Augsburgi állóháború Hír

Simon Ádám
Simon Ádám
2010/10/27
Elsőre bejött a durva harcmodor, aztán a fagyi visszanyalt...
Hirdetés

Keményen támadtunk, odacsaptunk, ennek eredményeképp újra lapátot törtünk... ez idén már a hetedik volt.

Az októberi augsburgi versenyt már év elején beterveztük magunknak, mert azt hittük beleszámít az évi kupasorozatba. Két hónappal ezelőtt kiderült, hogy csak 4-es egységeket indítanak. Mivel ezzel gyakorlatilag megnyertük az egész évi 6-os EurópaKupa sorozatot, ez csak amolyan évzáró, bónusz versenyzés volt.

 

Rafting pálya augsburg
Rafting pálya augsburg

 

Nagyon hosszú és unalmas, 8órás autózás után reggel hétre érkeztünk meg a fagyott pocsolyák övezte versenypályára, amit még az 1972-es müncheni Olimpia alkalmából építettek. Nyomtuk magunkba a RedBullokat, hogy felébredjünk, bár legszívesebben otthon, a meleg ágyban szerettünk volna felébredni :) Öreg kora ellenére elég profi a pálya, különösen a szlalom-kombinációk sikerültek.

A DownRiver-t viszont egy kicsit sajátosan értelmezték a Fritzek, mert náluk a "Lefelé" fogalmába belefér a "felfelé" is. Ezzel még önmagában lehet nem is lenne baj, a víz sodrása viszont olyan erős volt (a Dunáénál jóval gyorsabb), hogy bizonyos szakaszokon a parthoz képest egy helyben álltak a hajók. Nevetséges, szánalmas, botrányos; ezek a szavak jutottak eszünkbe, miközben csapkodtuk a lapátokat és fél centinként haladtunk előre. Ez volt számunkra az augsburgi állóháború.

 

Head 2 Head
Head 2 Head

 

Ugyan nem a mi műfajunk a 4-es hajóegység, két bronzérmet sikerült besepernünk a szezonzáró versenyünkön. Most egy jó darabig nem szállunk újra vízre, jöhetnek a szárazföldi edzések. Gyúrunk vaze' és szaladgálunk.

 

Csapattagok:
A egység:
Fodor Szabolcs, Simon Ádám, Kovács Zoltán, Markovics András
B egység: Takács Viktor, Kormanik Soma, Schromm Barnabás, Iványi Gábor
Tartalék: Koletics Péter

 

Augsburgi csata - állóháború
Augsburgi csata - állóháború

 

Sok-sok infó, videó és miegymás rólunk: www.kanyonraft.hu

Köszönjük szponzorainknak, hogy hozzájárultak a sikeres szerepléshez!
Főtáv, Játéksziget, Merkapt, Mozgásvilág.hu, Provice Dr. Máráczi Zsolt & Társai Ügyvédi Iroda, Braca, Mkksz és a FANklub :)


 

Hirdetés