Menü

2012.04.03.     Hozzászólás 0

IronMan 70.3 Galveston, USA

A végéig kiélezett versenyben megnéztük milyen az, amikor Armstrongnak is sétálnia kell a futópályán.


Vasárnap rendezték meg Galvestonban, Texas államban az amerikai profi nemzeti bajnokságot féltávon. Az 1900 m úszásból, 90 km kerékpározásból és 21 km futásból álló táv rajtjánál három magyar versenyzőt is láthattunk.

 

82268-Tim-O-Donnell_photo-by-Robbie-Little-FinisherPix.com.JPG

Tim O'Donnell a célban (Fotó: Robbie Little, FinisherPix.com)

 

Az úszásból Kuttor Csaba az előkelő második helyen ért partot közvetlenül a német Michael Raelert mögött. Az amerikai Lance Armstrong az első boly végén mászott ki a vízből, de kerékpáron gyorsan élre állt, nagy előnyt azonban nem tudott összeszedni, és másodmagával, a francia Stéphan Poulet-val indult neki a befejező számnak. A meleg és a napos pálya igen sokakat megtréfált, ugyanis Armstrongnak és a táv kétszeres világbajnokának, Michael Raelertnek is bele kellett sétálnia a futásba. A 21 km második felénél a szintén német Sebastian Kienle állt az élre , aki nem mellesleg bringán jobb időt hajtott mint Armstrong! Sokáig úgy tűnt, hogy a német verhetetlen, és még 5 km-rel a vége előtt egy perc közeli előnye volt az egyenletes teljesítményt nyújtó, amerikai Tim O’Donnellel szemben. Azonban a kalapács Kienle-t is eltalálta, és 3 km alatt elbukta előnyét. Ugyan 1 km-nél még megpróbálta lerázni az amerikai ellenfelét, de nem sikerült neki, és O’Donnell hosszú hajrát nyitva nyerte meg a versenyt és a profi nemzeti bajnokságot.

1.    Tim O’Donnell (USA) 3:47:40
2.    Sebastian Kienle (DEU) 3:48:03
3.    Ronnie Schildknecht  (CHE) 3:48:49
4.    Michael Raelert (DEU) 3:50:08
5.    Stephane Poulat (FRA) 3:52:35
7.    Lance Armstrong (USA) 3:54:32
13.  Major József (HUN) 3:59:03
17.  Kuttor Csaba (HUN) 4:05:48
Csőke Balázs (HUN) DNF

A magyaroknak felemás napjuk volt. Míg Major Joe kiválóan szerepelt, főleg a második számban, addig Csőke Balázs defekt miatt kiállt. Kuttor Csaba úszáson remekelt, de a kerékpáron sajnos leszakadt az élről. Megkérdeztük a fiúkat, hogyan élték át a versenyt!

 

Kuttor, Armstrong, Csoke, Major
Sajnos csak így sikerült a fotó...

 

Major Joe
Hogyan értékeled a teljesítményed? Elégedett vagy, erre számítottál?
Összességében örülök, hogy egy ilyen kemény versenyen helyt tudtam állni és megmutattam magam az ellenfeleknek. Hosszú még a szezon, sok verseny van hátra, így elégedett vagyok a mostani formámmal.

Kerékpáron és futáson is egyértelműen a felveszed a versenyt a legjobbjaival, sőt Armstrongtól mindössze 1 perc 40 mp-et kaptál a második számban, mellyel a 4. legjobb kerékpáros időt teljesítetted. Milyen volt a bringázás?
A kerékpározás végig sík pályán zajlott, de nagyon erős oldalszembeszél nehezítette a körülményeket. Az elején nehéz volt összeszednem magam, mivel az úszás sokat kivett belőlem, de még így is sikerült jó pár nagy nevet összeszednem a fordítóig. Visszafelé jobb lett a szél, a motivációm is nagyobb lett és kezdtem igazán jól érezni magam a bringán, így a mezőny egyik legjobb idejével sikerült abszolválnom a második 45 kilométert. Ezen a szakaszon huszonnégy másodperccel jobb időt tekertem, mint maga Armstrong.

