Gummi Bärli és flying Hirsch

Gummi Bärli és flying Hirsch

Házi Bernadett
Házi Bernadett
2013/12/18
..habos-rumos kakaó viharos síeléssel és hótalpazással, valamint egyéb nyalánkságok Karintiában.
Hirdetés

Főcímünket egy, a világon biztosan egyedülálló, osztrák alkoholos ital fantázianeve ihlette, amelyet a karintiai Villach egyik szórakozóhelyéről eredeztetünk. Hogy hogyan keveredtünk a már első hallásra is ütős nevű ital közelébe illetve a Hugo bárba, egy 5 napos történet vége, de haladjunk csak szépen sorjában.

Karintiában számos helyen tölthetjük téli szabadságunkat, ezúttal külön figyelmet szenteltünk a Mölltali gleccser és a Gerlitzen Alpok síterepeinek.

Miután még egyik síterületen sem jártunk, gondosan utána olvastunk mindkét helyszínünknek. A Mölltali gleccserre vonatkozóan gyakori nehezítő körülményként írták le a köd és a szél előfordulásának lehetőségét. Gondoltuk, hogy a sok-sok téli napból csak nem lesz olyan szerencsénk, hogy e kettő bármelyikéből is ízelítőt kapjunk.. hát DE.

 

Galériáért katt a képre! (fotó: naplemente a Mölltali-gleccseren (c) Mozgásvilág.hu)

 

Feljámpás síelés a Mölltali gleccseren
Mielőtt viszont még átélhettük volna a Delták Deltáját (biztosan mindenki emlékszik még a jeges hóviharnak nekifeszülő sarkköri kutatókkal induló tudományos ismeretterjesztő filmre... a Szerk.) a Mölltali gleccser időjárása a vihart megelőző estén kivételes színekben pompázó naplementével ajándékozott meg bennünket. Első síelésünket kifejezetten a délutáni órákra terveztük és szándékunk szerint utolsókként maradtunk fent a hegy tetején, hogy a lemenő nap sugarai után fejlámpával síeljünk le a völgyállomásra. Igazság szerint a szél már akkor is erős volt, de figyelmünket teljesen elterelte az a látvány, ami a Schareck csúcskeresztjénél (3122 m) fogadott minket. Szóban mindez nehezen foglalható össze, ezért beszéljenek inkább a képek helyettünk. Mikor az utolsó sugarak is eltűntek a horizonton és a hőmérséklet drasztikusan esni kezdett, felcsatoltuk gyorsan a léceinket és a szürkületben nekivágtunk a lesiklásnak. Az egész olyan futurisztikus volt, mivel rajtunk kívül valóban senki nem volt már fent a hegyen és az égre tekintve a hegycsúcsok felett már a holdat és a csillagokat is látni lehetett. A fejlámpák ekkor már előkerültek, ám a szürkületben a fényük még igencsak halovány volt, ezzel együtt a terepviszonyok kezdtek a szem számára homogénné válni, így néhány bucka meglepetésként ért, amikor síléccel rájuk futottunk. Ezt az élményt egyébként bárki átélheti, hiszen a "Mágikus Pillanatok" programsorozat keretében  itt a gleccseren, sőt a csomagban még egy vacsora is benne van. Mire a gleccser expresszhez értünk, már igencsak ránksötétedett, a vonat már szinte csak ránk várt. Fűtés ugyan nincs a vonaton, de igen jól esett, amikor végre szélvédett helyen voltunk és megmelengettük fagyott végtagjainkat. Az este folyamán már csak egy kellemes vacsora várt minket a Sporthotel Mölltalban és máris készülhettünk a következő napra!

 

A forró rumos kakaó és a hótalpak esete..
Másnap tehát ismét elszántan a gleccservonatba pattantunk, hogy fényes nappal is körbesíeljünk a Mölltali gleccseren. Kiszálláskor a szél már eleve majdnem visszafújt minket a vonatba, ebből már gondoltuk, hogy kalandos napunk lesz. Végül annyira kalandos lett, hogy két csúszás minden felvonót leállítottak az erős széllökések miatt. Még apró reménymorzsákkal a szívünkben beültünk hüttézni és forró habos-rumos kakaóba fojtottuk bánatunkat, miközben az ablakon át lestük a szélvihar alakulását. Ám hamarosan mindannyiunk számára világossá vált, hogy a nap hátralévő részére új terveket kell szövögetnünk.

Gyorsan jött a hótalpazás ötlete! Ebben mindenki egyetértett, így egy rövidnek mondható túrával "feldeltáztuk" magunkat a legközelebbi menedékházig. Igazság szerint a hótalpazás sem volt könnyebb, mint a síelés, a jeges hókristályok minduntalan az arcunkba csapódtak és gyakran nem tudtunk hova fordulni, hogy inkább a hátunkat érje a jeges szél. Eközben a felhők teljesen a hegy tetejére ereszkedtek és a napot halványan világító fénygömbbé változtatták. Minden percet megért, hogy ezt láthassuk, de igencsak megdolgoztunk érte. Jutalmul a menedékház védett falai között kicsit fellélegezhettünk, mielőtt visszaindultunk volna a völgybe. Szerencsére a vihar nemsoká alábbhagyott, így kicsit lendületesebben szedtük össze magunkat a túrához.

