9 nap Erdélyben - I. rész

Egy 9napos túra leszervezése nem egyszerű, pláne nem, ha 4 különböző szállást kell le- majd összeegyeztetni fél évre előre. Plusz a programok… Emlékszem az első hasonló Erdély-túra előtt egy térképen jelölgettem be a látni valókat, aztán amikor már nem fértek el a jelölők, újra kezdtem az egészet, más filozófiával…  és kevesebb jelölővel.

Erdély az a hely, ahol hónapokat tudnék eltölteni folyamatos túrázásokkal, hogy talán minden értékét és kincsét lássak. A helyiek vendégszeretete, szerénysége, a falvak szegénysége és a tájak gazdagsága hihetetlen és sokszor megindító…

9nap, ennyire jutott most időnk, ennyi idő alatt próbáltunk a lehető legtöbb mindent megérinteni…

Kora reggeli, akarom mondani hajnali indulás csütörtökön... A mai nap előttünk áll közel 600km Nagyszebenig, és csak Szegedig tudunk suhanni pályán, úgy hogy belehúzunk. Az időpontnak megfelelően gyér forgalom 8 óra magasságára egyre erősödik, Mi pedig pont ekkorra tudjuk le a pályát és a kis úton totál lehetetlen az előzés... A határ előtt még bedobunk egy kávét, hátha kicsit frissebb érzetet ad testünknek, de ez esélytelen.

A határőrök valószínűleg már a műszak végét várják, unottan pörgetik végig okmányainkat, majd továbbot intenek.  Ráfordulunk az aradi elkerülőre, és ezzel a lendülettel be is állunk a sor végére… Szerencsére jó meleg van, így főni kezdünk az autókban. Fél órás csoszogást követően kiderül, hogy egy inkább tankcsapdának nevezhető vasúti átjáró fogja le a forgalmat, melynek túl oldalán ismét normál tempóban haladhatunk.

Mivel Sanyi a folyamatos térképolvasás közben rengeteg várra „lelt” az útvonalunkon, és úgy saccoltam kellő előnyünk van a másik autóhoz képest, egy rövid pihenőre megállunk.

A Solymos-vár alatti falu pocsolyáktól saras mellékutcájában leparkolunk, több érdeklődő tekintet kíséretében. Erre nem igen tudnak még magyarul, túl közel a határ, így az utcán ácsorgó nőtől kézzel-lábbal próbálom kideríteni, hogy lehet feljutni a romhoz. Persze a minket fürkésző arcok láttán a csapatban felerősödik a félelem, hogy mire visszajövünk, ki lesznek pakolva az autók, de legalábbis bakokon fognak állni…

Solymos Vára A Maros folyó völgye fölé emelkedő lapos hegytető egyik szélére az 1270-es években emeltette Solymos várát Pál szörényi bán, akinek, mint birtokközpont szolgált az új erősség. A két méter vastag külső falakat támpillérekkel erősítették meg, melyek jórészt fennmaradtak. A belső palotaszárny falai sok helyen a teljes magasságukig állnak, megfigyelhetők a reneszánsz ablakkeretek sora, valamint a téglával pótolt javítások nyomai. Érdekes részlete még az Izabella királyné erkélyének hívott balkon, ahol a legenda szerint 1541-ben a Budáról elűzött özvegy úrnő kesergett a balsorsán. A Ny-i oldal közepén emelkedik a vastag falú öregtorony, a vár legkorábbi épülete, mely szintén elég jó állapotban élte túl az elmúlt évszázadokat. Solymos vára, a nagyfokú pusztulás ellenére még mindig a Maros völgyének egyik fontos történelmi emlékhelye, amely megérdemelné, hogy restaurálva megőrizzék az utókornak.

Nekilódulunk a hegyoldalnak, melynek tetején az első látszat ellenére nem túl romos vár magasodik. Kevés ráfordítással igen impozáns turisztikai állomás lehetne. Fentről meseszép panoráma nyílik a Maros barna áradatára, és a falucskára ahol parkoló autóinkat talán épp szétszedik…  Persze visszaérve a kocsikhoz, azok teljesen érintetlenül várakoztak ránk. Ismét csak erősebb volt a médiákból belénk nevelt előítélet, mint a bizalom.

Tovább folytatva utunk bő órával később Déva előtt összefutunk a keleti csapattal: Anikóval, Lalival és Alexal. Innentől 3 autó a konvojban… A Nagyszebenig hátralevő úton még egy kellemes órás lépésben, vagy inkább lépés-nélküliben haladásba futottunk egy útépítés és egy lerobbant teherautó kombinációjának köszönhetően, majd végül a késő délutáni órákra begurultunk a szürke és hatalmas forgalomtól zsongó, mára elrománosodott szászvárosba. Szállásunk a kivezető úttól nem messze helyezkedik el, nem túl szép kívülről, de legalább belül minden klappol. A 2-3fős szobák tiszták, rendezettek és új szagot árasztanak.

Egy gyors felfrissülést jelentő tusolás után gyalogszerrel indulunk vissza a város szívében található óvárosba. Hihetetlen módon, a védfalak mögött minden épület korabeli, nincsenek új építésű designos házak… sőt a főtér környékén nagyon autók sincsenek, hisz csak engedéllyel vagy fizetősen lehet behajtani. A régi védfalból sok helyen még a mai napig áll kisebb-nagyobb szakasz, tornyokkal és kapukkal.

Nagyszeben 1192-ben Cipin néven említik először. A várost II. Géza magyar király alapította és szászokat telepített ide. Hamarosan az erdélyi szászok kereskedelmi és szellemi központja lett. Erős falak és 40 bástya védte, melyek a 15-17. században épültek. A török nem tudta bevenni, de 1556-ban tűzvész sújtotta. Kapuit a 19. században sorra lebontották, de falai, tornyai nagyrészt megmaradtak. Egykor Erdély legnagyobb szász városa volt, de a szászok többsége mára elmenekült csak műemlékeik maradtak hátra.

Idén tapinthatóan nagyon kevesen vannak, ami Minket igazából nem zavar… Rövid nézelődés után az egyik teraszos kiszolgáló egység felé vesszük az irányt, ahol jól le is telepedünk sötétedésig egy-egy vagy épp kettő-három sör illetve bor társaságában. Hát elkezdődött ez a nagy túra…

Második nap>> 

www.paraferee.hu