Mikor szoríthatunk érted legközelebb?
Egy-két nap regenerálódás után folytatom tovább a felkészülést. Három hét múlva egy különleges kitérőt teszek, és Tájföldre utazom egy hosszútávú triatlon versenyre.

Joe teljes beszámolóját a versenyről itt olvashatjátok!

 

82268-J-zsi.jpg

Forrás: majorjozsef.hu

 

Kuttor Csaba
Az úszáson a kommentátorok összekevertek Brian Rhodes-dzal, amikor előreálltál, még meg is állapították, hogy megborotválkozott az új-zélandi, ami nem szokása, mit üzensz nekik?
Úszáson jó nagy tökölődés volt, gondoltam elviszem, de nem értem előre, csak 2.-ik helyre. A szokásos taktikámat valósítottam meg: nem kezdtem gyorsan, hagytam, hogy aprítsák egymást az okosok. Aztán az első bója előtt felugrottam egy bolyt, és máris kb.10.-ik helyen nyomultam. Aztán ahogy bekanyarodtunk, gyorsan előre rúgtam magam az 5.-ikre. Ott már pofon nélkül, kellemesen lehetett úszni. A kommentátorok hibáját elnézem nekik, ha nem fordul elő többet:). Egyébként neoprénben, vízben ezt elég nehéz megállapítani ki kicsoda!

Kerékpáron Armstrong eleinte úgy ment el a mezőny mellett, mintha szemből jött volna. Tudtál vele menni, ahogy eleinte tervezted, egy fotó erejéig?
Kerón Armstrong igen korán jött, és lehetett menni vele egy ideig. Picit én is mentem vele, de aztán csak a soromat szedte le rólam... Amúgy inkább egyenletesen erősen ment. Nem volt olyan durva, mint pl. Kienle.

Floridában egy 51.50-es versenyen (olimpia távú, nem bolyozós) állsz legközelebb rajthoz. Mennyi idő van hátra addig, mit várhatunk Tőled?
Floridáig van 4 hét. Az alatt össze lehet kapni a formát. Elsősorban bringán kell erősödni, de mondjuk 40km-t most is jobban tekertem volna, mint 90-et. Futáson pedig végre tudok résztávozni, abban is bombaforma kell, mert a mezőny ott is durva lesz.

Kuttor Csaba teljes versenybeszámolója itt!

 

Csőke Balázs
Nagyatádon Te tartod a pályacsúcsot úszásban. Vasárnap mégis leszakadtál az első bolyról, mi történt?
Az úszást kicsit sajnálom, hiszen a fele távig nagyon elöl úsztam, aztán egy elég nagy verekedésbe keveredtem, így kicsit elnéztem a dolgokat és mire észbe kaptam elment a boly… Igazából nem volt nagy jelentősége, hiszen kerékpáron olyan 5-6 km körül felértünk.

Kerékpáron defektet kaptál, akárcsak Michael Raelert. A német mégis tudta folytatni a versenyt, hogyhogy Te nem?
Mivel a technikai segítő motoros előttem volt, így ő ezt nem látta, hogy bajban vagyok. Ezért nekem nem jutott kerék azonnal, ellentétben Raelerttel. Körülbelül 10 percet vártam (már age grouposok jöttek), amikor visszajöttek segíteni nekem. Hiába éreztem magam a defekt előtt már nagyon jól, sajnos a telikerekem rendesen megtréfált.

Mik a terveid, mikor szurkolhatunk neked legközelebb?
Az elmúlt versenyeken elég balszerencsém volt, ami őszintén szólva kicsit letört, de megpróbálom összeszedni magam, és belevágni egy 6 hetes kemény felkészülésbe, hiszen május 18-án elindulok az Ironman Texas-on.

Olvass többet a témáról: triatlon, ironman

Szólj hozzá!

Hozzászólás írásához csak add meg a becenevedet és találd el a kék sisakot!
Add ki magadból a gondolataidat bátran, de a stílusodért nem vállalunk felelősséget!
Az E-mail címed nem jelenik meg a hozzászolások között.