IRONMAN 70.3 Budapest másodszor is Hír

pressinform.hu
2015/08/14
Indul a második IRONMAN 70.3 Budapest triatlonverseny
Hirdetés

Több mint 8000 versenyzőt várnak a négynapos sportfesztiválra

Másodszor rendezik meg Budapesten az IRONMAN 70.3-at augusztus 22-én. A magyar versenyt idén is óriási nemzetközi és hazai érdeklődés övezi: eddig 65 ország közel 1 700 versenyzője regisztrált az embert próbáló mezőnybe. Az indulók 70 százaléka külföldi és közel felüknek ez az első IRONMAN versenye. Idén újabb távval egészül ki a versenysorozat: Svájc és Németország után Budapesten is rajthoz állhatnak a versenyzők az 5i50-en augusztus 21-én, amely egyben a hivatalos magyar olimpiai távú országos bajnokság is.

 

Find your limits! Weekend

Az IRONMAN idén FIND YOUR LIMITS! Weekend néven a régió egyik legnagyobb sportfesztiváljává bővül, ahol négy napon keresztül számos sporteseménnyel, programmal és látnivalóval várják a szervezők a mozgás szerelmeseit. A szervezők a négynapos fesztivál sporteseményeire több mint 8000 versenyzőt várnak, amely duplája a tavalyi résztvevők számának.

 

Európa legjobb IRONMAN rendezvénye

A tavaly első alkalommal megrendezett IRONMAN 70.3 Budapest sporttörténelmet írt: a többezer nemzetközi induló értékelése alapján három kiemelkedő elismerést is kapott. Első helyet szerzett az először tartott versenyek kategóriájában, a legjobb IRONMAN rendezvény lett Európában, valamint a világ 80 IRONMAN 70.3 versenye közül második helyezést ért el. A szervezők idén is feledhetetlen élményt biztosítanak a jelentkezők számára, akik ismét az egyik legszebb európai IRONMAN-útvonalon versenyezhetnek: Budapest leggyönyörűbb részein, a világörökség helyszíneit is érintve.

 

balról jobbra: Siklós Erik, a Magyar Olimpiai Bizottság marketing és kommunikációs igazgatója; dr. Bátorfi Béla, a Magyar Triatlon Szövetség elnöke; Kropkó Péter, 6-szoros IRONMAN győztes, 4-szeres Strongman Japan győztes, 12-szeres triatlon magyar bajnok Forrás: pressinform.hu
balról jobbra: Siklós Erik, a Magyar Olimpiai Bizottság marketing és kommunikációs igazgatója; dr. Bátorfi Béla, a Magyar Triatlon Szövetség elnöke; Kropkó Péter, 6-szoros IRONMAN győztes, 4-szeres Strongman Japan győztes, 12-szeres triatlon magyar bajnok
Kép forrása: pressinform.hu

 

Kint van a "megtelt" tábla

Az IRONMAN 70.3 Budapest versenyzői 1,9 kilométert úsznak, 90 kilométert tekernek és 21,1 kilométeres félmaratoni távot futnak le. A versenyre augusztus 15-éig lehet nevezni, azonban közel egy héttel az esemény előtt már gyakorlatilag beteltek a helyek. Bár a mezőny közel 80 százalékát férfiak teszik ki, a profik között valamivel magasabb a nők aránya, körülbelül a mezőny negyede. Érdekesség, hogy a legidősebb versenyző egy 71 éves magyar, míg a legfiatalabb 18 éves szlovák fiatalember. Az idei verseny különlegessége, hogy teljesítésével 35 kvalifikációs hely szerezhető a 2016-os ausztráliai IRONMAN 70.3 világbajnokságra.

