Triatlon terepen - extrém osztrák futam és XTERRA svájci döntő Hír

Terepsport.hu
2010/09/16
A versenyzők legnagyobb megdöbbenésre egy olyan emberre bízták a pálya kijelölését, aki nem is indult még hasonló versenyen...
Hirdetés
Az európai XTERRA sorozat döntőjére első alkalommal került sor Svájcban – mindenki nagyon várta, hogy igazi, nehéz tereppályát jelölnek ki a szervezők. Azonban a hegyek között rendezett versenyen szinte sík kerékpárpálya várta a versenyzőket – ennek megfelelően az verseny végeredménye is egészen másképpen alakult, mint egy klasszikus hegyi pályán. Két francia Marion Lorblanchet és Olivier Marceau állhattak a dobogó legfelső fokára.
 
81026-wolfgangsee-challenge-00.jpg

 
 
A versenyzők legnagyobb megdöbbenésre egy olyan emberre bízták a pálya kijelölését, aki nem is indult még hasonló versenyen, pedig a világ legjobbjai között 3 svájci is van.
A verseny magyar résztvevője Poór Brigitta (X2S-KONA TEAM) nagyon jó helyen váltott kerékpárra, bírta a tempót az élmezőnnyel egészen addig, ameddig a pálya közepén elszakadt a kerékpárlánc . Brigi erre nem volt felkészülve, így kénytelen volt feladni a versenyt, pedig az európai pontversenyben magasan vezetett, esélyes volt a győzelemre. Legközelebb a Hawaii-on megrendezésre kerülő világbajnokságon bizonyíthat.
 
81026-wolfgangsee-challenge-02.jpg
 
 
Eredmények Férfiak 1  Olivier Marceau  SUI  2:19:33 2  Yeray Luxem  BEL  2:21:43 3  Ronny Dietz  GER  2:22:32
Nők 1  Marion Lorblanchet  FRA  2:40:53 2  Renata Bucher  SUI  2:42:53 3  Emma Ruth Smith  GBR  2:50:07
 
81026-wolfgangsee-challenge-04.jpg
 
Wolfgangsee Challenge, Ausztria Az egyik legnehezebb tereptriatlon Európában, az osztrák bajnoki futam: 1500 m úszás, 45 km hegyikerékpár és 15 km terepfutás. Nagyon sok szintemelkedés és nehéz, technikás szakaszok. Ennek ellenére gyors a pálya, hiszen hatalmas lejtőkön lehet behozni az emelkedőkön elveszített időt.
 
81026-xterra-swiss-brigi-1_600x800.jpg
 
A versenyen idén kiemelt szerepet kapott a terepsportolók körében, hiszen mind az osztrák, mind a német világkupa futam elmaradt a szélsőséges időjárás miatt. Közel 200 résztvevő állt rajthoz, az ideális körülmények mellett a legjobbak 4 órán belül teljesítették a nem mindennapi erőpróbát. A győztes német Jens Buder többször állt már a verseny dobogóján. Nagy meglepetést okozott, hogy női győztesként az U23 kategóriában induló Cornelia Kumperát ünnepelhették a nézők.
 
81026-xterra-swiss-mtb-1_800x600.jpg
 
Eredmények 1 Buder Jens GER STORCK Xterra Racing M-Elite 2 1 3:48:30 2 Mosny Peter SVK Myjava M-U 23 1 3:51:54 3 Jiranek Tomas CZE Ironman Sudomer M-Elite 2 2 3:52:08 1 Kumpera Cornelia AUT Tri Kagran W-U 23 1 4:59:56 2 Lettner Sandra AUT www.4sports.at W-Elite 2 1 5:05:33 3 Wirths Tina GER Trisport SC Anger W-Elite 2 5:12:39
 
81026-xterra-swiss-swim-2_800x600.jpg
Hirdetés