Menü

2006.05.18.     Hozzászólás 0

Bujáki kikelet gyalogos teljesítménytúra - beszámoló

Végre megérintett a tavasz szele, a szó szoros értelemben, hiszen 2005. március 12-én erős északi szél tombolt a Cserhát keleti részén található Buják környékén. Az idén már másodszor megtartott teljesítménytúráról igen jókat hallottam, így elhatároztam én is részese kívánok lenni ennek az élménynek.
Bujáki kikelet gyalogos teljesítménytúra (2005. március 12. szombat) Végre megérintett a tavasz szele, a szó szoros értelemben, hiszen 2005. március 12-én erős északi szél tombolt a Cserhát keleti részén található Buják környékén. Az idén már másodszor megtartott teljesítménytúráról igen jókat hallottam, így elhatároztam én is részese kívánok lenni ennek az élménynek. 7:15-ös vonattal indultam Budapestről, s nem sokkal fél 9 után már tekertem is Selypről Buják felé. Az út friss Döme (értsd: eső) nyomait mutatta színével, de ez sem tántorított el!



Szarvasgede felé hajtva volt időm "feltölteni" magamat a Cserhát és a Mátra még egy kicsit párás hegycsúcsai adta látvánnyal. Kisbágyon előtti "hegy" egy kicsit megizzasztott, hiszen a már-már viharos erejű Kálmán (értsd: szél) erőteljesen kapaszkodott belém és járművembe.
Nem sokkal fél 10 után értem Bujákra, s az Általános Iskolát is hamar megtaláltam, hiszen nem először jártam már a településen. A szokásos baráti üdvözlések után neveztem a 15km-es távra és 10-kor már talpaltam is az első ellenőrző pont, a Kálváriát rejtő Kálvária-hegy felé. Szokatlan volt a gyaloglás 20km tekerés után, de igen hamar megszoktam, így a még havas utakon gyalogoltam a Kálváriára. Régi emlékek törtek föl belőlem, ahogy a hegy tetejéről a község panorámáját csodáltam: orgonaillat, kellemes hőmérséklet, napsütés, szerelem...
A Kálvária kápolnája nyitva volt, így megnézhettem végre belülről is az immár felújított épületet is. A bejárat fölött a következő föliratot leltem: "Akit szeret az Atya, bünteti". Talán van benne igazság...
Visszaereszkedve a kereszteződésig felfelé indultam a Sas-bérc felé. Utunkat szebbnél szebb panorámák díszítették: balra láthattuk a Kalics-hegy (340m) dobját, majd jobbra és a hátunk mögött a Cserhát bujáki völgye. Néha-néha felvillant a hegyek mögött egy-egy csipke is, melyek már az erősebb szabású Mátra csúcsi voltak. Hamarosan a Sas-bérc 469m-es csúcsán leltük magunkat, ahol már Lizi (értsd: nap) is kisütött tiszeteletünkre. A csúcson található a FAO, a Nógrád Megyei Területfejlesztési Tanács és a Bujáki Önkormányzat segítségével 2001-ben felújított egykori vadászháza és kilátó. A torony 1920-ban készült el, építette Gróf Pappenheim Sigfrid felesége gróf Károlyi Erzsébet. Az épület 1945-ben elpusztult. Tetejéből gyönyörű körkilátás nyílik a Cserhát hegyeire, s a Márta, sőt Kékestető (1014m) is felsejlik a Keleti horizonton. A környező várak közül nyugatra a Szanda-vár, délkeletre pedig a Bujáki-vár látható.
Itt találkoztam Harsáczki Gyuri barátommal, aki a nem túl hálás feladatot, az ellenőrzőponti tisztséget kapta, mely ebben az erős szélben nem a legkedvezőbb. Meglepődött, hogy "csak" a 15-ös távon járok (egy hete a Bia 25-öt nagy részt együtt tettük meg), de mikor megmondtam, hogy kerékpárral jöttem, már más lett a véleménye - elszörnyülködött.
Innen már csak lefelé tartottunk a Bujáki-vár lábáig. A panoráma csodás volt, így aztán többször is megálltam, hogy fotózzak. Nemsokára a Selyem-rétre értem, ahol egykor erdei tornapálya volt, mára már csak a nyomai maradtak meg. A patak (melynek nevét a térkép nem közli) csendesen csurdogált mellettünk, mígnem át nem kellett kelnünk fölötte. Hamarosan az erdészeti úron gyalogoltunk, s a vár már felsejlett felettünk. "Innen már csukott szemmel is feltalálok, illetve vissza is jutok Bujákra." - mondtam magamban, és nekivágtam a vár meghódításának. Mint mindig az utolsó 15m volt a legnehezebb, de mivel itt már voltunk egypáran, így volt min nevetnünk.
A vár a tartárjárás után épült, s mint minden végvár, ez is holt örök, hol magyar kézen volt, mígnem 1683-ban végleg visszakerült és pusztulásnak indult. A kilátás fenséges és csodás. Fantasztikus látvány volt, hogy havasan is láthattam a környező hegyeket, így van már összehasonlításom jó néhány évszak színvilágáról. Alaposan körülnéztem, így sikerült újabb felfedezéseket lelnem, melyet az elmúlt években még nem vettem észre a dús növényzet miatt.
A lefele menet már nem volt gond, s az utat is ismertem már, így hamar Bujáki rajt/cél állomáson voltam. Kerek 3 és fél óra alatt bejártam a távot, mely számomra igen jó időnek számít, mivel elsősorban kerékpáros vagyok, s nem gyalogos turista. Meleg tea és egy kis péksütemény után visszakaptam életerőmet. Vidáman és új élményekkel gazdagodva vágtam neki a 30km tekerésnek Hatvanra. Héhalomnál megálltan a Háromlyukú kőhídnál, melyet hosszú idő óta szerettem volna lefotózni. Innen pár száz méterre egy széles és mély vízátfolyás fogadott, melyen bizsergető érzés vélt átgázolni. Ezen a magassági szinten már nem volt hó a környéken, de feljebb, pl. bujáki Kálváriától felfelé még tartja magát a tél. Így itt erőteljes csorgók, vízfolyások és már-már patakok folytak a környező szántókon.
Nagykökényes felé vezető útnak már nem nevezhető valamin haladtam, ahonnan még egy utolsó pillantást vehettem a túra helyszíne felé, hiszen innen már erőteljes lejtővel haladtam Heréd, majd Hatvan felé (persze egy-egy domb volt még az útban).
Hatvanon fölszálltam a vonatra, s megfáradva és szép élményekkel telve próbáltam meg pihenni a vonaton. Igen csak próbáltam, de erről majd késöbbiekben, a MÁV-ról szóló részben fogok csak írni, mert nem nézne ki jól ennyi szép után egy rossz.
Ezúton szeretnék köszönetet mondani a Magyar Turista szerkesztőségének, különösen Gyenes Viktornak, hogy idén is fáradságot nem kímélve megszervezték e teljesítménytúrát, hogy a túrázók jól érezhessék magukat ezen a tavaszias későtéli napon.
Forrás: www.goliatka.fw.hu

Szólj hozzá!

Hozzászólás írásához csak add meg a becenevedet és találd el a kék sisakot!
Add ki magadból a gondolataidat bátran, de a stílusodért nem vállalunk felelősséget!
Az E-mail címed nem jelenik meg a hozzászolások között.