Menü

2005.02.20.     Hozzászólás 0

Öttusa a 30-s években:

Ebben a korban az öttusával csak katonák foglalkoztak, elsősorban tisztek és a tiszti főiskolák hallgatói. A Honvéd Tiszti Vívó Klub (HTVK) kezdett el komolyabban gondoskodni az öttusáról 1930-ban, önálló alosztályt azonban a HTVK is csak 1933-ban alakított.

Persze azért a lovakkal is voltak problémák, eleinte ugyanis legfeljebb hetente tudtak edzésen részt venni, ennél többször nem kaptak lovat. Amikor pedig kaptak, érthetően nem a legjobb lovak álltak a rendelkezésükre, még a kiadott parancs ellenére sem. A 30-as évek elején tehát nagyjából ilyen körülmények között edzhetett az, akinek egyáltalán lehetősége volt a sportág űzésére, eredményeiken éppen ezért csak diszkréten mosolyogjunk. Verseny sem volt nagyon.

Mai szemmel nézve elmondható, hogy aki körülbelül tíz évig öttusázott, az versenyezhetett annyit, mint egy mai versenyző egy év alatt.

Eleinte évenként csak egy viadalra került sor, 1931-től azonban már legalább részversenyeket is rendeztek, évente kettőt, hármat. Magyar öttusázó 1934-ben vett részt először nemzetközi versenyen, kivéve persze azokat, akik eljutottak az olimpiára. Megjegyezzük még, hogy 1959-ben is mindössze 5 felnőtt és 2 ifjúsági verseny szerepelt hazai versenynaptárunkban. 1965-ben 7 felnőtt és 5 ifjúsági versenyre került sor. Az igazi dömping 1966-ban kezdődött.

Forrás: www.pentathlon.hu

Szólj hozzá!

Hozzászólás írásához csak add meg a becenevedet és találd el a kék sisakot!
Add ki magadból a gondolataidat bátran, de a stílusodért nem vállalunk felelősséget!
Az E-mail címed nem jelenik meg a hozzászolások között.