Menü

2009.03.25.     Hozzászólás 1

www.mozgasvilag.hu

Rafting válogatottunk - 2. rész – Hogyan jött létre a csapat?

Sorozatunk első részében áttekintettük, tulajdonképpen mi is az a versenyrafting. Most pedig megismerkedünk a válogatottunk történetével, hogyan és milyen viszontagságokon keresztül alakult meg a csapat. Kik is ők valójában?

Iványi Gáborral, a Kanyon Raft Team (ami tulajdonképpen megegyezik a válogatottunkkal) tagjával és egyben edzőjével beszélgettünk, ő mesélt nekünk a kezdeti nehézségekről és a csapat összehozásáról.

 

Hogyan jött az ötlet egy rafting csapat létrehozására? Elvégre ez nem számít szokványos sportnak vadvízzel nem rendelkező hazánkban.

Azt tudni kell rólam, hogy – mint a csapatunk nagy része – sokáig síkvízi kenuversenyző voltam. Közben elkezdtem vadvízi túravezetőként dolgozni egy utazási irodánál. Itt kezdődött az egész: a ’90-es évek végén láttunk egy filmet egy, a Zambézi folyón tartott vadvízi fesztiválról, és arra gondoltunk, milyen jópofa dolog lenne részt venni rajta. Igen ám, de ez ugyebár nem két fillérbe kerül. Szerencsénkre sikerült találnunk egy szponzort, aki vállalta volna, hogy fizeti a költségeinket. El is kezdtünk egy, a túravezetőinkből álló csapattal edzeni, a cél a tisztes helytállás lett volna. Azonban nem sokkal a verseny előtt a szponzorunk eltűnt. Úgy gondoltuk, hogy mivel a Zambézin tartott versenyhez ezek után már esélyünk se lett volna összeszedni a hiányzó összeget, viszont belefektettünk már a dologba meglehetősen sok munkát és pénzt, elindulunk egy európai versenyen.

 

78681-rafting001.jpg

 

Így hát 2003 tavaszán részt vettünk az Osztrák Nemzetközi Rafting Bajnokságon. Rajtunk kívül három másik magyar csapat is rajthoz állt, és nekünk ekkor jött a hatalmas meglepetés: kiderült, hogy ez a verseny egyben a csehországi világbajnokság válogatóversenye! Még nagyobb lett az örömünk, amikor a hazai csapatok közül elsők lettünk, és így egy teljesen amatőr, mindenféle versenytapasztalat nélküli túravezetőkből álló csapatként kijutottunk a vb-re.

A világbajnokság életünk egyik legnagyobb sportélménye volt! A fantasztikus hangulatú tornán a középmezőnyben végeztünk, 14.-ek lettünk a 22 csapatból.

 

A csapat azonban a siker után széthullott. Én elkezdtem azon gondolkodni, hogy mi lenne, ha nem amatőrökből, hanem „profikból” próbálnánk összeállítani egy társaságot – olyan emberekből, akiknek van versenyzői múltjuk és tapasztalatuk. 2004-ben megpróbáltam összehozni egy ilyen csapatot, a tagok ex-kenuversenyzők lettek volna, de ez nem sikerült. Így 2005-ben mi nem versenyeztünk, egy másik vadvízi túrákkal foglalkozó cég túravezetőiből álló új csapat vette át a helyünket. ők szerezték meg a sportág első nemzetközi érmét: az Európa-bajnokságon bronzérmesek lettek! Sajnos a jó sorozat nem folytatódott, a világbajnokságon nem sikerült jó helyezést elérniük.

 

78681-rafting002.jpg

 

2006-ban jött el csapatunk életében a fordulópont: új, ex-kenus túravezetők jöttek a céghez, akik hallottak a 2003-as eredményünkről, és egyikük felvetette, hogy mi lenne, ha újra megpróbálnánk összehozni egy raftingcsapatot. Először nemet mondtam, mert az előző évek kudarcaiba belefáradva már nem sok esélyt láttam egy működőképes társaság létrejöttére. Azonban a srácok addig erősködtek, amíg egy hétvégén összeültünk kipróbálni az összeállítást, és kiderült: működik a dolog!

A 2006-os évet azzal töltöttük, hogy összeszokjon a csapat – közben sok ember cserélődött is az összeállításban –, a versenyzést csak 2007-től kezdtük újra. Talán mostanra érzem úgy, hogy összeérett a társaság, ezt bizonyítják a tavaly elért eredményeink is.

 

Sorozatunk következő részében bemutatjuk, mik is ezek az eredmények, hogyan készül egy-egy versenyre a válogatott, és mi a helyzet minden versenysport legproblémásabb részével: a pénzügyekkel – avagy a csapat hogyan tudja megoldani a versenyekre való kijutást a szűkös költségvetéséből.

 

Maulik Nikolett - Mozgásvilág.hu

Olvass többet a témáról: rafting, magyar, csapat

Szólj hozzá!

Hozzászólás írásához csak add meg a becenevedet és találd el a kék sisakot!
Add ki magadból a gondolataidat bátran, de a stílusodért nem vállalunk felelősséget!
Az E-mail címed nem jelenik meg a hozzászolások között.


  • misi 2010.11.30.   22:28

    misi

    Csak a pontosság kedvéért: 2000-ben már indult magyar csapat Raft EB-n Val di Sole-ban! :-)

    Üdv misi

    válasz erre...