Világelső lett a Budapesti Ironman 70.3 Triatlonverseny Hír

Simon Ádám
Simon Ádám
2015/04/29
2015-ben is igazi tömegrendezvényre, örömversenyzésre lehet számítani
Hirdetés

Sporttörténelmet írt a tavaly augusztusban első alkalommal megrendezett IRONMAN 70.3 Budapest: a többezer nemzetközi induló értékelése alapján a rendezvény 2014-ben világelső lett a legelőször megrendezett versenyek kategóriájában. A magyar IRONMAN nemcsak sportszakmai, hanem kiemelkedő gazdasági siker is: a tavalyi verseny és a hozzá kapcsolódó költések összege meghaladta a 2,5 milliárd forintot. Az IRONMAN 70.3-at 2015 augusztusában másodszor rendezik meg Budapesten.

Idén jelentősen bővül a versenyhez tartozó sportesemények és a kapcsolódó szolgáltatások köre, így ebben az évben kétszer annyi versenyzőre, másfélszer annyi kísérőre és harminc százalékkal nagyobb többlet-bevételre számítanak a szervezők.

 

1.jpg
Ironman
Kép forrása: Ironman

 

2015-ben több, mint 4000 versenyző áll rajthoz, várhatóan több, mint 60 országból...

Budapest az IRONMAN versenysorozat történetében az első közép-európai helyszín, ahol a márkanév alatt triatlonversenyt szervezhettek. Az IRONMAN 70.3 versenyzői 1.9 kilométert úsznak, 90 kilométert tekernek és 21.1 kilométeres félmaratoni távot futnak le. A 2014-es budapesti rendezvényen több mint 4100 regisztrált sportoló indult és az eseményt komoly civil támogatottság és figyelem kísérte: 700 önkéntes segítette, legalább 50 ezer néző bíztatta a versenyzőket a pálya mentén, a televíziós közvetítéseket pedig több százezer ember követte világszerte.

 

Elhozza a tömegeknek az Ironman élményét
 

„Minden IRONMAN rendezvényünk után felmérést végzünk a versenyzők körében, visszajelzéseket gyűjtve az élményeikről. Büszkén jelentem be, hogy a világ 56 országából érkező sok ezer résztvevő véleménye alapján a 2014-es budapesti verseny három kiemelkedő elismerést is kapott: első helyet szerzett az először tartott versenyek kategóriájában, a legjobb IRONMAN rendezvény lett Európában, valamint a világ 80 IRONMAN 70.3 versenye közül második helyezést ért el.” – mondta el Uwe Weigert, a World Triathlon Corporation Európai Licenc Események versenyigazgatója. „Ezért szeretnénk külön köszönetet mondani a Kropkó Promotionnek, valamint minden partnerünknek és szponzorunknak, akik támogatták az eseményt.”

„Óriási örömünkre és büszkeségünkre a világ 56 országából érkező, több ezer sportoló visszajelzése alapján, a budapesti esemény 95,8 százalékos értékelésével Európa legjobb IRONMAN 70.3 versenye lett! A Magyar Kormány ismét egy arra érdemes és kiváló sporteseményt támogatott.” - mondta el dr. Simicskó István, az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért felelős államtitkára.

 

2.jpg
Ironman
Kép forrása: Ironman

 

Nagymenők a nevezési listán
A versenyzők között 2015-ben is nemzetközi és hazai világklasszis sportembereket köszönthetünk. Budapesten láthatjuk versenyezni például a globális triatlonsport egyik legeredményesebb sztárját, Paula Newby-Faser nyolcszoros IRONMAN világbajnokot, akit számos egyéb elismerése mellett a ’80-as és ’90-es évek egyik legjobb hivatásos női atlétájaként tartanak számon.

A Magyar Triatlon Szövetség, az IRONMAN 70.3 Budapest stratégiai együttműködő partnere képviseletében dr. Bátorfi Béla elnök elmondta: „Az idei versenysorozat egyik újdonsága, hogy 2015-ben az 5i50 Budapest lesz a hivatalos magyar olimpiai távú Országos Bajnokság. Az 5i50 Budapest verseny 1,5 km úszásból, 40 km kerékpározásból és 10 km futásból áll. A Kropkó Promotion a Magyar Triatlon Szövetség pályázatán nyerte el 2015-ben a verseny szervezési jogát.”

 

Jótékonyság
Az idei versenysorozaton augusztus 23-án szívbeteg gyerekeknek szerveznek sétafutamot, a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet Gyermek kardiológiai osztályának támogatására. A sétafutamon 500 métert gyalogolnak hazai és nemzetközi sztárok szívbeteg gyerekek társaságában az IRONMAN célegyenesében. „Ironmannek lenni nagy kihívás és egyben nagy megtiszteltetés, az önbecsülés próbája. Nemcsak sport, hanem világmozgalom és életforma is azok számára, akik nem térnek ki a kihívások elől. Nem arról szól, hogyan győzheted le a másikat. Itt az ember nap-mint nap a saját korlátainak átlépéséért harcol. Ugyanezt teszik azok a gyerekek is, akik a sétafutamon részt vesznek.” – mondta el Dárdai Pál, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, a Szívbeteg Gyermekek Védelmében Alapítvány és a Gyermekszív Központ támogatására indított kampány fővédnöke és jószolgálati nagykövete. „Célunk, hogy felhívjuk a figyelmet a beteg gyerekek mindennapi, az egészségükért folytatott küzdelmére és a séta élményével is támogassuk a gyógyulásukat, mert „Mindenki hős!”

 

célunk, hogy az elkövetkező években Budapest az IRONMAN versenysorozat állandó versenyállomása legyen

“A 2014-es futamunk versenyzőitől kapott díj nagyon fontos elismerése erőfeszítéseinknek és egyben óriási motivációt nyújt számunkra az idei eseményre is.” - mondta Kropkó Péter, hatszoros IRONMAN győztes, négyszeres Strongman Japan győztes, tizenkétszeres triatlon magyar bajnok, a Kropkó Promotion szakmai ügyvezetője az eseményen. “Örömmel jelentem be, hogy 2015-ben még magasabbra helyezzük a lécet: az új versenyszámok és a kapcsolódó programok miatt kétszer több indulóra, másfélszer annyi kísérőre és szurkolóra számítunk, míg a főváros még nagyobb többletbevétellel számolhat. Hosszú távra tervezünk, célunk, hogy az elkövetkező években Budapest az IRONMAN versenysorozat állandó versenyállomása legyen.”

 

3.jpg
Ironman
Kép forrása: Ironman

 

A tavalyi budapesti verseny kiemelkedő eredményeiért járó díjat Uwe Weigert ünnepélyes keretek között adta át a szervezők képviseletében Kropkó Péternek a 2015. április 28-án megrendezett sajtótájékoztatón. A díj átvételekor Kropkó Péter köszönetet mondott az elért sikerekért minden résztvevőnek, szervezőnek, önkéntesnek és támogatónak, aki segítette a rendezvény létrejöttét, illetve az IRONMAN 70.3 Budapest nevében külön köszönetet mondott a kormányzat képviseletében dr. Simicskó Istvánnak, a Főváros képviseletében Szalay-Bobrovniczky Alexandrának, dr. Bátorfi Bélának, illetve Kovács „Kokó” István olimpiai és világbajnok ökölvívónak, amiért hozzájárultak az esemény sikeres megvalósításához.

 

Hirdetés