Menü

2011.01.13.     Hozzászólás 6

Vak-sí, avagy az igazi vak-vagányok

...talán csak a sebesség volt más, egy 2-3 napja síelő látóhoz képest. Sokkal gyorsabban mentünk :)


Amikor megkérdeztek, hogy elvállalnám-e hogy ingyen oktassak vakokat (minthogy ez az egy tanuló-egy oktató felállás miatt amúgy igazságtalanul drága lenne), azonnal igent mondtam. Nem azért, mert iszonyú jófej vagyok, és még csak nem is azért mert lelkiismeret furdalásom van, amiért én látok. Egyszerűen azért, mert ez így NORMÁLIS. Szerintem.

 

Síoktatás vakoknak
Még több fotóhoz klikk a képre!

 

Aztán indulás előtt egy nappal volt egy vakrandim :) egy fiúval. Meséltem neki, hogy hová megyek másnap, mire azt kérdezte: „A vakoknak minek síelni?” Akkor már tudtam, hogy kétszer találkoztunk. Először és utoljára. De nem is ez a lényeg. Elgondolkodtam, hogy a világ nem is olyan NORMÁLIS, ahogy én gondoltam. És lehet, hogy a vakok legnagyobb ellensége nem is az a sötétség, amire elsőre gondolnánk…

 

Csütörtök délután. Indulás. Tudtam hogy oktatni megyek, mégsem volt kétséges hogy én fogok a legtöbbet tanulni. Már a budaörsi mekiben kávézás-pisilésnél kiderült, hogy például  nem annyira célravezető ha én udvariasságból magam elé engedem őket az ajtónál, mint inkább ha én megyek elől, és úgy próbálok segíteni. Persze ez a legelső próbatétel volt. Hamar bele lehet jönni. Ők meg türelmesen tűrték a próbálkozásainkat, és túlbuzgóságunkat. A legtöbb dolgot ugyanis meg tudják oldani ők maguk is, de tudják, hogy mi szeretünk segíteni, ezért hagyják. Amikor például leendő tanítványomnak, Zitának mondtam, hogy beleteszem a kávéjába a cukrot, csak ennyit mondott: „Hát, ha ennyire unatkozol…”

 

Síoktatás vakoknak
Még több fotóhoz klikk a képre!

 

Az autóban aztán megbeszéltük velük, hogy kérdezgethetünk tőlük, hisz mi most találkozunk először ezzel a világgal közelebbről. Akkor még nem is sejtettük, hogy ez a világ tulajdonképpen a mi világunk, egy árnyalatnyi különbséggel.

Egyszer hátrafordultam az autóban, és azt láttam, hogy Zita a telefonján pötyög. Gondoltam, erre azért csak rákérdezek. „Van valami szerkezetetek, amivel tudtok sms-t írni?” – kérdeztem csodálkozva. Erre Zita a gyogyósoknak járó elnéző türelemmel: „Persze, mobiltelefonnak hívják.”  Ezt megérdemeltem. Igazából a felolvasó program volt, amit én nem ismertem, ami nem csak a számítógépről, de a telefonról is felolvas nekik mindent.

 

Másnap reggel a sípályán segíteni akartam a cipő becsatolásban. Szokásos: belül a nyelve, csak a zokni legyen a cipőben, semmi mást ne gyűrjünk bele… szóval amit egy kezdő csoportnál még a 3. nap is hajtogatni szoktam. Zita cipője már az érkezésemkor az előírtaknak megfelelően állt, és csak ennyit mondott: „Tudom, már mondták a kölcsönzőben.”

Ezután a szokásos ütemben elkezdődött a léchez szoktatás. Megtanultuk a felszerelés részeit, majd felcsatoltunk eleinte egy, később mindkét lécet. A feladatok is teljesen megegyeztek egy látó csoportéval. Ami viszont már az elején feltűnt, hogy egy dolgot csak egyszer kell elmondanom, és az úgy van.  Talán azért is, mert nem vonja el annyi minden a figyelmüket, és azért, mert aki már idáig eljutott, abban már tényleg megvan az elszántság és az akarat, hogy megtanuljon síelni. Ezért aztán sokkal gyorsabb ütemben is tudtunk haladni.

 

Síoktatás vakoknak
Még több fotóhoz klikk a képre!

 

Első nap délelőtt már felvonóztunk a tányéros felvonón. Igen, ő is egyedül. Én mentem mögötte, ha kellett kicsit kiigazítottam, hogy jobbra vagy balra, és szóltam mikor kell kiszállni. Délután már a tárcsát is magának fogta meg, én csak szóltam, hogy mikor jön.

