Rövidebb lesz a városligeti műjégszezon Hír

turizmus.com
2008/11/10
A múlt évvel ellentétben idén nem november elején, hanem csak 21-én nyit, és várhatóan két héttel korábban, február közepén zár a városligeti műjégpálya.
Hirdetés

A döntést a jégpálya alatt húzódó vezetékrendszer jelentős korrodálódásával, esetenként szitaszerű helyzetével indokolták - erősítette meg Hardy Róbert (SZDSZ), a Fővárosi Közgyűlés sport albizottságának elnöke . Már tavaly is egyharmaddal csökkenteni kellett a jégfelületet a csőrendszer elhasználódása miatt.

 

Az elnök tájékoztatása szerint jövőre megkezdődhet a műjégpálya rekonstrukciójának 4,6 milliárd forintos következő üteme . Ezáltal 2010 nyarától ismét lehet majd csónakázni a tavon, télen pedig megújult és megnövelt jégfelületet vehetnek majd birtokba a korcsolyázók. A jórészt EU-támogatásból megvalósuló rekonstrukció önrészét több sportcélú ingatlan , a Zágrábi úti lőtér , az Esztergom-Sipolóhegyi kemping , a Tusculanum Szálló és egy hajógyári-szigeti evezősház eladásából teremtik elő.

 

Bertha László , a fővárosi önkormányzat városligeti műjégpályájának igazgatója elmondta, ha az időjárás és a műszaki körülmények lehetővé teszik, márciusig meghosszabbítják a szezont. A rekonstrukció várhatóan jövő nyáron kezdődik, emiatt jövő télen nem lehet majd korcsolyázni a műjégen . Az idei szezonban hétköznaponként péntek délelőttig a tavalyihoz hasonlóan 700 forintot, péntek délutántól vasárnap estig pedig ezer forintot kell majd fizetni a belépődíjért. Tavaly egyébként 970 forint volt a hétvégi jegy ára.

Újdonság, hogy hétfőn délután kedvezményes, 500 forintos jegyárat vezetnek be. Továbbra is árulnak majd bérleteket: például a 10 jegy áráért 11 alkalomra szólót is. Változást jelent, hogy az eddig ingyenes ruhatár használatáért száz forintot kérnek majd.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés