további tavakat szeltünk át, majd beértünk a célba, ahol a többiek egy nagy hurrával köszöntötték a beérkezőket. Itt könnyek tódultak a szemembe a meghatódottságtól. Utolsó megpróbáltatásként 10 perc alatt tüzet kellett csiholnunk, amit az előző este tapasztalata alapján, már gond nélkül teljesítettünk, a környező erdő nyírfáinak papírvékony kérgét felhasználva.

Csodajó meleg vacsorával vártak a táborhely sátrában. A faházba való beköltözés után, a nap fénypontja, a szaunázás következett. Ez egy akkorra házikó volt, amiben több mint 20-an elfértünk, ez szolgált zuhanyzónak is, ahol kis merítő edényekkel töltöttük magunkra a meleg vizet. A szaunázás nem teljes egy kis hóban hempergés nélkül. A rituálé abból állt, hogy végig kellett futni meztelenül a havas erdőn, a befagyott tóig, 50-100 métert, majd teljesen elmerülni a tóban vágott léken át a jéghideg vízben, és aztán futás vissza a havon a szaunába. Útközben a hó felső keményebb rétege időnként beszakadt, és derékig elmerült a meztelen combunk a hóban. De óriási buli volt és üdvrivalgással köszöntöttük a visszatérőket a szaunában. Vacsora után élőzenés hajnalig tartó bulival ünnepeltünk.

 

Utolsó nap megható búcsúzkodás Kiruna repülőterén, ahonnan én koppenhágai átszállással jutottam haza vasárnap éjjel Budapestre.

Egy életreszóló élményben volt részem, a színes nemzetközi csapat, a nagyszerű kutyák és vezetőik, és a Fjällräven tapasztalt szakembereinek köszönhetően.

 

Klikk: személyes élményeim a blogomban...

Olvass többet a témáról: útibeszámoló

Szólj hozzá!

Hozzászólás írásához csak add meg a becenevedet és találd el a kék sisakot!
Add ki magadból a gondolataidat bátran, de a stílusodért nem vállalunk felelősséget!
Az E-mail címed nem jelenik meg a hozzászolások között.