 


Galériához katt a képre! (fotó: hótalpazás a Mölltali-gleccseren (c) Mozgásvilág.hu)

  

Fun, Fit & Spa
A harmadik napunkon elhagytuk a Mölltali gleccser környékét és tovább utaztunk következő állomásunk felé, amit már mindenki annyira várt, hiszen Villach egy teljesen új, tavaly július 13-án megnyitott, részben termálvízzel működő wellness szállodájáról, a villachiak büszkeségéről, a Thermenhotel Karawankenhof****-ról volt szó. A hotel természetesen beváltotta a hozzá fűzött reményeinket, izgalmas és modern építészeti megoldásaival, kényelmes és otthonos szobáival rögtön belopta magát a szívünkbe, hogy a wellness részleget még ne is említsük.

Egy rögtönzött bemutatón alkalmunk nyílt mélyebb betekintést nyerni a már a kelták korában is látogatott természetes termálvíz forrás hasznosításának történelmébe, a minden vágyat kielégítő FUN, FIT és SPA részlegek szolgáltatásaiba, legyen az bármilyen korosztály, valamint különféle igényekkel rendelkező felnőtt vagy gyerek, itt mindenre van lehetőség! A csúszdákat természetesen kiemelt érdeklődéssel figyeltük, ugyanis a csúszási sebességet is mérik, így mindig célul lehet kitűzni a napi rekord megdöntését! Hogy mi is kipróbálhassuk mindezt, várnunk kellett még egy napot, addig is dédelgettük magunkban a terveinket.

 

Gerlitzen Alpok és az igazi hütte varázslat!
Villach régió síterepe a Gerlitzen Alpe, amely ugyan alacsonyabban fekszik (1911 m), mint a Mölltali gleccser, ennek ellenére jónéhány izgalmas sípályával rendelkezik, amelyeknek tetejéről szintén pazar a kilátás. Egyik irányban ellátni a Wörthi-tó felé, ezzel ellenkező irányban pedig a Karavankák csipkézett hegycsúcsai tekintenek vissza ránk. Érkezésünkkor szintén problémák adódtak a széllel, ami ezek szerint a hegycsúcsokon csak nem akart nyugodni, ezért néhány kört az alacsonyabban fekvő pályákon tettünk meg. Szerencsére még a délelőtt folyamán jobb idő lett és elindult az összes felvonó! Most már semmi akadálya nem akadt, hogy keresztbe-kasul síeljük a vidéket, amelyben helyi vezetőnk, Mark volt segítségünkre.

Az ég tiszta volt és a napsütésben elért minket az igazi síelős "feeling", lelkesen fedeztük fel a kellemes lejtésű pályákat és természetesen a hütte élményeket sem hagytuk ki, ahol 12 alpesi hütte közül választva, valóban helyben készült specialitásokat kóstolhattunk meg, kiegészítve valamilyen puncsos-mazsolás-tejszínhabos rumszerű itallal, amelyet csak megkoronázott egy spontánul alakuló harmónika előadás.

 

 

Galériáért katt a képre! (fotó: Gerlitzen Alpok (c) Mozgásvilág.hu)

 

Villach adventi fényárba öltözött
Többet nem is kívánhattunk volna erre a napra, a pontot az i-re az esti fényárban úszó villachi adventi vásárban tett sétánk tette fel. Hasonlóan a hazai karácsonyi vásárok kialakításához hangulatos fabódékban helyezték el az árusokat, ahol szinte mindent lehetett kapni. Mégis mi a forró csokiba mártott gyümölcs-saslikot emelnénk ki, amelyen a csokimáz a hideg levegőn pillanatok aladt megdermedt, de nem sok idő maradt nézegetni, mivel igen hamar elfogyott. Tekinthetjük ezt előételnek is a Villacher Brauhof étteremben elköltött vacsora előtt, ahol bőven mérték a házisört is. Az este a már emlegetett Hugo bárban, ama nevezetes itallal ért véget, miközben az ablakon át figyelhettük a helyi krampuszok dermesztő spontán fellépését az utcán, de ez már egy másik történet..

 

Szauna, ahonnan akár a csillagos eget is láthatod
Utolsó napunk délelőttjén végre elérkezett a pillanat, hogy kipróbálhassuk a Karawankenhof SPA és FUN oázisát, amit a már beharangozott csúszdázással kezdtünk. Kitúrva a 8-10 éves korosztályt vígan csúszkáltunk, majd a sky szaunában és a hamamban folytattuk a programot. Akinek "rendesen" úszni lett volna kedve, még egy 25 méteres medencét is kipróbálhatott volna, de erre nekünk már sajnos nem jutott időnk, talán legközelebb. A szaunák és gőzfürdők kiegészítéseképp félhomályos és csendes pihenőszobák is rendelkezésre állnak, ahol kellemesen ejtőzhetünk, olvashatunk. Az ide látogatóknak és hotel vendégeknek maradéktalan kikapcsolódást nyújt ez a létesítmény, sőt még a szomszédos 100%-ban termálvizet tartalmazó medencéjét is kipróbálhatják a vendégek, amibe egyenesen a forrásból érkezik a víz.

Az 5 nap alatt megtapasztalt élményeink bármelyik téli üdülés javára válhatnak, többet mi sem tudunk kívánni, legfeljebb csak annyit, hogy ezt mindenkinek ki kell próbálnia!

 

Az utazás lehetőségét ezúton is köszönjük az Osztrák Idegenforgalmi Hivatalnak, a Hohe Tauern Nemzeti Parknak és a -nak!

Hirdetés