Menü

2007.07.18.     Hozzászólás 0

Újra outdoorlasertag, ezúttal valódi terepen

Legutóbb a hétvégi üdülést színesítette a "telepített" lasertag játék, múlt hétfőn már szervezetten és egy eredeti, hamisítatlan többpályás katonai környezetben aprítottuk egymást az infrasugaras fegyverekkel.

Szentendrén, az egykori szovjet laktanyában van kialakítva egy több, különböző helyszínekből álló lasertag pálya. Pontosabban eredetileg paintball-ra tervezték, de mivel a két játék alapelemei ugyanazok, így az outdoorlasertag-nek is tökéletes játékterepet nyújt.

Elég sokan - most hogy így utánaszámolok - 13+1-en játszottunk, ebből alakítottuk ki a két csapatot. A +1 fő Iván volt, a 2 és fél éves kisfiú, aki alkalmanként csatlakozott édesapja csapatába és segített az ellenség kilövésében. Félelemérzetének hiányában a speed-pályán szabadon bóklászó és váratlanul fel-feltűnő aprócska katona az elterelő hadművelet szerves részét képezte.

Na de vegyük sorra a pályákat! Mint mondtam, az egész játék egy laktanya területén zajlik, épületekben és szabad-téren kialakított pályákon. Elsőnek az újonnan kialakított többszintes épületben kezdtük. Most így visszagondolva kicsit zavaros is, hogy hogyan is voltak a szintek, talán félemelet is volt, de pince tuti. Sötét, egy-két ablakkal tarkított szuterén szint több bejárattal. A játékot az épület két végéből kezdtük és haladtunk szépen egyre közelebb egymáshoz. A csapatonként egy-egy mesterlövész sok fejfájást okozott az egy-egy ponton való áthaladáskor, mert persze igyekeztek a stratégiailag fontos átjárókat figyelni. Az épület melletti fás-bokros terület szintén a pályához tartozott, így több úton is lehetett haladni.

Az épületen látszik, hogy nagy gondot fordítottak a biztonságra, vagyis az ablakoknál nincsenek üvegszilánkok, vagy kiálló szögek. Emellett megmaradt az épület romos-háborús jellege, amit a mozgatható elemek (kiszedett ajtó, gumiabroncsok, hordók) további lehetőségekkel töltenek meg. Személy szerint szerettem egy kereket magam előtt gurítani, felmérve így az következő helyiség "ellenségtartalmát", továbbá jó szolgálatot tesz a kiemelt ajtó, ami mobil fedezékként funkciónál.

Öt menet után már a nap is lemenőben volt, úgyhogy kimerészkedtünk a szabadtéri pályákra. Meglepő, de az egyszerű felépítésű "speed" pálya komolyabb izgalmakat tartogatott, mint vártuk. A két kézilabdapálya méretű területen mindössze az egymásra helyezett abroncsok nyújtanak fedezéket. Eredetileg! A szándékosan gondozatlan növényzet (egyszerűen: gaz) kellő mértékben benőtte a pályát, így a laposkúszás hatékony helyváltoztatási módszernek bizonyult. Az egészségnek is jót tett, hiszen köztismert a csaláncsípés reuma elleni jótékony hatása. Volt benne részünk bőven.

Néhány - hosszú - menet után már kellően elfáradtunk, de még az árkos pályát mindenképp szerettük volna kipróbálni. Ásott árokrendszer végig, a kiásott föld kisebb-nagyobb dombok formájában és temérdek bokor, fa és egyebek tarkították a területet. Az árkokat is benőtte a növényzet, így a bennük való haladás bőven tartogatott izgalmakat.

Most, hogy van összehasonlítási alapunk, megállapítható, hogy a laktanya kínálta pályák élménydúsabbá és valódibbá teszik az amúgy fájdalommentes játékot, igazi harci élményben volt részünk. Persze a komolyságot bármelyik pillanatban könnyen felváltja a mosoly és a nevetés, így a komoly játék, mindvégig játék marad.

- Mozgásvilág.hu -

Szólj hozzá!

Hozzászólás írásához csak add meg a becenevedet és találd el a kék sisakot!
Add ki magadból a gondolataidat bátran, de a stílusodért nem vállalunk felelősséget!
Az E-mail címed nem jelenik meg a hozzászolások között.