Menü

2010.03.29.     Hozzászólás 0

Utánpótlás-konferencia az Egri Sportiskola szervezésében

Konferenciát rendezett az Eszterházy Károly Főiskolán (EKF) az Egri Városi Sportiskola (EVSI).

Miből lesz a cserebogár?

Konferenciát rendezett az Eszterházy Károly Főiskolán (EKF) az Egri Városi Sportiskola (EVSI), a középpontban Heves megye és Eger utánpótlás-nevelése állt. A „Miből lesz a cserebogár” elnevezésű rendezvényen a sportkormányzat, a MOB és a NUPI képviselői mellett többek közt olimpiai bajnokok, elismert oktatók, szakemberek is előadtak.

 

A Magyar Olimpiai Bizottság sportigazgatója, Kovács Tamás, hangsúlyozta: a NUPI utánpótlás-nevelési programjai jó úton haladnak, az eredményesség terén évről-évre dinamikus fejlődés tapasztalható. 2005-ben 118, 2007-ben 153, 2009-ben már 165 utánpótlás-érem született a korosztályos világversenyeken. Az elmúlt két év, utánpótlásban legeredményesebb sportágai között a kajak-kenut, vívást, úszást, vízilabdát, judót, öttusát, a birkózást emelte ki. Kovács Tamás az ifjúsági olimpiával kapcsolatban az eredményesség mellett a kultúra és a nevelés fontosságát hangsúlyozta; jelenleg evezésben, judóban, kajak-kenuban, kerékpárban, úszásban, öttusában, triatlonban, vitorlázásban, sportlövészetben és asztaliteniszben, összesen 25 sportolónk kvalifikált; 35-40 magyar résztvevővel számolnak.


 
A Sport Szakállamtitkárság vezető főtanácsosa, Farkas Tibor, geomédia-térképek segítségével Heves megye és Eger utánpótlás-nevelését elemezte. Az olimpiai mozgalom szellemi gyökerei Kemény Ferenc révén Egerből erednek – kezdte előadását. A régió sporttal kapcsolatos jogi környezet egyértelmű szabályozóként működik, az érvényben lévő egri sportkoncepció a 2008-2012-es időszakra vonatkozik. Mint mondta, a megyében, Egerben és Gyöngyösön van jelen együtt a sportiskola, a Héraklész és a Sport XXI. Program, valamint a Magyar Diáksport Szövetség versenyrendszere. A megyében 2009-ben 7 sportág 30 fiatalja szerepelt a 14-23 éveseket menedzselő Héraklészben, a létszámokat illetően kiemelkedik a birkózás és a vízilabda. Előadása végén az Egri Sportmúzeumot méltatta.

 

A NUPI sportiskolai program-vezetője, Lehmann László, a tehetség-menedzselő programok közül a két sportiskolai modellt mutatta be. A közoktatási típusúban 30 ezer forintot kapnak az iskolák a rendszerben résztvevő tanulók után tanévenként. 32 sportág dolgozta ki a kerettantervet, 20 nyomtatott, 14 pedig digitális segédanyagot készített. A 2009-10-es tanévet 68 közoktatási típusú iskola kezdte, ebből 56 támogatott, 12 nem támogatott. Az egyesületi típusú sportiskolákban nincs tankötelezettség – például Egri Városi Sportiskola –, ilyenből 18 van az országban. Észak-Magyarországon 7 támogatott, 2 nem támogatott és 5 egyesületi típusú sportiskola működik; Eger, Gyöngyös és Kazincbarcika azok a települések, ahol mindhárom jelen van. Lehmann László támogatási összegeket is említett: Heves megye közel 18 milliót, ebből az EVSI 3, a Kemény Ferenc Általános Iskola 4.7 millió forintot kapott 2009-ben. A program 2007-es indulásakor 3500 gyermek volt országosan a rendszerben, pár éven belül már akár fél milliárdos állami támogatás mellett 15 ezer gyermek részvétele prognosztizálható. 

 

Az alapokat jelentő, 14 éves korig támogatást biztosító Sport XXI. Programról Pignitzky Dorottya tájékoztatott. Heves megyében, két év alatt 35,5 millió forint közvetlen finanszírozás érkezett 12 sportágba, Eger közel a felét kapta. A NUPI osztályvezetője elmondta, jó a kimenet: vízilabda, atlétika, birkózás, ökölvívás, triatlon, judo, röplabda, kosárlabda sportágakból kerültek fiatalok a korosztályos válogatottakba. Eger mellett Gyöngyös fajsúlyos még a megyében. A program 60-65 ezer résztvevővel, igen szigorú elszámolás mellett működik.

 

A Magyar Diáksport Szövetség alelnökeként Martinek János adott képet a diákolimpiák versenyrendszeréről: 13 alap és 31 további sportágban folynak a versenyek, melyeken 2008-9-ben 196 ezren vettek részt. A birkózók képviseletében Gulyás István, mint mondta, szakmai programmal rendelkeznek, részt vesznek a NUPI-programokban, jelentős támogatást kapnak a Mr. Tus Birkózóiskola működtetéséhez. Kitért a hazai rendezésű világversenyek sikerére, az edzőképzésre. Dr. Honfi László, az EKF Testnevelési és Sporttudományi Intézet igazgatója a szakemberképzés rendszerét, a sporttudományi képzést mutatta be. Dr. Gombocz János „Sportiskola és sportpedagógia” címmel tartott előadást; a „TF” nagyhírű pedagógia-tanára, a pedagógia igényéről beszélt, mint kiemelte, óriási erkölcsi felelősség terheli az edzőket, testnevelőket. A konferenciát az EKF Testnevelési és Sporttudományi Intézet részéről Dr. Juhász Imrének, az utánpótláskorú sportolók terhelés-élettanával foglalkozó, túledzést elemző prezentációja zárta.

 

A konferencia alkalmából, Dr. Hegedűs Csaba, a Magyar Birkózó Szövetség elnöke, a „Birkózás városa” címet adományozta Egernek; az oklevelet Habis László polgármester vette át. A városvezető, mint mondta, a megtiszteltetés az elmúlt évtizedeknek, a város, a főiskola és a sportiskola együttműködésének szól. Dr. Hauser Zoltán, az Eszterházy Károly Főiskola rektora a szövetségtől aranydiplomát kapott. Egerből indult többek közt Sike András, Kárpáti Károly, Szuromi József és Virág Lajos.

Az EVSI igazgatója, Kovács Géza és csapata a konferenciával egy időben sportág-népszerűsítő programokat is szervezett küzdősportokban, labdajátékokban és mezei futásban.

Olvass többet a témáról: utánpótlás

Szólj hozzá!

Hozzászólás írásához csak add meg a becenevedet és találd el a kék sisakot!
Add ki magadból a gondolataidat bátran, de a stílusodért nem vállalunk felelősséget!
Az E-mail címed nem jelenik meg a hozzászolások között.