 

Másnap már a piros pályán kanyarogtunk lefelé. Ő elől, én mögötte. És csak adtam az instrukciókat. Jobbra hosszú, balra rövid, és ehhez hasonlók. Ha feladatokat csináltunk, a bemutatás helyett beállítottam például a lábát, és elmutogattam a kezén. Ezen kívül talán csak a sebesség volt  még más, egy 2-3 napja síelő látóhoz képest. Sokkal gyorsabban mentünk. :) Mindent meg akart, és meg tudott csinálni, amit egy kezdő síelőnek tudnia kell. Nem segítettem többet, sőt. Ha lecsatolt a léce, visszaállította a kötést a helyes pozícióba, és először a völgy lécét csatolta fel. Mert az első nap elmondtam. Egyszer.

 

Síoktatás vakoknak
Még több fotóhoz klikk a képre!

 

Esténként beszélgettünk, játszottunk. Egyszer azt a feladatot kaptuk tőlük mi oktatók, hogy bekötött szemmel kellett egy elrejtett túszt megkeresnünk a házban. Hát, jó kis tapasztalat volt. Keresgetni, hogy melyik oldalon van az ajtón a kilincs, vagy, hogy miért ütközök a falnak, amikor én biztosan tudtam, hogy arra van a kijárat.

A legnehezebb pillanat azért mégis az volt, amikor levettem a kendőt a fejemről, és azt mondtam, ez jó játék volt. Játék. Volt. Nekik ez az élet, ez a természetes. Nem sajnálják magukat, és tőlünk sem akarják ezt. Csak annyit, hogy teljes értékű emberként tekintsünk rájuk, hiszen azok is. Az állásinterjún, a metrón vagy a diszkóban. Igaz, néhány dologban segítség kell nekik. Hogy menjen valaki mögöttük a sípályán és mondja az irányt, hogy hányas busz jön a megállóba, vagy, hogy melyik polcon van a kukorica konzerv. Hát segítsünk. Én nem tudom a bútoráruházban levenni a nehéz lapra szerelt bútort a polcról és fogalmam sincs a bicikli boltban milyen belsőt válasszak ha kilukad a kerekem. De valaki mindig segít. Nem sajnálatból. Hanem mert ez így NORMÁLIS.

 

Síoktatás vakoknak
Még több fotóhoz klikk a képre!

 

Pál Zsuzsanna - Fungary.hu

Fotók: Horányi-Névy András

Olvass többet a témáról: síoktatás, fogyatékos sportolás

Szólj hozzá!

Hozzászólás írásához csak add meg a becenevedet és találd el a kék sisakot!
Add ki magadból a gondolataidat bátran, de a stílusodért nem vállalunk felelősséget!
Az E-mail címed nem jelenik meg a hozzászolások között.


  • Viki 2011.03.08.   21:22

    Viki

    Minden elismerésem, Zsuzsó, Nektek oktatóknak és különösen a nem látó, elszánt sínövendékeknek is! Szerintem ez óriási! Jó volt olvasni, hogy van ilyen! :)))

    válasz erre...

  • Zsomborka 2011.02.01.   14:38

    Zsomborka

    Szerintem erről inkább a vakokat kéne megkérdezni, Ők biztos tudják, hogy milyen érzés, ha emberszámba veszik Őket.

    válasz erre...

  • Véleményem szerint 2011.01.27.   11:41

    Véleményem szerint

    „A vakoknak minek síelni?”
    Ez olyan, mint süketnek hangversenyt adni!
    Felesleges!

    Inkább segítene, hogy ne zárják be a vakokat segítő intézeteket, merthogy pénzügyi gondokkal küzdenek, vagy segíthetne hogy több vakvezető kutyát képezzenek ki, mert erre sincs pénz.

    http://index.hu/belfold/2011/01/27/vakokat_segito_intezetek_szunhetnek_meg/

    válasz erre...

  • lámpás 2011.01.22.   14:10

    lámpás

    Nagyon öröltem a cikknek. Én is tanítottam vakokat lovagolni és minden ment nekik elsőre. Talán még jobban is, mint a látóknak. A lovak pedig tudták a dolgukat, mint mindig, de itt a vakok azonnal partnerek lettek a lovakkal, mert rájuk bízták magukat. Talán a bizalom a legnagyobb különbség köztük és köztünk látók között.

    válasz erre...

  • Kingus 2011.01.20.   08:20

    Kingus

    Viccesen írtok :) üzenetküldő szerkezet :D

    válasz erre...

  • Zsomborka 2011.01.20.   07:35

    Zsomborka

    Nagyon jó!

    válasz erre...