A versenyen olyan nemzetközi és hazai világklasszis sportemberek és közéleti személyiségek állnak rajthoz, mint Kovács Kokó István olimpiai és világbajnok ökölvívó, és Száraz Dénes színész. Az 5i50-en pedig Harsányi Levente és Kovács Áron műsorvezetők együtt fogják teljesíteni a távot. A versenysorozat kiemelt vendége lesz a globális triatlonsport egyik legeredményesebb sztárja, Paula Newby-Faser nyolcszoros IRONMAN világbajnok, akit számos egyéb elismerése mellett a ’80-as és ’90-es évek egyik legjobb hivatásos női atlétájaként tartanak számon. A rendezvényt idén közel 1000 önkéntes segíti, világszerte több millió ember követi a televíziós közvetítéseket, a helyszínen pedig legalább 50 ezer néző biztatja majd a versenyzőket.

 

A Magyar Triatlon Szövetség, az IRONMAN 70.3 Budapest stratégiai együttműködő partnere képviseletében dr. Bátorfi Béla elnök elmondta: „Országimázs szempontjából az IRONMAN 70.3 Budapest sportfesztivál az egyik legsikeresebb hazai sporteseménnyé nőtte ki magát, mely óriási értéket jelent a magyar triatlonsportnak, fővárosnak és az egész országnak. Immár nem csupán elmaradhatatlan sportrendezvény, hanem olyan hiánypótló, minőségi esemény, amelynek súlya gazdasági szempontból is kiemelkedő – nemcsak a szponzorok, partnerek, támogatók számára képvisel kiemelkedő értéket, hanem a sportolók, a sport kedvelők és az egész társadalom számára is. A Magyar Triatlon Szövetség elnökeként különösen büszke vagyok arra, hogy ezt a sikert a magyar triatlon élsportolók és a magyar triatlonsport támogatói hozzák, hozhatták el Magyarországnak, élükön Kropkó Péter legendás versenyzővel.”

„Egy év alatt meghatározó sportfesztivált építettünk, ami nemcsak az országnak jelent komoly reklámot és bevételt, hanem egészségnevelési szempontból is óriási jelentősége van. A jövő hétvégén az egész főváros ismét ünnepelhet: az IRONMAN 70.3 Budapest és kísérő rendezvényei presztízs-eseményt jelentenek magyarok-külföldiek, fiatalok-idősek, profik és amatőrök számára egyaránt” – mondta Kropkó Péter, hatszoros IRONMAN győztes, négyszeres Strongman Japan győztes, tizenkétszeres triatlon magyar bajnok, a Kropkó Promotion szakmai ügyvezetője az eseményen.

 

Kísérő rendezvények, programok

FIND YOUR LIMITS! Weekend néven az IRONMAN versenysorozat négy napos családi sportfesztivállá bővül: idén is megrendezik a kizárólag nőknek szóló IRONGIRL futóversenyt, az E.ON IRONKIDS és a BEFiTRUN futóversenyeket. A szervezők az IRONKIDS-en induló gyerekek szüleire is gondoltak: LEGO® Store Szülői Futam néven külön versenyt indítanak a számukra. A sportesemények mellett Budapest Vital Expotique néven sport és egészségtudatos kiállítás várja látványos és interaktív szórakoztató programokkal a versenyzők családját és az érdeklődőket több mint 2000 négyzetméteren, a hosszú hétvége mind a négy napján.

A FIND YOUR LIMITS! Weekend zárónapján, augusztus 23-án különleges megmozdulásra kerül sor: szívbeteg gyerekeknek rendeznek sétafutamot a szervezők, hogy felhívják a figyelmet a beteg gyerekek mindennapi, az egészségükért folytatott küzdelmére, illetve hogy adományt gyűjtsenek a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet Gyermek kardiológiai osztálya számára. Az eseményen szívbeteg gyerekek gyalogolnak kéz a kézben 500 métert olyan olimpikonokkal és sportolókkal, mint Erdei Zsolt, Kovács Kokó István, Szabó Szilvia, Márkus Petra, Monspart Sarolta, Makray Katalin, Kapros Anikó es a kislánya, valamint az UTE kajakosai.

 

Jó tudni...

A budapesti IRONMAN 70.3 verseny szerződése négy éves időszakra szól, minden évben augusztus végén, szombati napon kerül majd rá sor. A versenyt ebben a négy éves ciklusban akár teljes távra is lehet változtatni, és a budapesti helyszín pályázhat az IRONMAN világbajnokságának megrendezésére is.

Hirdetés